Azoknak a leegyszerűsítéseknek és előítéleteknek, amik hétköznapi viselkedésünket befolyásolják, megvannak a megfelelői a pénzügyi döntéshozatalunkban is. Az embereket erősebben megérinti, ha elvesztik a forrásaikat -befektetett erejük, energiák kárba megy, vagy az általuk birtokolt részvények ára nagyot zuhan-, mint hogy ha ugyanakkora mértékben nyernek. A részvénypiacok tele vannak amatőr befektetőkkel, akik a megtakarított pénzükkel, sőt akár banktól felvett kölcsönnel játszanak, anélkül, hogy szaktudásuk lenne az értékpapírokról vagy azokról a szektorokról, melyeknek szereplőibe befektetnek. Holott az adatok azt mutatják, hogy még a képzett befektetőknek is nagyon nehezükre esik túllépni a piac átlaghozamát és a meghatározó részvényindexek teljesítményét.
A behaviorista pénzügy önálló témakör és kutatási terület lett. A professzorok szent grálja e téren, hogy rájöjjenek, hogyan választunk bizonyos befektetési módok között, bizonytalan körülmények közepette, valamint mekkora rizikót vagyunk hajlandók vállalni. Az elektronikus tőzsdék és a pénzügyi szektor óriási mennyiségű adatot szolgáltat ezen szempontok vizsgálatához. Miért hiszik hát az amatőrök, hogy képesek versenyre kelni Warren Buffettel és más nagypályás befektetési alap vezetőjével, tette fel a nyilvánvaló kérdést Gary Belsky a The New York Times-ban. Íme az eredmények!
Elbizakodottság
Ha azt kérdezik az emberektől, mekkora a Hold átmérője, vagy milyen súlyú egy nem megrakodott Boeing 747-es gép súlya, és adjanak meg egy "tól - ig" tartományt, ahol a helyes válasz lehet, a megoldás az esetek többségében nem is esik a maximum és a minimum közé, amelyet az alanyok tippeltek. Mert Belsky szerint az emberek többsége egyáltalán nincs azzal tisztában, mennyire nem tud semmit a két témáról, a Holdról és a repülőgépről. Az emberek előállnak egy becsléssel, és ahhoz képest alakítják ki a "tól - ig" tartományt, s még ezzel sem találnak a válasz közelébe. Az emberek nagy része szinte automatikus túlbecsüli saját képességeit, s a behaviorista közgazdászok ennek nagyon is tudtában vannak. Nemcsak alacsony képzettségű munkavállalókról van szó. Ügyvédek, tudósok, mérnökök, orvosok sem képeznek kivételt e hiba alól.
Mivel a részvényvásárlás is a jövőre vonatkozó hiedelmen és elváráson alapul, a befektetéseknél is természetszerűleg hasonló a hibázási ráta. A State Street Center for Applied Research 2012-ben megkérdezett amatőr invesztorokat a befektetői képességeikről. Közel kétharmaduk kifinomultnak, magas szintűnek ítélte meg saját képességét. 2014-ben hát Mirtha Kastrapeli a The Folklore of Finance nevű felmérésben lecsekkolta, valóban tényleg mennyire tudnak értelmezni az alanyok pénzügyi kérdéseket, dilemmákat, akár egy iskolai vizsgánál: az átlagosztályzat 61 százalék volt.
Alaptalan bizakodás
Sok beidegződésünk arra szolgál, hogy óvatossá tegyen minket. Az elbizakodottság az evolúciónk során arra szolgált, hogy új célok, feladatok, eredmények, helyek, szerepek meghódítására és elsajátítására ösztönözzön bennünket, tehát bizonyos szempontból hasznos és fontos, akárcsak az alaptalan optimizmus. Arra inspirál minket, hogy a dolgok jól alakulnak majd. Ha a vállalkozó nem hinne abban, hogy találmányának, termékének vagy szolgáltatásának helye van a piacon, arra igény van, mert színvonalas, akkor senki nem kezdene bele új üzletekbe. (Persze azért ne csak a megérzéseinkre támaszkodjunk, egy új termék bevezetésénél.)
Belsky szerint az alaptalan optimizmus az oka annak, hogy sok dohányzó ember meg van győződve róla, ő bizony nem lesz sosem rákos, vagy az autóvezetők úgy érzik, soha nem okoznak balesetet amiatt, hogy vezetés közben üzengetnek a mobiljukon. A befektetők gyakran tartják magukat ahhoz a döntéshez, amit régebben hoztak. Nem válnak meg a lejtmenetben lévő cégben szerzett részvényektől. Még akkor sem, ha befektetésükről már eléggé nagy bizonyossággal bizonyosodott be, hogy el lett puskázva.
Az emberek hajlamosak átírni a múltat úgy, hogy jobb fényben tüntessék fel magukat, választásaikat, cselekedeteiket. Baruch Fischhoff a Hebrew Universitynél végzett kísérletében arra kérte alanyait, hogy tegyenek jóslatokat a jövőre nézve, majd bizonyos idő elmúltával vissza-visszatért hozzájuk, hogy kiderítse, hogyan emlékeznek ezekre a jövendölésekre. A megkérdezettek módszeresen rosszul emlékeztek jóslataikra, és utólag úgy állították be azokat, mint amik közelebb voltak az időközben megtörtént eseményekhez. Holott jóval kevésbé találták el a jövőbeli tendenciákat, mint ahogy utólag gondolták.
Mások okolása
Sokan képesek beismerni múltbeli tévedéseiket, de még itt is rejtőzik egy csapda: hajlamosak vagyunk arra, hogy visszaemlékezésünket, illetve az abból levont tanulságokat ne vonatkoztassuk jelenlegi gondolatainkra és jelenbeli döntéseinkre. Ha újra rosszul sül el befektetési manőverünk, könnyen külső tényezőkre fogjuk, melyek felett nincs hatalmunk.
Önigazolás
Az amatőr befektetők előszeretettel hagynak figyelmen kívül olyan jeleket, melyek egyértelműen azt súgják, rossz lóra tettek. Inkább annak az információnak tulajdonítanak nagyobb súlyt és fontosságot, mely megerősíti, hogy befektetésük helyes. Thomas Gilovich, a Cornell University pszichológusa úgy magyarázza ezt: amint eldöntjük, hogy "ez jó befektetésnek tűnik", az infófeldolgozásunk beszűkül, igyekszünk kiszűrni a hiedelmünknek ellentmondó adatokat. Ez persze önmagát erősítő visszacsatolás: a már említett elbizakodottsághoz vezet.
Mi a javallat az orvosságra? Jegyzeteljük szorgosan a részleteket arról, hogy mikor, mibe fektettünk, azok hogyan teljesítettek, mikor váltunk meg tőle, mikor adtuk el (és azt sem árt követni, azután hogyan teljesített!), s időről-időre tárgyilagosan tanulmányozzuk át ezeket az adatokat.
