Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok

Emellett még a munakerőhiány miatt is fájhat a fejük, hiszen elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból van kevés. A helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is - hangzott el a szakmai érdekképviselet részéről azon a fórumon, ahol az aktuális jogszabályváltozásokról kaptak tájékoztatást is a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői.

Az adóhatóság és a kormányhivatal szakembereitől kapott tájékoztatás kiterjedt a várható ellenőrzésekre is adóügyi, fogyasztóvédelmi, munkaügyi és élelmiszer-biztonsági témakörökben. Minderre a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) Somogy Megyei Érdekképviselete dél-balatoni turisztikai szezonindító fórumán került sor még tegnap Balatonszárszón. Az érdekképviselet ügyvezető társelnöke, Kertész Rezső vette fel, hogy állami szerepvállalásra lenne szükség a munkerőhiány enyhítésére, hiszen a Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből.

Így alkalmazhatunk diákmunkást
Diákmunkást alkalmazni sok szempontból megéri a cégeknek. A motivált fiatalokból később akár állandó kolléga is válhat. Lássuk a legfontosabb alkalmazási szabályokat!
A KISOSZ javaslata szerint valamilyen ösztönzéssel vagy jogszabály változtatással kellene minél több álláskeresőt és közhasznú foglalkoztatottat a vállalkozói szférába irányítani. Célszerű lenne a Balatonnál olcsó munkásszállásokat létrehozni, és a munkavállalók szállítását szervezetten megoldani - vetette fel Kertész Rezső. A szervezet társelnöke jelezte, a vállalkozók sérelmezik, hogy miközben a minimálbér növekedése jelentős pluszkiadás számukra, ezzel arányosan nem csökkentek a járulékterheik. A hiányzó munkaerő pótlásában is segítséget nyújtana egy 8-10 százalékos adó- vagy járulékcsökkentés - mutatott rá.
Nem oldja meg a béremelés a munkaerőhiányt
A munkaerőhiány növeli a bérigényt, ugyanakkor a termelékenység nem biztos, hogy megalapozza a magasabb fizetéseket. Ráadásul a jobb fizetés sem oldja meg a problémát - derül ki a Coface hitelbiztosító régiós elemzéséből.
A vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetésének ötletét a KISOSZ információi szerint a kisvállalkozók többsége elutasítja, Kertész Rezső megjegyezte, hogy a felvetésről nem volt semmiféle szakmai egyeztetés. Az éttermi vendéglátásban bevezetett áfacsökkentés értelmezésével kapcsolatban is több kérdés felmerült a fórumon. Kertész Rezső szerint szükség lenne az egyszerűsítésre, hogy a vendéglátók valamennyi helyben készített és kiszállított ételére terjedjen ki a kedvezményes áfa.

Hetesi Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) somogyi igazgatóságának osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a hivatal az idén is főként a nyugtaadási fegyelmet, a szabályos foglalkoztatást, az árueredetet fogja ellenőrizni, és az üzletekben több forgalomszámlálást végeznek majd 4-5 órán keresztül, vagy akár egy teljes napon át. A honlapjukon előre fogják jelezni, hol és milyen ellenőrzést terveznek. Szántó Vilmosné, a NAV somogyi igazgatóságának helyettes vezetője egyebek között arról számolt be, hogy kiemelten fogják ellenőrizni az idén a fizető-vendéglátók online pénztárgép használatát is.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo