Pályázat Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj elnyerésére

A Miniszterelnöki Hivatal – mint az Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj rendszerének kezelője – a Tempus Közalapítvány közreműködésével – pályázatot ír ki a 92/1998. (V.8.) Kormányrendelettel alapított Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj elnyerésére.

Az ösztöndíjra pályázhat az állami és az álla által elismert nem állami felsőoktatási intézmény jogi, igazgatási, közgazdasági, műszaki és agrárképzési szakcsoportban tanulmányokat folytató, magyar állampolgárságú, nappali tagozatos alapképzésre beiratkozott – legfeljebb 35 éves hallgatója – ha a hátralévő tanulmányi ideje legalább 1 év (két szemeszter), és legfeljebb 2 év (négy szemeszter), továbbá a pályázat benyújtásakor legalább két nyelvből államilag elismert középfokú – C típusú – nyelvvizsgával rendelkezik – amelyekből az egyik nyelv az angol, a francia vagy német. A pályázatok elbírálásánál elsőbbséget élveznek azok a pályázók, akik a pályázati határidő lejártáig csatolható olyan tanulmányi szerződéssel rendelkeznek, amelyben a közigazgatási szerv vállalta, hogy a tanulmányok befejezése után határozatlan idős kinevezéssel közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatja.

Az ösztöndíjasnak az ösztöndíjszerződésben vállalnia kell, hogy tanulmányai alatt szemeszterenként a kötelező legkisebb összóraszám, illetve kredit (felsőoktatási tanulmányi pont) 20 %-ának megfelelő mértékű többlettanulmányokat folytat a számára kijelölendő, valamely Európai Tanulmányok Központja által meghirdetett felsőoktatási tanulmányi programban.

Az ösztöndíjas asz ösztöndíjszerződésben vállalja, hogy a tanulmányai elvégzését követően az ösztöndíj folyósításával azonos időtartamon keresztül az európai uniós feladatokhoz kapcsolódó vagy az integráció által közvetlenül érintett szakmai területen közszolgálati munkakört lát el a közigazgatásban, tanulmányai befejezéséig angol nyelvből, valamint az Európai Unió egy másik nyelvéből – elsősorban francia, német nyelvből – felsőfokú, C típusú – államilag elismert – nyelvvizsgával rendelkezik.

Az ösztöndíjast az európai uniós többlettanulmányai ideje alatt tanulmányi tanácsadó tanár segíti és az ösztöndíjas kapcsolatot tart a foglalkoztatását vállaló közigazgatási szerv megbízottjával. Az ösztöndíjas az ösztöndíjas szerződés tartama alatt legalább egyhavi szakigazgatási képzési gyakorlatot tölt el a foglalkoztatást vállaló közigazgatási szervnél, ennek hiányában a pályázati rendszer kezelője által kijelölt közigazgatási szervnél. A pályázati rendszer kezelője, illetve a foglalkoztatást tanulmányi szerződéssel vállaló közigazgatási szerv javaslatot tehet a szakdolgozat témájára.

Az ösztöndíj havi összege 50 000 Ft, amelyet 11 hónapon keresztül a pályázatot elnyerő, ösztöndíjas szerződést kötő, illetve azt teljesítő személy részére – a felsőoktatási intézményen keresztül – a Miniszterelnöki Hivatal folyósít, első ízben 2002. február 1-jétől.

Pályázati feltételek:

- magyar állampolgárság,

- magyar állami vagy állam által elismert nem állami felsőfokú intézmény nappali tagozatos, alapképzésre beiratkozott hallgatója jogi, igazgatási, közgazdasági, műszaki vagy agrárképzési szakcsoportban,

- tanulmányi eredménye átlaga egyetemeknél az előző négy, illetve főiskolánál két lezárt tanulmányi félévben, félévenként legalább 3,5 volt; kredit rendszerben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatóknál az előző négy félévben legalább 100 kreditet, főiskolai hallgatóknál az előző két félévben legalább 50 kreditet teljesített 3,5 feletti kumulatív súlyozott tanulmányi átlaggal,

- két középfokú – C típusú – államilag elismert nyelvvizsga, amelyekből az egyik nyelv az angol, a francia vagy a német (felsőfokú, illetve további nyelvekről kiállított nyelvvizsga többletpontot jelent),

- 1500 Ft pályázati díj befizetése az erre szolgáló csekken.

Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével, a pályázati díj befizetésével és a következő mellékletek csatolásával lehet: 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, önéletrajz, 1 db fénykép (4x4-es), felsőoktatási intézmény igazolása az utolsó négy (főiskola esetén két) félév, félévenkénti tanulmányi átlagairól és a tanulmányok befejezéséről az erre szolgáló űrlapon (lásd a pályázati csomagban), pályaorientációs elgondolás, nyelvvizsga-bizonyítványok, a pályázó saját, eredeti aláírásával hitelesített másolatai (a kötelező két C típusú, középfokú nyelvvizsgán felüli esetleges további nyelvvizsgákról is.) A pályázat benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb a pályázati határidő lejártáig csatolható a közigazgatási szervvel kötött tanulmányi szerződés, mely előnyt jelent, de nem kötelező.

A pályázati adatlapot – 2 példányban – valamint a csatolandó mellékleteket – 1 példányban – a Tempus Közalapítványhoz, 1438 Budapest 70. Pf. 508. „Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj” jeligével ellátva kizárólag postai úton lehet benyújtani.

A pályázati határidő: 2001. október 31. 24 óra (postabélyegző kelte) A pályázati eljárásban a pályázati határidő lejárta után hiánypótlásra nincs lehetőség, kivéve a hatósági erkölcsi bizonyítvány esetében, mely november 15-ig pótlólag is beküldhető. Az erkölcsi bizonyítvány pótlólagos beküldésére csak akkor van mód, ha a pályázó mellékeli határidőre beküldött pályázati anyagához a Magyar Posta hivatalos igazolását az eljárási díj befizetéséről (tehát az erkölcsi bizonyítvány kérvényezésének elindításáról.) A pályázatok bírálata három lépcsőben zajlik: a formai követelményeknek meg nem felelő pályázatok kiszűrése után a pályázati anyagokat a tanulmányi eredmény, a nyelvtudás és a pályaorientációs elgondolás alapján értékelik. A legmagasabb pontszámokat elért pályázókkal ezután szóbeli elbeszélgetésre kerül sor, ahol a bírálóbizottság a pályázók szakmai felkészültségéről, európai uniós ismereteiről és közigazgatási pálya iránti elkötelezettségéről tájékozódik. A szóbeli elbeszélgetésen való részvétel az ösztöndíj elnyerésének feltétele.

A pályázók szóbeli meghallgatásának időpontja: 2001. december 10-11. (Az érintett pályázókat a pontos időpontról december elején értesítjük!) A pályázatokat az EKKÖ Bizottság 2002. január 15-ig bírálja el. A bírálat eredményéről az EKKÖ Bizottság a pályázókat január hónapban írásban értesíti. A bírálat állásáról és eredményéről ezt megelőzően nem áll módunkban felvilágosítást adni! A pályázati csomag a Tempus Közalapítványnál, a közgazdasági, jogi, igazgatási, agrár, illetve műszaki egyetemek, illetve főiskolák tanulmányi hivatalaiban, valamint a megyei közigazgatási hivatalokban vehető át.

A pályázati csomag letölthető az Internetről: http://www.tpf.iif.hu címről, a pályázati díj befizetését szolgáló csekk azonban a fenti intézményeknél igényelhető.

A pályázattal kapcsolatban egyéb felvilágosítás a 06 (1) 210-9710-es telefonszámon kérhető.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo