Nem csak falvakat érint a falusi a CSOK

2019. május 17. péntek - 10:03 / piacesprofit.hu
  •    

A május 13-án kihirdetett kormányrendelet értelmében július 1-jétől elérhető falusi CSOK bevezetése tovább növelheti a kistelepüléseken kötött ingatlanpiaci tranzakciók arányát. A név azonban megtévesztő lehet, hiszen az érintett 2486 helység között 89 város is szerepel. Az OTP Ingatlanpont összegyűjtött néhány olyan települést, amelyek az állami támogatás mellett más infrastrukturális beruházások, vagy jó elhelyezkedésük miatt kifejezetten vonzó célpontok lehetnek.

A nemrég megjelent 109/2019. (V. 13.) kormányrendelet szerint 2486 település van ma Magyarországon, ahol július 1-jétől igényelhető használt lakás vásárlásához és bővítéséhez a kibővített családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a falusi CSOK. Tévedés azonban azt hinni, hogy ezek közül mindegyik rosszul megközelíthető zsákfalu; számos kiváló infrastruktúrával, közlekedéssel és jó elhelyezkedéssel rendelkező település, sőt, város is található a listán. Talán meglepő lehet, de a Balaton déli partjának kedvelt városa, Fonyód, az északin pedig Balatonkenese is a rendelkezés hatálya alá tartozik, vagyis, ha valaki egy Balaton-parti városba költözne, annak sem kell lemondania a kibővített állami támogatásról. Nem ezeken a településeken a legmagasabbak az ingatlanárak, az összes helység közül Tihanyban a legdrágábbak a lakóingatlanok, majdnem 380 ezer forintba kerül egy átlagos négyzetméter, amely meghaladja a legolcsóbb budapesti kerületekét is.

napelemek falusi házon

Kép:Pexels

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint azonban nem biztos, hogy a balatoni települések lesznek a legvonzóbbak. „Igaz, hogy számos Balaton-parti település szerepel a listán, sőt a TOP 20 legdrágább település közül 14 is itt található, azonban inkább azok a jó közlekedéssel és egyéb infrastruktúrával rendelkező területek lehetnek a legnépszerűbbek, amelyek nagyvárosok közelében helyezkednek el” – fogalmazott Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont várakozásai alapján a következő települések jó eséllyel lehetnek kiemelten népszerűek a falusi CSOK igénylők körében:

Sződ, Pest megye

Sződ Göd közvetlen szomszédja, ami a Duna bal partjának legdrágább és egyben egyik legnépszerűbb agglomerációs települése. Mind az elhelyezkedés, mind a közlekedés jól megoldott, a nemrég felújított Budapest–Vác vasútvonalon saját állomása van a településnek, illetve a folyamatos felújítás és korszerűsítés alatt álló M2-es autópálya is játszva elérhető innen. Igaz, hogy egy átlagos négyzetméter nem olcsó, és csak az elmúlt egy év alatt harmadával drágult, de még mindig 280 ezer forint alatt van.

Százszoros árkülönbség a falusi CSOK településeinek kínálatában
A júliustól induló falusi csokban érintett településeken jelenleg közel 15 ezer ingatlant – házat vagy lakást – hirdetnek eladásra. A legolcsóbb településeken négyzetméterenként 8-10 ezer forintért is lakóingatlant venni. A legdrágább települések az ingatlan.com elemzése szerint a Balaton közelében találhatóak: a Balatonakaliban eladó ingatlanokért a tulajdonosok átlagosan 913 ezer forintos átlagos négyzetméterárat szeretnének kapni.

Tök – Perbál, Pest megye          

A két szomszédos budai agglomerációs település igen népszerű lehet a vásárlók körében falusias jellege, a borospincék hangulata, valamint elhelyezkedése miatt. Igaz, hogy jelenleg a közlekedés nem a legjobb, de ha az M0-ás körgyűrű nyugati szakasza is megépül, sokkal gyorsabban megközelíthető lesz a főváros. Mindkét település ingatlanpiaca felfutóban van, az átlagos négyzetméterárak 2018-ban több mint harmadukkal drágulva, 220 ezer forint környékére emelkedtek.

Gönyű, Győr-Moson-Sopron megye

A Duna-parti település csupán 15 kilométerre fekszik Győrtől, ingatlanárai mégis eltörpülnek a megyeszékhelyé mellett: átlagosan felébe, 160 ezer forintba kerül egy négyzetméter. A Duna közelsége, és a kedvező elhelyezkedés miatt tökéletes célpontja lehet egy győri nagycsaládnak.

Nyárlőrinc, Bács-Kiskun megye

Nyárlőrinc Kecskeméttől 15 kilométerre helyezkedik el, autóval és vonattal egyaránt 20 perc alatt érhető el a megyeszékhely. Az átlagos négyzetméterár csak 100 ezer forint körül van, ami a harmadát sem éri el a kecskeméti árszintnek, így remek választás lehet az ingázó családok számára.

Maroslele, Csongrád megye    

Maroslele a Szeged–Hódmezővásárhely–Makó háromszög közepén fekszik, 15-20 percre a városoktól. A település tárt karokkal várja a betelepülőket, a hamarosan elérhető falusi CSOK mellett saját támogatási programmal is rendelkeznek. Minden lehetséges támogatást igénybe véve, akár minimális önrésszel is vásárolható használt ingatlan, hiszen egy négyzetméter átlagos ára még a 70 ezer forintot sem éri el. A rendezett falukép, a remek elhelyezkedés és az önkormányzati programok már fel is keltették az érdeklődést, így 2017-ről 2018-ra közel 50%-kal nőttel az ingatlanárak.

CSOK-al, vagy nélküle, van pár dolog, amire ügyelned kell, ha építkezel
A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK-támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell szembenézniük.

Szabadbattyán, Fejér megye

Szabadbattyán csupán 10 kilométerre található Székesfehérvártól, és remek közúti, valamint vasúti közlekedéssel rendelkezik, önálló felhajtót is kapott az M7-es autópályára. Az ingatlanárak nem olyan alacsonyak, nagyjából 150 ezer forintba kerül egy négyzetméter, de ez még mindig csak fele a fehérvári áraknak.

Sáránd, Hajdú-Bihar megye

Sáránd a 100 ezer forint alatti négyzetméterárakat felmutató települések sorát gyarapítja 90 ezer forintos átlagárával. 15 kilométerre fekszik Debrecentől, ami vasúti és közúti közlekedéssel is 20 percen belül elérhető.

és a plusz 1: Nagyvázsony, Veszprém megye

Ugyan Nagyvázsony már 25 kilométerre fekszik a megyeszékhelytől, Veszprémtől, így a bejutás is nehézkesebb, azonban az átlagos négyzetméterárak nem érik el a 130 ezer forintot sem. Aki ide költözik, egyszerre élvezheti a Balaton és a nagyváros közelségét, illetve a Balaton-felvidék különleges hangulatát.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor