Nagyon várják már a szocpolt

Ennyi cég még sosem szűnt meg az építőiparban, az állami beruházások várható kifulladása pedig még mélyebbre lökheti a szektort. A vállalkozások ezért nagyon várják a szocpolt, amelytől a lakásépítések felfutását várják.

Kép: SXC

Voltak már kirívóan rossz negyedévei a magyar építőipari vállalkozásoknak, de még sosem szűnt meg 1700 cég egyetlen negyedév alatt, ahogyan arra sem volt korábban példa, hogy a törölt cégek száma négy egymást követő negyedévben is meghaladja az 1500-at. „Az ágazat nagyon várja már a szociálpolitikai támogatás kiterjesztését, mert ez lökést adhat az ingatlanpiacnak és rajta keresztül az építőipari megrendeléseknek is” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

A harmadik negyedévben 1703 cég szűnt meg Magyarországon – ilyen sok vállalatot még sosem töröltek a hatóságok három hónap leforgása alatt. Ennél is nagyobb feszültségeket jelez azonban az a tény, hogy az elmúlt négy negyedév mindegyikében több mint 1500 cég tűnt el, a 12 hónapra visszatekintő statisztika 6458 megszűnt vállalkozást mutat. Év végéig tehát várhatóan több mint 6500 cég szűnik meg, ami 16 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest.

„Az elmúlt néhány évben tapasztalt forintgyengülés és a pénzintézeteket érintő szabályozás miatt a jelzálog-hitelezés keresleti és kínálati oldala – így az ingatlanpiac is – drasztikusan visszaesett, ami az elhalasztott lakáskereslet komoly mértékű felhalmozódásához vezetett. Ennek a keresletnek a felszabadítása, azon túl, hogy építőipari fellendülést okozna, a teljes hazai fogyasztásnak és gazdaságnak is előnyére válna. Üdvözlendő tehát minden olyan lépés, ami ezt célozza, így a szociálpolitikai támogatás kiterjesztése is” – mondja az Opten igazgatója. (A lakáshitelezésben már látszik a fény az alagút végén.)

„Nagyon várja már az építőipar a szociálpolitikai támogatás kiterjesztését a használt lakásokra, egyrészt mivel az állami szerepvállalás önmagában is növeli az ingatlanpiaci keresletet, másrészt mert a támogatás bevezetésének halogatása deflációhoz hasonló helyzetet eredményez, hiszen mind az ingatlanpiaci vásárlók, mind a beruházók kivárásra játszanak” – mondja Tóth Tamás. Az ügyvezető szerint a lakásépítési és -felújítási piacon a használt lakásokra kiterjesztett szocpol hozhat áttörést, mert ez indítja be igazán a forgalom növekedését, amiből a kisebb vállalkozások is profitálhatnak.

Ilyen ütemben 2600-ra lesz minden magyarnak új lakása
Az építőipar teljesítménye a nagy állami beruházások miatt összességében javul, de a lakásépítés még mindig mélyponton van, még a második világháború alatt is több lakás épült mint tavaly.
„A fellendüléshez azonban a szociálpolitikai támogatás önmagában nem elég, amíg a pénzintézeti rendszer és a hitelezési szabályozás körül nem csillapodik a bizalmatlanság. Addig ugyanis a jelzálog-hitelezés keresleti és kínálati oldala is messze elmarad a gazdaságban rejlő potenciáltól” – értékel Tóth Tamás.

Pozitív fejlemény, hogy a megrendelések, ha 2015-ben felpörögnek az építőiparnak ebben a szegmensében is, egy valamivel egészségesebb mikro- és kisvállalkozói piacon fognak lecsapódni, mint a válság előtt. Nagyon sok likviditási és egyéb problémákkal küszködő kisebb cég rostálódott ki a piacról 2008, azaz a válság kitörése óta, és néhány éve látszólag csökken a jogszabályi kiskapukkal való visszaélés és a rosszhiszemű cégalapítás mértéke is. Az Opten igazgatója úgy véli: a ma talpon lévő cégek valamelyest erősebbek és összességében megbízhatóbbak, mint a válság előtti cégállomány, az üzleti etika szintje viszont sajnos továbbra is rendkívül alacsony.

Az Opten ügyvezetője által leírt folyamatot jól alátámasztja az ágazatban működő cégek számának alakulása. Ez meglepő módon a válság kitörését követő néhány évben még emelkedni tudott a nagyszámú alapítás eredményeként. „Ez volt az az időszak, amikor az építőipari megszűnések 60-80 százalékának hátterében felszámolás, azaz hátrahagyott tartozások húzódtak meg. A cégek gyakorlatilag egymást tették tönkre a lánctartozásokkal” – mondja Tóth Tamás. A működő cégek száma azonban a 2012 eleji csaknem 74 000-ről mára 67 150-re csökkent, a felszámolással megszűnők aránya pedig az összes törölt vállalkozáson belül 50 százalék alá esett vissza.

NÖVEKSZIK, DE LASSUL AZ ÉPÍTŐIPAR
Az építőipar előző évhez mért teljesítménye kedvező, de az adatok csökkenő dinamikát mutatnak. A termelés volumene 17,5 százalékkal emelkedett júliusban az egy évvel korábbihoz képest, kiigazítatlanul és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt, de elemzők szerint elsősorban az állami beruházások húznak.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo