Olcsón megúszta az állam a tavalyi évet

Várhatóan alacsonyabb lesz a tavalyi költségvetési hiány végösszege a vártnál, a végleges gazdasági adatoktól függően akár két százalékig is csökkenhetett a deficit, miközben mintegy 2800 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült lehívni a magyar keretből.

Kép: Pixabay

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi hiánya 1218 milliárd forint volt, a GDP-arányos hiány 2 százalék lehet a tervezett 2,4 százalékkal szemben, az adósságszint pedig várhatóan 76 százalék alá csökken – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján. Brüsszel jelentős késedelemben van, mintegy 600 milliárd forintnyi uniós forrás még nem érkezett meg.

Varga Mihály ismertette: a magyar gazdaság tavaly a tervezett 2,5 százaléknál jóval gyorsabban, 2,8-2,9 százalék körül bővült, az infláció pedig 0 százalék körül alakult. Hangsúlyozta: az államháztartás helyzete a várakozásoknál is kedvezőbben alakult, a magasabb gazdasági növekedés magasabb adóbevételeket eredményezett. Az adóbevételek várhatóan 550 milliárd forinttal haladják meg a tervezettet - mondta. A bruttó bér- és keresettömeg 6,7 százalékkal nőtt tavaly, a fogyasztási kiadások 3,1 százalékkal emelkedtek. Varga Mihály kitért arra, hogy a külkereskedelmi mérlegtöbblet várhatóan 8 milliárd euró körül alakul 2015-ben és megemlítette azt is, hogy az olajárak tartósan alacsony szintje is segítette a gazdasági növekedést.

Banai Péter Benő, államháztartásért felelős államtitkár elmondta: sikeres volt az a kormányzati törekvés, hogy minél több uniós forrás hívjanak le. Összességében mintegy 2800 milliárd forint kifizetése teljesült tavaly, ami 286 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet.

Saját vállalkozásukat féltik a cégvezetők
Tavaly év végén mérséklődött a depresszió, de továbbra sincs „hurrá-optimizmus”. Hiába éledezik a gazdaság, annak meghatározó szereplői a kis- és középvállalkozások vezetőinek mintegy fele még nem látja, hogy tartós lehet-e ez a növekedési pálya – derült ki a Policy Agenda és az IBS közös felméréséből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo