Nem kell félni az útszéli árustól

Biztonsággal fogyaszthatók az út mentén árult zöldségek és gyümölcsök; a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) forgalmas közutak mellett árult terményeket ellenőrzött, és a laboratóriumi vizsgálatok szerint azok nem, vagy csak alig tartalmaztak a forgalomból származó szennyeződéseket.

Kép: Pixabay

A Nébih szerint a szakemberek azt vizsgálták, mekkora az autóforgalomból adódó, egészségre káros anyagokkal való szennyeződés kockázata. Az ellenőrök a mintákat három, nagy forgalmú út és forgalmi csomópont közvetlen közelében lévő árusítóhelyen vették. Elsősorban olyan termékeket vizsgáltak (mintáztak), amelyek tömegükhöz képest nagy felületűek (például: a paprika); továbbá könnyen megtapadhat rajtuk a szennyeződés vagy a por (szamóca); vagy a szezonalitás miatt kevesebb fogy belőlük (alma), és ezért tovább vannak kitéve a lehetséges szennyező hatásoknak. A laboratóriumban minden mintát mosás nélkül és megmosva is megvizsgáltak a szakemberek.

A járműforgalomból származó szennyezőanyagok egyrészt jellemzően nehézfémek: a kadmium, a cink, a réz, az ólom (bár utóbbi az ólommentes üzemanyagok bevezetése óta már kevésbé jellemző), amelyek az elégetett üzemanyagból, valamint az alkatrészek és gumiabroncsok kopása során kerülnek a levegőbe és ülepednek le a környezetben. Másrészt előfordulhatnak úgynevezett policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok) is, amelyek szintén az üzemanyagok égése során keletkeznek és kis mennyiségben is rendkívül károsak az élő szervezetekre.

A három helyen vett összesen hat minta vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a termékek nem vagy csak kis mértékben tartalmaztak kimutatható mennyiségben nehézfémeket, valamint PAH-ot. A mosatlan és megmosott minták eredményei között nem volt kimutatható - szignifikáns - különbség. Ennek ellenére a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti megmosása - az egyéb élelmiszerbiztonsági kockázatok kivédése miatt - változatlanul javasolt - tartalmazza a Nébih közleménye.

Lehet út mellett is dinnyét árulni, de csak szabályosan
Több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A termelő hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről. A szezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo