Nyolc alaphiba, amit a motivációs levélben elkövethetünk!

Az álláshirdetések sokak számára kellemetlen kísérőeleme a motivációs levél megírása, de ez a pályázat szerves részét képezi, ezért érdemes jól megírni. Megmutatjuk azt a nyolc legnagyobb hibát, amit ebben elkövethet egy pályázó!

Kép: Pixabay

A motivációs levél az önéletrajz mellett a pályázati anyag szerves alkotórésze. Ebben a jelölt összefoglalja, miért pályázta meg az állást, milyen tudására, képességeire építhet a cég, miért tartja magát alkalmasnak a pozícióra, milyen szakmai céljai vannak. Azonban a legtöbben alapvető hibákat vétenek a motivációs levél megfogalmazásában. Együttműködő partnerünk, a Monster.hu összegyűjtötte mire ügyeljünk a legjobban!

1. Ugyanazt küldeni minden helyre

Egyszerűnek tűnő és időspóroló taktika egyszer megírni és minden pályázathoz bemásolni. Ezzel azonban a levél sava-borsa veszik el. A motivációs levélnek ugyanis a legfontosabb ismérve, hogy pozícióra, cégre íródik, nincs szóról szóra ugyanolyan dokumentum.

2. Figyelmetlenség

A félregépelés és a nyelvtani hibák rendkívül lehúznak egy pályázatot. Az elgépelés az igénytelenség és a motiválatlanság látszatát kelti, a nyelvtani hibák pedig a nyelvhelyességi szabályok nem ismerésére utalnak. Különösen ügyfelekkel való írásos kommunikáció esetén lehet kizáró ok egy ilyen pályázat.

3. Az etikett megsértése

A tegezés, az udvariatlan megszólítás (Szia!), a túlzott távolságtartás (Mélyen tisztelt... Úrhölgy!) egyértelműen rontják az anyagot. Megfelelő megszólítási forma: „Tisztelt – a címzett neve - !”

Öt mondat, amit kerüljünk az önéletrajzban!
Öt mondat, amit feltétlenül ki kell hagyni az önéletrajzokból és később a személyes állásinterjúkon is. Elkoptatott közhelyek és lerágott csontnak számító töltelékszavak, amik miatt egy szempillantás alatt hullhat ki a rostán az önéletrajz.
4. Közhelyek

„Ezúton küldöm pályázati anyagomat”, „Álláshirdetésük felkeltette érdeklődésemet”. Gyakran felbukkannak ezek a mondatok a motivációs levélben, amelyek üresek, nincs jelentéstartalmuk. Érdemes azzal kezdeni, hogy a pályázó hol találta az álláshirdetést. Aki állásbörze után küldi el anyagát, írhatja, hogy „Örültem, hogy az állásbörzén személyesen is találkoztunk” vagy „Örültem, hogy az állásbörzén személyesen is találkozhattam cégük képviselőjével”.

5. Semmitmondó önjellemzés

Az önjellemzésnél találkozni a legtöbb közhelyes szófordulattal. „Jó a szervező és a kommunikációs készségem, kitartó vagyok”. Többet segítenek a konkrétumok. „Az egyetemi diákönkormányzatban évente két állásbörze szervezését végeztem egy 5 fős csapat részeként.” „Hobbim a futás, hetente háromszor 10 kilométert futok és évente két félmaraton versenyen veszek részt. A futás adta kitartás a munkámban is segít.”

6. Túlzó megfogalmazások

„Számomra önök az ország leginnovatívabb cége.” Nem hangzik túl hitelesen. Tanácsos egy-egy terméket vagy szolgáltatást kiemelni, ami piacvezető vagy amivel a pályázónak jó tapasztalata volt.

7. Túl hosszú a szöveg

Egy ideális motivációs levél legfeljebb egy oldal, de inkább annál rövidebb. Kiemeli a legfontosabb motivációs tényezőket, a pozícióhoz illeszkedő munkatapasztalatot, a cég szempontjából hasznos tudást, a szakmai célokat. A motivációs levél tehát NEM az önéletrajz megismétlése prózai formában.

8. A kérést nem teljesíteni

Ha az álláshirdetésben azt kérik, hogy a pályázó írja le a fizetési igényét, akkor nem célszerű a pályázati anyagban egy összeg megadása helyett kifogásokat felsorolni. Például ezt kerüljük. „Fizetési igényemről majd a személyes interjún szeretnék nyilatkozni.”

Jó tanácsok állásinterjúhoz – ezúttal a munkáltatónak
Az állásinterjú keresőszóra adott találatok döntő többségben a pályázónak adnak tanácsokat. A munkaadó felvételi interjúval kapcsolatos tevékenységére, magatartására vonatkozóan viszont kevés helyen találunk javaslatokat, módszereket, pedig ez a beszélgetés meghatározó tényező, legtöbbször a döntés előkészítésének záró eleme. Szakértőnk a munkaadónak segít!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo