Orbán: "hiszek a nyugati világban"

Át kell alakulnia a nyugati világnak, ha el akarja kerülni a további válságokat, így a politikának ismét a közjót kell szolgálnia a versenyképesség helyett - közölte Orbán Viktor egy szerdai előadásában. Szerinte a kormány kiégett, így nem csoda, hogy mienk a legsérülékenyebb gazdaság.

Nehéz időket élünk, melyet a válságok sorozata tesz emlékezetessé: kezdődött az energiaválsággal, amit az élelmiszeripari, a pénzügyi és a reálgazdasági recesszió követett - nyitotta az "Új kihívások előtt a világ és Magyarország" című előadását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, melyet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének meghívására tartott. Szerinte az összefüggéseket is néznünk kell, azt, hogy milyen az adott állam: autoriter, vagy demokratikus berendezkedés mellett támogatja-e a piacgazdaságot.

A 90-es években még az angolszász gazdasági modell volt a vezető, ez állt szemben az kevésbé demokratikus rendszerekkel, így Oroszországgal, Kínával és később az iszlám államokkal - hangoztatta az ellenzéki vezér. Mára azonban megváltoztak a globalizáció haszonélvezői, így a jelenlegi helyzet nem a mi berendezkedésünket, hanem a tekintélyelvű államokat támogatja.

Gondok az alapelvekkel

A nyugati társadalmak liberalizmusa téves tételen alapul - emelte ki Orbán Viktor. A hiba szerinte ott keresendő, hogy a liberális szemlélet szerint az ember eredendően jó, ezért ha hagyjuk kibontakozni az egyént, akkor csak a jó dolgok áramlak a világba. Márpedig, ha nincs korlát, akkor az emberi ösztönök rossz oldalának is teret engedünk, így történhetett meg, hogy a piaci szereplők túl kapzsik voltak, extraprofitot akartak, ami végső soron a pénzügyi válsághoz vezetett - hangsúlyozta a Fidesz vezető. Elmondása szerint a szabadság alapvetően jó, de a fejlődés érdekében mindenképpen meg kell húzni a határt.

Ugyancsak negatív folyamat, hogy leértékelődött a politika közjó szerepe, egyre inkább piacpolitikai elvárásokat fogalmazunk meg a vezetőkkel szemben. Ennek köszönhető, hogy a politika fogalomtárában a kulturális, demográfiai, környezetvédelmi fogalmak helyét a versenyképesség és a hatékonyság vette át, ami semmiképp sem segít a válság megoldásában - fogalmazott a volt miniszterelnök.

"Bár továbbra is hiszek a nyugati világban, a lustaságot el kell felejteni" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Szerinte túlságosan beletespedtünk a jelenlegi helyzetbe, elhittük magunkról, hogy mi vagyunk a legjobbak, ezért a nyugati kultúrkör jelenleg ugyanannyira romboló, mint építő.

Mindezek ellenére nem kell új politikai rendszer, hiszen a politikai szabadság és a piac kombinációja a legjobb lehetőség - közölte az ellenzéki vezér. Állítja, hogy öntudatos, aprólékos korrekcióra van szükség, hogy a korábbi hibákat kijavítsuk. Így például Európának közös bankrendszer kellene: ha a pénzügyi rendszer globális, akkor az ellenőrzés miért nem az? - tette fel a kérdés Orbán Viktor. (A Magyar Nemzeti Bank továbbra is stabilnak ítéli a magyar pénzintézeti rendszert, a bankpiacot - hangzott el egy ugyancsak szerdai sajtótájékoztatón.)

Mit tehet Európa?

Az öreg kontinens egyik legnagyobb kihívása, hogy öregszik a lakosság, mert miközben folyamatosan nő az átlagéletkor, egyre kevesebb az újszülött - közölte a Fidesz vezető. Változtatni a családpolitikán kellene, így többek közt kedvezőbb adótörvényekre és a kkv-k támogatására van szükség, mivel a sokak által emlegetett bevándorlás nem lehet megoldás. Sőt, "ez a legrosszabb álom, ami megvalósulhat."

Ugyancsak gond a munka leértékelődése, ami mára már megfertőzte a kontinenst, "hiszen gyakran büszkébbek vagyunk azokra, akik munka nélkül keresnek sok pénzt, mint a dolgos átlagemberre" - fogalmazott Orbán Viktor. A megoldás a teljes foglalkoztatás, mivel az egyik legkomolyabb mérőszámunk az, hogy mennyi embernek tudunk munkát adni. Ezen kívül fontosnak feladatnak nevezte azt is, hogy szigorú feltételekhez kössék a szociális támogatások rendszerét.

A brüsszeli vízfejet csökkentené a politikus, mivel szerinte túlzott a bürokrácia, aminek köszönhetően "az EU jelenleg saját magával vitatkozik". Szerinte meg kell kerülni a Lisszaboni Szerződést, így ha az írek nem akarják azt elfogadni, akkor egy határidő kijelölésével kérni kell őket, hogy találjanak új megoldást. Ha ez nem sikerül nekik, akkor a másik 26 államnak kell megkötnie a szerződést, Írországgal pedig külön feltételek mellett kell elfogadtatni azt. (Egy nyári közvélemény-kutatás szerint az írek túlnyomó többsége elutasítja, hogy megismételjék az uniót megújítani szándékozó Lisszaboni Szerződésről szóló referendumot.)

Gondok a hazánkban

Magyarország legfontosabb kihívása, hogy nemhogy közelednénk, inkább távolodunk az uniós fejlettségtől - emelte ki Orbán Viktor. Példaként említette, hogy amíg 2006-ban a magyar háztartások vásárlóereje az EU-s átlag 65 százaléka volt, addig mára ez 63 százalékra csökkent. Ennek köszönhetően nemcsak egyre inkább lemaradunk, de a régió országai is elszáguldanak mellettünk. (Vásárlóerőt nézve az európai lista középmezőnyének végén kullog Magyarország, így a becslések szerint leghamarabb 2020-ra érhetjük el az átlagot.)

Gondot jelent az is, hogy hat éve szocialista és liberális erők irányítják a gazdaságpolitikát - közölte a Fidesz vezért. Elmondása szerint olyan ez, mint egy házasság, ám amíg jó házasságban a pozitív tulajdonságokat adják össze, addig a rosszban a negatívumokat. Magyarország éppen nyögi, ezért került csőd közeli állapotba - emelte ki a Fidesz vezetője.

"A szocialista érzéketlen arra, miből költ, így a hiteleket osztogatják, míg a liberálisok az államapparátus csökkentésével teszik tönkre az országot" - vázolta a jelenlegi helyzetet Orbán Viktor. Bár a bürokrácia csökkentésével egyetértett, azzal már nem, hogy ezt olyan területekre is ki akarják terjeszteni, mint az egészségügy, az oktatás, vagy éppen a közbiztonság.

Ugyancsak gondnak nevezte, hogy a vállalkozások jelenleg nem tudják mire számíthatnak a közeljövőben, hiszen az elmúlt hat évben számos kiszámíthatatlan tettet hajtott végre a kormány: példaként említette, hogy először növelték, aztán csökkentették, majd ismét növelték az áfát. "Talpán legyen az a vállalkozó, aki igazodni tud ehhez" - fogalmazott a pártvezér.

A kormány nem hajlandó szembenézni a valós helyzettel, hiába mondják, hogy a válság csak részben fogja érinteni Magyarországot, ez nem igaz - közölte Orbán Viktor. Elmondása szerint kiégett a kormány, nincs már több muníció, szembe kell nézni azzal, hogy a mienk a legsérülékenyebb gazdaság, túlzott a bürokrácia és fénykorát éli a korrupció. Ennek megfelelően mára eljutottunk oda, hogy a bürokrácia nem szolgáltat, hanem uralkodik - hangsúlyozta.

Mit tehet Magyarország?

Mindenekelőtt drasztikus adócsökkentésre van szükség, hiszen a hazai vállalatok nem hitelképesek, így az államnak kell plusz forintokat a zsebükbe tenni, különben számolni kell a következményekkel, például a sorozatos elbocsátásokkal is - emelte ki Orbán Viktor. A bürokrácia csökkentésénél a kisebb parlamentet, a rossz állami támogatások visszavonását, az uniós pályázatokhoz való könnyebb hozzáférést és az átláthatóságok emelte ki. Mindez azonban mit sem ér, ha nem csökkentjük a korrupciót, amely a hatékonyságot teszi tönkre. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez már nem csak és kizárólag az állam feladata, hanem mindannyiunké.

Orbán a jövő évi költségvetést is visszavonná, mert az nincs összefüggésben a világválsággal, "amire pedig a legfontosabb lenne gyors választ adni". Elmondása szerint a rendszerváltás után legalább másfélmillió munkahely szűnt meg, és csak ötszázezer alakult, így legalább egymillió új munkahely létrehozására is van szükség.

Amennyiben azonban sikerült elindítani egy kedvező folyamatot, akkor lendületbe jöhet az ország, kilábalhatunk a válságból - emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a Fidesz készen áll a feladatra.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo