Modell a mezőgazdasági vállalkozásoknak

Bioerőművet tervez tizenkét megawatt teljesítménnyel Fornádpusztán egy magánszemélyekből álló pénzügyi csoport tulajdonában lévő társaság.

Bioerőművet tervez tizenkét megawatt teljesítménnyel a Tamási melletti Fornádpusztán egy magánszemélyekből álló pénzügyi csoport tulajdonában lévő társaság, a Bioweg Kft. - tájékoztatott a cég ügyvezető igazgatója. Bali Anna elmondta, hogy az erőművet 8-9 milliárd forintból építi meg a cég, és 2010 második negyedévében kezdené meg működését. (Nemrég Taspusztán már kísérleti biomassza fűtőművet avattak.)

A tervezett létesítményben egy öt megawatt teljesítményű turbina a mezőgazdaságban, a faiparban és a háztartásokban keletkező hulladékot feldolgozva állít elő biogázt, és abból villamos- és hőenergiát. Egy hét megawattos blokk pedig biomasszát, energiaültetvényből származó fát és más növényi hulladékot fog hasznosítani. A cégvezető hozzátette, hogy energianövények - fűz és nyár - termesztéséhez mintegy ezer hektár földterületre kívánnak szerződést kötni a környék mezőgazdasági termelőivel.

Bali Anna szerint a tervezett beruházás modell lehet a hazai mezőgazdasági vállalkozások számára, illetve a megépült és készülő hasonló üzemeknek. Eddig ugyanis az országban csak biomasszaüzemek és biogázkazánok működtek különállóan, a fornádi erőműben viszont az anyag- és az energiahasznosítás összefüggően történik majd. A projekt jelenleg engedélyezési szakaszban van; a cég európai uniós támogatásban bízik, de Bali Anna úgy véli, az erőmű attól függetlenül is megépül. A fővárosi székhelyű Bioweg Kft. Kőszeg mellett már előkészített egy szélerőmű-beruházást, a bioenergia-termelés területén ez az első projektjét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo