Nagyobb kereset, elvándorló magyarok - Mi vár ránk jövőre?

A magyar gazdaság a tavalyi gyors növekedés után idén lassuló pályára került, az első negyedévi 3,5 százalékos növekedést a II. negyedévben 2,7 százalékos, a III. negyedévben 2,4 százalékos ütem követte. A következő negyedévekben pedig inkább csak 2 százalék körüli bővülés várható. A GKI idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2,3 százalék körüli emelkedésére számít. A beruházások az idei stagnálás után jövőre visszaesnek (-5%), a fogyasztás viszont GDP-hez közeli – idén attól kissé elmaradó, jövőre azt valamivel meghaladó – 2,5 százalék körüli ütemben bővül. Az exporttöbblet 2015-ben látványosan, 2016-ban lassabban emelkedik. A külső és belső egyensúly mindkét évben kedvezően alakul, de a felminősítésre – többek között a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt – még egy kicsit várni kell. A bankadó csökkentéséből adódó banki mozgásteret az MNB egyre aktívabb beavatkozása szívja el. A perspektíva hiánya miatt sem a tőke, sem a munkaerő kiáramlásában nem várható fordulat, miközben a közszolgáltatások leépülése folytatódik.

Kép: Pixabay

A világgazdasági dinamika a nemzetközi prognózisok szerint 2016-ban valamelyest gyorsul az előző évihez képest, de egyrészt elmarad a korábbi előrejelzésektől, másrészt a GKI megítélése szerint ennek megvalósulása bizonytalan. Németország lokomotív-szerepe gyengül. A globális gazdasági növekedés negatív kockázata az amerikai Fed irányadó kamatlábának emelése (dollárerősödés, az eladósodott fejlődő országok GDP-dinamikájának további lassulása, esetleges adósságválsága). A menekültválság konfliktust okoz az EU-tagországok között, érdemi döntések és magatartás hiányában visszavetheti az EU fejlődését. A gazdasági várakozások ennek ellenére az EU-ban és Magyarországon is viszonylag optimisták.

Magyarországon az elmúlt hónapokban folytatódott a piacgazdaság lényegét és a hatalommegosztás intézményrendszerét kiiktató „magyar modell” – a kedvezményezett üzleti csoportok számára jövedelem-átrendezés céljából történő – felépítése. Új, az eddiginél is élesebb szakaszába lépett az EU-ellenesség. Ismét látványossá vált az Egyesült Államokkal való nézetkülönbség. Noha a külső és belső egyensúly évek óta és várhatóan 2016-ban is kedvezően alakul, az ország felminősítése – többek között a gazdaságpolitika nem kellő hitelessége miatt – egyelőre elmaradt. Így a bankokkal való részleges kormányzati kiegyezés várhatóan új lendületet kap, de az MNB egyre erőteljesebb, konkrét célokat előtérbe helyező beavatkozása mellett. A kiszámíthatatlan, korrupciógyanús befektetési környezet, a perspektíva hiánya azonban elijeszti a tőkét is és a munkaerőt is. Mindez behatárolja a kormányzat gyorsítási törekvéseinek eredményességét.

Döntő mértékben az EU-források régióban kiugróan magas beáramlásának köszönhető a 2013-15-ös magyar növekedés-gyorsulás, a devizatartalékok emelkedése, ezzel összefüggésben a devizahitel-probléma megoldhatósága, sőt, még a kamatcsökkenés jó része is. Nem a „magyar reformok működtek”, hanem a beáramló 30 milliárdnál is több euró. Ez járul hozzá ahhoz is, hogy a gazdasági növekedésnek 2020-ig (!) már nem elsősorban egyensúlyi és pénzügyi akadályai vannak, hanem főleg bizalmi-előreláthatósági korlátai. Más kérdés, hogy a rendkívül kedvező makrogazdasági (egyensúlyi) hatások mellett a támogatások felhasználásának mikrogazdasági hatékonysága – jórészt az elképesztő korrupció miatt – borzalmasan alacsony.

Jövőre is emelkedik a fizetésünk
Globálisan 2,5%-kal növekednek a reálbérek, amelyre hosszú ideje nem volt példa. Ez azonban nem csak a valóban magas emeléseknek, hanem a rekord alacsony inflációnak is köszönhető – mutat rá a Hay Group menedzsment tanácsadó cég elemzése. Akárcsak idén, Magyarország jövőre sem marad el ettől, átlagosan 2,4%-kal emelkednek majd a reálbérek.
Idén a reálkereset a gyorsuló bérkiáramlás és a továbbra is eltűnt infláció miatt a tavalyinál gyorsabban, 4%kal bővül. A reáljövedelem 2,8%-kal emelkedik. A fogyasztás dinamikája a harmadik éve növekvő reáljövedelem, a banki elszámolás következtében lecsökkent hitelterhek és a fogyasztók jelentős részének némi megkönnyebbülése hatására 1,5%-ról 2,5% körülire emelkedik. A lakosság fogyasztása azonban még így is 5-6 százalékponttal elmarad a válság előttitől, s kb. az egy évtizeddel ezelőtti szinten lesz. Jövőre a bérkiáramlás 4,5-5%-ra, az áremelkedés 1,7% körülire gyorsul, de ez utóbbit az szja 1 százalékpontos csökkentése részben ellensúlyozza. Így a reálkeresetek ismét 4%-kal nőnek. A nyugdíjak reálértéke – három éves növekedés nyomán – nem változik, a fogyasztás a lakosság enyhülő terhei és a megtakarítások lassú átcsoportosítása következtében a reáljövedeleméhez hasonló ütemben, 2,5%-kal nő.

A beruházások a 2013-2014. évi gyors, átlagosan 8%-os növekedés után idén stagnálnak, jövőre mintegy 5%-kal visszaesnek. Ennek fő oka az EU forrásokból megvalósított és az autóipari fejlesztések kifulladása. A befektetési hajlandóság alacsony, a vállalkozások túlnyomó része egyáltalán nem akar hitelt felvenni. A beruházási ráta 2014-ben 21,7% volt, ami idén 21,1%-ra, 2016-ban 19,6%-ra, igen alacsony szintre csökkenhet. Jövőre az EU-támogatások kifutásával a régió több országában is csökken a beruházás, de a visszaesés messze nálunk a legmélyebb, miközben a lengyel és a román dinamika – hála az üzleti szektornak - 4-5% körüli.

A magyar gazdaság a 2014. évi, 3,7%-os növekedés után idén lassuló pályára került. Ez nem meglepetés, mivel a tavalyi gyors növekedés alapvetően átmeneti tényezőknek (így az EU-támogatások tetőzésének, a választási évvel összefüggő fogyasztás-élénkítésnek, a kiváló mezőgazdasági termésnek és a korábbi autóipari beruházásoknak) volt a következménye. Mindebben 2016-ban nem várható kedvező fordulat, az EU-támogatások apálya mellett az üzleti szféra beruházási hajlandósága is gyenge marad, a fogyasztás bővülése viszonylag gyors, de nem gyorsuló, az export bővülésének üteme csökken, a mezőgazdasági termelés bővülése pedig átlagos időjárás esetén nem lesz kiugró. Az ipari növekedés érezhetően lassul, az építőipar stagnál, a kiskereskedelmi forgalom inkább csak statisztikailag (a fehéredés bázisba kerülésével) fékeződik. Végeredményben 2015 egészére 2,7%-os, 2016-ra pedig 2,3%-os gazdasági növekedés prognosztizálható. Ez egyben azt jelenti, hogy a GKI a szeptemberi előrejelzéséhez viszonyítva 0,3 százalékponttal megemelte 2016. évi növekedési előrejelzését, mindenekelőtt a gyenge idei mezőgazdasági teljesítmény okozta bázishatás és a bankadó-csökkentés enyhe pozitív hatása következtében.

Csökken, de még kitart az optimizmus
Novemberben négy hónapos emelkedés után kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások pontosan az októberi, idei csúcsot jelentő szinten maradtak, az üzletiek viszont szeptemberi tetőpontjukhoz képest év eleji szintjükre estek. A gazdasági várakozások idei alakulására egy viszonylag szűk sávon belüli, de mindvégig aránylag erős optimizmust sugalló hullámzás a jellemző.
A foglalkoztattak száma 2015-ben kb. 2,5%-kal, a nemzetgazdaság valamennyi szektorára kiterjedően bővül. Ez három okra vezethető vissza: a konjunktúra csökkenő dinamikájú, de még mindig kedvező alakulására; a külföldi munkavállalás változatlanul gyors bővülésére és a közfoglalkoztatás további emelkedésére. A foglalkoztatás 2016-ban már csak 1%-kal emelkedik tovább. A statisztikai munkanélküliségi ráta éves átlagban 2015-ben 7%-ra, majd 2016-ban ez alá, 6,7% körülire csökken. A valós valahol 9-10% környékén van. A közfoglalkoztatás egyre inkább akadálya, semmint segítője a valódi munkahelyek létrejöttének. A minőségi munkaerőből egyre nagyobb a hiány.

Idén tovább csökken a vállalati és a lakossági hitelállomány. 2016-ban megindulhat a vállalati hitelállomány szerény emelkedése, a lakosság esetében azonban inkább csak a lakáshiteleknél várható bővülés. A jegybank által a piaci alapú vállalati hitelezés élénkítése érdekében hozott intézkedések elsősorban tüneti jellegűek, mivel nem terjednek ki a valódi, a magyar modellből adódó okokra. Az előbb-utóbb bekövetkező kamatemelési periódus kockázatokkal fog járni.

A GKI megítélése szerint a 2015-re előirányzott 2,4%-os GDP-arányos államháztartási deficit elérése valószínű. A legfontosabb kockázatot az esetleg elmaradó EU-s fejlesztési forrásokat helyettesítő költségvetési kiadások jelentik. A 2016-ra tervezett 2%-os GDP-arányos deficit megvalósulása viszont valószínűtlen. A nyár elején elfogadott költségvetést megalapozó makrogazdasági pálya ugyanis túl optimista, emellett a tervezetthez képest egyes adóbevételek kiesése, más kiadási tételek növelésének szükségessége látszik. Magyarország folyó fizetési és tőkemérlege 2009 óta évről évre egyre nagyobb többletet mutat, 2016-ban azonban az EU-transzferek csökkenése miatt várhatóan csökken (8-ról 7 milliárd euróra). A magyarországi tőkeállomány 2009-től kezdve a nemzetközi mozgások – működőtőke-import és export - eredőjeként lényegében csak a bankszektor kényszerű feltőkésítésének mértékében változott, ami a hazai befektetési környezet kemény kritikája.

Az idén stagnáló árszínvonal után jövőre 1,7%-os infláció várható. Az MNB láthatóan egyre rövidebb pórázon tartja a bankrendszert, ezzel jórészt semlegesítve a bankadó-csökkentés mozgástér-növelő hatását. Így aztán nem sok remény lehet a hitelállomány növekedésére. A GKI előrejelzése szerint az alapkamat – az MNB céljával összhangban – 2016 végéig nem változik, az euró árfolyama pedig a 2015. évi 310 forint után jövőre éves átlagban 320 forint körül lesz.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo