Romlott a magyar külkereskedelmi mérleg

Csökkent a külkereskedelmi mérleg többlete a fokozódó import miatt. Az is látható a részletes adatokból, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó behozatal gyorsabban bővül, mint a potenciális növekedést és a versenyképességet fokozó gépek importja.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy az első negyedévben az élelmiszerek, italok, dohány importja 8,2 százalékkal, a nyersanyagok behozatala pedig 8 százalékkal emelkedett, míg az energiahordozók importja több mint 10 százalékkal csökkent. Az exportot nézve az energiahordozóknál 9 százalékot meghaladó bővülés következett be, a gépek és szállítóeszközök kivitele pedig több mint 5 százalékkal.

Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac
Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac a magyar cégeknek, de a magyarországi német tulajdonú társaságokkal történő együttműködés is nagy lehetőségeket tartogat a hazai vállalatoknak - hangzott el a Német-Magyar Üzleti Fórumon.
A részletes adatokból kiderül, hogy 2015 óta a márciusi külkereskedelmi többlet fokozatosan csökken, az első negyedéves többlet pedig 2016 óra egyre alacsonyabb. A szakember hozzátette: márciusban látványosan romlott a külkereskedelem szerkezete is, az uniós országokba irányuló magyar export 3,2 százalékkal csökkent, ezzel szemben az import 0,5 százalékkal nőtt.

Németh Dávid szerint kedvezőtlen, hogy a beruházásokhoz szükséges gépek és szállítóeszközök importja 4,9 százalékkal nőtt az első negyedévben, míg a fogyasztáshoz kapcsolódó élelmiszerek, feldolgozott termékek importja ennél nagyobb mértékben bővült. A gépimport gyorsabb növekedésére azért lenne szükség, mert ez a potenciális növekedést fokozná és javítaná a versenyképességet. A K&H szakértője szerint a külkereskedelmi mérleg többlete a későbbiekben tovább mérséklődhet, mert a belföldi fogyasztás élénkülése az import bővülését eredményezheti.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo