Mol: még nem tudni, meddig emelik a benzin árát

A Mol Nyrt.-nek a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesítenie kell az áraiban, ugyanúgy, mint korábban az áfa-csökkentést, mert ha nem így tenne, akkor korlátozná a versenyt - közölte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, ezek a Mol által nem befolyásolható tényezők.

Az elnök-vezérigazgató azzal kapcsolatban, hogy júliusban a benzinár ismét elérheti-e a 300 forintot, nem nyilatkozott. Úgy vélte, egyelőre megjósolhatatlan, hogyan alakul az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalma a magyar piacon, bár a Mol várakozásai szerint olyan mértékben biztosan nem csökken, mint a becsült bruttó hazai termék (GDP) az idén. (A legutóbbi kormányzati prognózisok szerint 6 százalék feletti arányban csökken a bruttó hazai termék az idén Magyarországon.)

A kiskereskedelmi forgalom várható alakulásával kapcsolatban kiemelte, hogy az üzemanyagok piaca viszonylag árrugalmatlan. A szállítmányozási piac gyengélkedése miatt a fuvarozók már korábban is kevesebb gázolajat vettek, miközben a lakosság várhatóan nem fogja vissza jelentősen fogyasztását az év hátralévő hónapjaiban sem. Így ez utóbbi területen várhatóan stagnál a felhasználás. Hernádi Zsolt szerint a Molt ugyanakkor a fogyasztás csökkenése sem hozná hátrányos helyzetbe, mert a globális piacon eladhatók a termékei.

A kormány jó irányba indult

A Mol makrogazdasági környezetének alakulása kapcsán az elnök-vezérigazgató elmondta, a költségvetési hiány mértéke és az állami elosztás "nagyon ráült" a gazdaságra. Kisebb, de erős és hatékonyabb állam kell, mérsékelni szükséges az állami újraelosztást, s bár a politikai pártok között a teendőket illetően nincs konszenzus, nem szabad szem elől téveszteni a fő célt, miszerint nagyobb teret kell adni a piaci szereplőknek.

A kormány által tett intézkedéseket irányukban szükségesnek nevezte, mindazonáltal az egyes döntések helyességét nem kívánta véleményezni. Bízik abban, hogy a konkrét szakmai kérdések eldöntésekor nem a politikai, hanem a gazdasági szempontok játszanak nagyobb szerepet. Különösen fontos ez egy olyan országban, ahol a lakosság kisebbik része munkavállaló, s még kisebb része dolgozik a versenyszférában, s ahol gyakorlatilag ők tartják el a nagy többséget. Ebben a szerkezetben a politika részéről komoly önmegtartóztatásra van szükség, hogy ne mindig a könnyen beszedhető elemekhez (áfa, különadók) nyúljon - mondta a Mol első embere.

Sajátrészvény-vásárlás és új gázmező

Az ígéretesnek tűnő makói gázmezőről elmondta, a munkálatok továbbra is az amerikai Exxon fővállalkozói irányításával folynak. A jelenlegi kutatási fázisban a mező becsült gázmennyisége 340 milliárd köbméter. A mezőfejlesztés két-három év múlva kezdődhet el, a köztes időszakban pontosítani lehet a rendelkezésre álló és kitermelhető gázkészletek mennyiségét.

A társaság saját részvényvásárlásaival kapcsolatban közölte, ha ezt a nemzetközi részvénypiac rosszallaná, már megkapták volna a kritikákat, ám mivel a Mol pénzügyi teljesítménye felülmúlja a vele összehasonlítható cégekét, a befektetők látják, jó az irány, fenntartható a növekedés. A Mol már a saját részvények vásárlásának megkezdése előtt jelezte, hogy az akkor túlzott mértékű készpénzállománya miatt ilyen tranzakciókat is végrehajt majd, ha nem lát a piacon növekedést hordozó lehetőségeket. Ez pedig sokkal jobb megoldás volt, mintha a Mol "megalapozatlan, túlárazott eszközvásárlásba és beruházásokba ment volna bele". Igazolja menedzsment döntését az is, hogy most, amikor vannak ígéretes projektek, például az iraki-kurd üzlet, akkor a társaság jól fel tudja használni saját részvényeit. "A korábban felgyülemlett pénzt nem herdáltuk el, s így most a cég jól tudja csillapítani a világgazdasági recesszió miatt bekövetkezett nemzetközi negatív hatásokat. A részvényesek ezzel jól jártak" - jelentette ki.

A Mol és az OTP Bank Nyrt. partneri kapcsolatáról elmondta, a társaságoknak azonos az üzleti filozófiája, nagyon hasonló a működési kultúrája és mindkettő regionális szereplő. Érdekeik gyakran találkoznak, hasonlóan gondolkodnak a piacról, s konkrét üzleti szerződések alapján támogatják egymást terveik megvalósításában. Mindkét társaság számára fontos, hogy legyen az országban egy hasonlóan gondolkodó nagy bank és egy nagy vállalat. A bank elnök-vezérigazgatójával, Csányi Sándorral való személyes kapcsolatáról Hernádi Zsolt úgy fogalmazott: "az üzleti életben annál nagyobb kincs nincs, mint amikor tudom, ki ül az asztal túlsó felén, ... s nem arra kell az energiát fordítanom, hogy vajon mit miért mond".

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo