Nem árt sietni, ha külföldről rendeli a karácsony ajándékot

A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a forgalomnövekedés miatt nem lesz hely, akkor a lakossági csomagokat hátrébb fogják sorolni. 

A koronavírus-járvány rendkívüli változásokat idézett elő a nemzetközi szállítmányozásban is. Mivel nagyon kevés járat közlekedik a levegőben még most is, a repülős szállítások esetében a díjak két-háromszorosára nőttek a korábbiakhoz képest, és egyelőre nem is mennek lejjebb. Új trend, hogy sok vállalat a vonatos szállítást részesíti előnyben, mert bár kétszer annyiba kerül, mint a hajós megoldás, a termékek így két hét alatt meg is érkeznek.

Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója azt tapasztalta az elmúlt hónapokban, hogy az import mértéke nagyot nőtt, mert a cégek így komolyabb hasznot tudnak realizálni, mintha nagykereskedőktől vennék meg az árukat. Ezzel egy időben viszont partnereik körében jelentősen csökkent az export: az Európai Unión kívülre szállító termelő és gyártó cégek esetében 20-30 százalékos az átlagos visszaesés.

A várakozási idő egyre nőni fog

A 30 éve logisztikai területen dolgozó szakember szerint továbbra is rengeteg orvosi berendezés és egészségügyhöz kapcsolható áru érkezik külföldről Magyarországra.

„Kínából minimum 15-20 százalékkal olcsóbb behozni a termékeket, mintha azok Németországból érkeznének. Bár a minőség nem minden esetben éri el a nyugat-európai szintet, egyes kínai cégek már tényleg elfogadhatóan dolgoznak, és kezdik felvenni a versenyt az itteni piaccal” – magyarázta.

Ami az elkövetkező időszakot illeti, Sas Gábor szerint a karácsony közeledtével természetesen megint felélénkül majd a szállítmányozási forgalom, és folyamatosan növekedni fog a várakozási idő. Már most is előfordul, hogy napokat kell várniuk, mire a termékeket fel tudják tenni a repülőkre, a vonatokra vagy a hajókra.

„Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha az EU-n kívülről, esetleg Kínából szeretne rendelni, akkor november elejéig tegye meg, így lehet esély arra, hogy időben meg is érkezik a szállítmány. Ha a kapacitás eléri a maximumát, akkor a lakossági csomagokat hátrébb fogják helyezni, emiatt lehet, hogy sokan nem tudják majd a fa alá tenni december végén azt, amit eredetileg kigondoltak” – magyarázta.

Az áfát a termék értékesítése után kell befizetni

Sas Gábor elmondta azt is, hogy tapasztalataik szerint egyre több kisebb cég mer belevágni az importálásba. Sok vállalat korábban félt a kínai árubeszerzéstől, mert időigényes és bonyolult procedúrának vélték, valamint aggódtak a pénzük miatt is, de ez a járvány alatt megváltozott. A Rosas Kft. éppen ezért új szolgáltatást indított, és már a külkereskedelmi áruforgalom segítésében is részt vesznek.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy csak a vámtételt és a terméket kell kifizetni az Unión kívüli import esetén. Az áfa önadózói vámkezelés lényege, hogy a cégeknek az áfát kizárólag a termék értékesítése után kell az áfabevallásban fizetendő áfaként bevallani.

„Amikor megérkezik az áru az Európai Unión kívülről, mi benyújtjuk a NAV vámhivatali részéhez a szükséges dokumentumokat, ők pedig a tájékoztató sorba írják fel, mennyi lenne az áfa. Ezt mi a soron következő áfabevallásunkban feltüntetjük, ezzel az importáló cégnek semmilyen kötelessége nincs, csak a könyvelésbe kell betennie, hogy miért utalta ki azt a bizonyos összeget” – magyarázta.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo