Rekord drága az áram – elszálltak a német árak

Tíz év alatt több mint egyharmadával rekordmagasságba emelkedett az elektromos áram fogyasztói ára Németországban.

A német kormánynak a szabaddemokraták (FDP) parlamenti frakciója által feltett kérdésére adott válasza alapján tíz év alatt a lakossági és ipari felhasználók áramdíj-költségei 35 százalékkal nőttek Németországban – írja az Augsburger Allgemeine Zeitung lap. A 4000 kilowattóránál nagyobb éves fogyasztású háztartások esetében ez évi 320 eurós kiadási többletet, egy 24 millió kilowattóra fogyasztású üzem esetében pedig 20 millió eurós kiadási többletet jelent.

A nagyobb, három-négytagú háztartásoknak az idén első alkalommal kell kilowattóránként 30 cent feletti áramdíjat fizetniük Németországban a Verivox fogyasztói közvetítő portál számításai szerint. Az évi 4000 kilowattóra feletti áramfogyasztással rendelkező háztartásoknak az idén átlagosan 30,01 centet kell fizetniük kilowattóránként, 4,1 százalékkal többet mint 2019-ben. A háztartások évi áramdíja így meghaladja az 1200 eurót és 71 euróval múlja felült az előző évit.

A Verivox szerint az évi 4000 kilowattórás fogyasztás a három-négytagú háztartások fogyasztásának felel meg. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis adatai szerint a németországi háztartásoknak 21 százaléka esik ebbe a kategóriába.

A díjemelés mértéke tartományonként eltérő. Berlinben és Hamburgban még nem jelentettek be a szolgáltatók áremelést az idei évre, ahol viszont igen, ott 4,2 százalék és 6,6 százalék közöttit. Schleswig-Holstein tartomány például 4,2 százalékkal, Hessen, Saar-vidék és Bréma pedig 6,6 százalékkal emelte az áramdíjat. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 6,2 százalékkal, Bajorországban 5,5 százalékkal ment fel az áramdíj.

Ez lehet a megoldás

A német kormány a szén-dioxid-adó kivetéséből származó bevételből enyhíteni kívánja a háztartások áramdíj kiadásait. A kormány által megadott adatok alapján a szén-dioxid-adó bevételéből 2021-től átlagosan évi 63 euróval, 2025-től pedig 103 euróval csökkennek a háztartások áramdíj költségeit.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo