Mindenki alul kezdte: a mogulok első állásai

Van, aki amolyan csodagyerek volt, és húszas évei elején már vezető pozíciót vívott ki magának a szakterületén. Mások viszont a szokásos gyakornoki állásokban tengődtek. Egyeseknek egyenes út vezetett a világsikerhez és a piaci dominanciához, másoknak nehezebben ment a felemelkedés.

Steve Jobs

Steve Jobs emléke
Fotó: Flickr

Már 25 évesen uralta azt a szeletet a piaci tortából, amit kipécézett magának. 1980 decemberében tőzsdére vitte a két másik társával együtt alapított Apple Computert, melynek így 1,2 milliárd dollár lett a piaci kapitalizációja. A cégben birtokolt részesedése révén milliomossá vált. De még az ő útja sem volt egyenes, egyszer a saját cége vezetéséből is kirakták. Ekkor megfogadta, hogy soha nem hagyja, hogy a pénz tönkretegye az életét.

De ki volt Jobs? Gerinctelen opportunista, aki jól építette fel imázsát, vagy technológiai messiás és inspiratív vállalkozói példakép?

Donald Trump

Donald Trump
Fotó: Flickr

Trump vagyonos családba született, az apja is sikeres ingatlanfejlesztő volt. Ő egyszerűen átvette a családfőtől a családi vállalkozást, meglehetősen hamar: huszonöt évesen.

A papa azonban azt szerette volna, ha fiacskája megtanulja a pénz értékét: gyerekként elcipelte az építkezésekre, hogy lássa, miből jött össze a vagyonuk, és milyen sok munka befektetésével valósultak meg a projektek. Még egy pedagógia lecke volt e látogatásokban: Donald és a testvére összegyűjtötték a munkások által eldobott szódásüvegeket, hogy beválthassák a boltban. Az lett a zsebpénzük.

Hillary Clinton

Hillary Clinton
Fotó: Flickr

23 évesen fejezte be a Yale Law Schoolt és kezdett el randizni Bill Clintonnal. Egy extra évet maradt az iskolában, hogy újdonsült pasijával lehessen. 1973-ban kapta meg jogi diplomáját, éppen a 25. születésnapja előtt.

Bill megkérte a kezét, de ő először nemet mondott. Ugyanebben az évben munkát kapott a Yale Child Study Centerben. Első jogi cikke a kiskorúak jogi helyzetéről szólt, és a Harvard Education Review-ban jelent meg. 1975-ben Bill-lel átköltöztek Arkansasba, ahol Hillary végre beadta a derekát, és igent mondott a házassági ajánlatra. Férje itt lett kormányzó.

Larry Ellison

Larry Ellison
Fotó: Flickr

Az Oracle alapítója, aki 2014-ben a Forbes szerint Amerika harmadik leggazdagabb embere volt, fiatalon alkalmi munkákból élt programozóként. Huszonkét évesen költözött a kaliforniai Berkeley-be, miután abbahagyta felsőfokú tanulmányait. Autodidakta módon tanult meg programozni. A Fireman's Fund, a Wells Fargo, az AMPEX és más cégeknél kapott kisebb ideiglenes technológiai megbízásokat, míg végül az Amdahl Corp. nem szerződtette. Náluk dolgozott az első IBM-kompatibilis nagyszámítógép-rendszeren (mainframe). 1977-ben kezdett adatbázis-technológiákkal foglalkozni, ez vezetett végül ahhoz, ami ma az Oracle.

Martha Stewart

Martha Stewart
Fotó: Flickr

A középosztálybeli családból származó Martha eleinte modellkedett, például olyan márkák hirdetéseiben, mint a Unilever és a Chanel divatház. Ezután részvénybróker volt a Monness, Williams, and Sidel nevű cégnél. Öt évig dolgozott a Wall Streeten akkoriban, amikor még nagyon kevés nő volt felelős pozícióban. Elmondása szerint sosem érezte, hogy megkülönböztetés vagy diszkrimináció tárgya lenne, mindig egyenlőnek tekintette magát férfikollégáival.

1972-ben otthagyta a pénzügyi szektort, hogy otthon nevelje a gyerekeit. Egy év múlva beindította étkeztető vállalkozását, aminek eredményeként „Amerika első számú háziasszonya” és sokszoros milliomos lett. Sikerei csúcsán elítélték tőzsdei bennfentes kereskedelemért, de még ebből is fel tudott állni. Bár töredékáron vált meg évtizedek alatt felépített médiabirodalmától, továbbra is annak kreatív vezetője maradt. A most 76 éves hölgy így is magasan az átlagnyugdíjasok szintje felett tengetheti napjait.

Mark Cuban

Mark Cuban
Fotó: Flickr

Huszonöt évesen éppen diplomát szerzett az Indiana Universityn, és Dallasban pincérkedett bárokban, hogy megkeresse a betevő falatra valót. Albérlőként hat fickóval osztott meg egy egyébként három személyre tervezett lakást. A földön aludt matracon.

Hobbija volt, hogy beült az autójába, és a villanegyedbe kocsikázott, ahol megnézegette a gazdagok házait, és azon ábrándozott, milyen lenne, ha ő is ott lakna. Ezt a vágyat használta motivációként a küzdésre és versenyzésre az üzleti életben.

Első komolyabb állása az volt, hogy PC-szoftvert kellett értékesítenie egy boltban. Rövid úton ki is rúgták, mert el akart menni egy klienshez, hogy aláírasson vele egy szerződést ahelyett, hogy kinyitotta volna a boltot reggel. Ekkor vette a bátorságot, hogy megalapítsa első cégét, mely a MicroSolutions nevet viselte. Ma a kábeltévébizniszben utazik, és több NBA kosárlabdacsapat tulajdonosa.

Arianna Huffington

Arianna Huffington

A médiaguru Görögországban született, 16 éves volt, amikor Angliába költözött. 21 évesen találkozott Henry Bernard Levin brit újságíróval egy vetélkedőműsorban. A férfi a mentora és a szeretője lett egy személyben. Huffington aztán 23 évesen írt egy könyvet, ami kritizálta a női egyenjogúsági mozgalmat. A pasija a BBC-nek dolgozott, és Arianna vele utazott komolyzenei fesztiválokra a világon mindenütt, ezekről tudósította a BBC-t. Első közös külföldi útjuk Bayreuthba vezetett Wagner Ringjének előadására. Azért szakítottak, mert a férfi nem akart megházasodni és családot alapítani. Harmin évesen költözött New Yorkba. Ebben az évben jelent meg Maria Callasról szóló életrajza.

Tizenegy évvel ezelőtt hozta létre a nevét viselő The Huffington Post című portált, ami más portálokon megjelenő cikkek és kommentárok gyűjtőoldalából, ahol fizetés nélkül dolgoztak a bloggerek, az amerikai digitális média egyik legnagyobb és legfontosabb oldala lett. A portált 2011-ben eladta, de vezetőként továbbra is irányította. Egészen idén nyárig, amikor bejelentette, hogy ezentúl inkább új startupjára koncentrál majd.

Richard Branson

Richard Branson
Fotó: Flickr

Branson középosztálybeli családba született, húszévesen nyitotta meg első lemezboltját. Huszonkét évesen első zenei stúdióját, 23 évesen első lemezkiadóját alapította meg. Harmincéves korára már egy nemzetközi céget vezetett – ez volt a Virgin.

Az első években nehezen ment az üzlet. „Nagyon élénken emlékszem ezekre az esztendőkre – mondta az Entrepreneur magazinnak. – Sokkal nehezebb volt egy kisvállalkozást beindítani, mint ma emberek ezreit foglalkoztatni 400 cégben. A semmiből felépíteni egy vállalkozást 24 órás, heti 7 napos elfoglaltság. Nehéz még a családi életre is koncentrálni emellett. Piszkosul nehéz. És csak egy dolog számít: hogy fennmaradj.”

A milliárdos zöld kalandorról itt olvashat részletesebben.

Lloyd Blankfein

Lloyd Blankfein
Fotó: Wikipedia

Ügyvédként dolgozott, és nagyon unta. Huszonnégy évesen diplomázott jogból a Harvardon. „Habár Brooklynból származtam, nagyon vidékies voltam” – emlékezett Blankfein, aki ma a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója. Akkoriban láncdohányos volt, és rendszeresen szórta a pénzét szerencsejátékokra. És bár jó esélye volt rá, hogy hamarosan partnerré léptetik elő az ügyvédi irodában, ahol dolgozott, 27 évesen mégis lelépett, hogy megmártózzon a befektetési bankok világában.

Jeff Bezos

Jeff Bezos
(Fotó: Flickr

Ő is alkalmazott volt 24 évesen. A Bankers Trustnál fejlesztett szoftvert. Két év múlva előléptették alelnökké, legfiatalabbként a bank történetében. 1994-ben alapította meg az Amazon.com-ot, hogy valóra váltsa könyvkereskedéssel kapcsolatos álmait.

J. K. Rowling

J. K. Rowling írónő a Fehér Ház kertjében
Fotó: Wikipedia

Éppen egy 4 órát késő vonaton dühöngött, rossz nap volt – mondja az írónő arról a később szerencsésnek tűnő dátumról, amikor 1990-ben kitalálta a Harry Potter alapötletét. 25 éves volt ekkor. Még aznap este nekiült írni a regényt.

Az Amnesty Internationaltől is azért rúgták ki – titkárnőként dolgozott a londoni irodájukban –, mert figyelmetlen volt, és Harry Potter történetein járt az esze. A végkielégítést arra használta, hogy szerényen élhessen, és írja a könyveit. Közben elvált, egyedül nevelte a kislányát, és depressziót diagnosztizáltak nála. 1995-ben tudta befejezni regényét, amely 1997-ben jelent meg.

Warren Buffett

Warren Buffett és Obama elnök
Fotó: Flickr

Szűkebb pátriájában, Omahában értékesített befektetéseket a Buffett-Falk & Co-nál. Aztán fogta magát, és meg sem állt New Yorkig, ahol részvényelemző lett 26 évesen. Ebben az évben alapította meg omahai cégét, a Buffett Partnership, Ltd.-t. A New York-i nyüzsi ugyanis nem jött be neki. „Vannak olyan helyek, ahol könnyen elveszti az ember a perspektívát.” A Nagy Alma ilyen helynek bizonyult neki. „Az olyan helyeken, mint Omaha, könnyű megőrizni a látószögedet.”

Azóta is az omahai orákulumként emlegetik a példátlanul sikeres befektetési karriert befutó Buffettet. Máig Omahában él és dolgozik.

Itt talál tőle néhány örök érvényű befektetési tanácsot.

Eric Schmidt

Eric Schmidt
Fotó: Flickr

Hat évig járt a UC Berkeley-re, ahol számítógép-programozást tanult. Ph.D.-t is szerzett, méghozzá 27 évesen! Témája: hálózati komputerek és megosztott szoftverek menedzselése.

Nyaranta a Xerox PARC laboratóriumában dolgozott, ahol nagy szerepe volt abban, hogy létrejött az asztali számítógép, ahogy ma ismerjük. Itt találkozott a Sun Microsystems alapítójával is, aki elsőként ajánlott neki állást. Elfogadta. (Érdekes adalék a komputertechnológia hőskoráról, hogy akkoriban senki sem aludt esténként – nappal pótolták be az alvást –, mert a komputerek éjjel gyorsabban működtek.) Schmidt ma a Google anyavállalatának, az Alphabetnek az elnöke, Beverly Hillsben lakik egy nagy villában, a filmsztárok között. Egyik szomszédja Hugh Hefner, a Playboy-villa lakója.

Pár hónapja az amszterdami Startup Fest Europe-on arról beszélt, hogy egy évtized múlva lesz igazán okos a mesterséges intelligencia. Hogy a mindannyian Google (felhő)világában élünk, és hogy Európában az állami szabályozások és egy sor más ok miatt nehezebb vállalkozónak lenni, mint Amerikában.

Sheryl Sandberg

Sandberg a davosi Világgazdasági Fórumon.
Kép: WEF

25 évesen kitűnően diplomázott a Harvardon közgazdaságból. A Világbankhoz ment dolgozni, mert ott professzora és mentora, Larry Summers kezei alatt dolgozhatott. 1995-ben visszatért a Harvardra, hogy megszerezze MBA-képesítését. Azután elszegődött a McKinsey-hez, majd 29 évesen Summers kabinetfőnöke lett, amikor a közgazdász elvállalta az amerikai kincstár vezetését – a tulajdonképpeni pénzügyminiszteri posztot – Bill Clinton mandátuma idején.

Amíg a Harvardra járt, közelről követhette az online oktatás elindítását. AOL chatroomot használtak arra, hogy a diákok kommunikálhassanak egymással. Az osztálytársak között kitalált felhasználóneveket osztottak szét, mert akkor még szóba sem jött, hogy valaki a saját nevével szerepeljen a neten. Dial-up kapcsolat volt akkor még, de az amúgy is állandóan bekrepált, mert nem bírta el 90 ember szimultán kommunikációját. Sandberg ekkor jött rá, hogy a technológia fejlesztésében igenis van üzleti lehetőség, mert a piaci igény –legalábbis az ő generációjának körében – már megvan. Jelenleg a Facebook ügyvezető igazgatója.

És mit dolgoztak a diktátorok?
  • Benito Mussolini iskolában tanított. Majd elment Svájcba, alkalmi munkákon tengődött, végül politikai újságírásra váltott.
  • Sztálin anyja nagyon vallásos volt, és fiát papnak szánta. Teológiai iskolába járt. Bár jól ment neki a tanulás, 1899-ben otthagyta az iskolát, házitanító lett, és tisztviselőként dolgozott.
  • Adolf Hitlert nem vették fel a bécsi Képzőművészeti Főiskolára (pedig kétszer is jelentkezett). Munkásként dolgozott, és vízfestményeket kreált.
  • A kambodzsai Khmer Rogue-rezsim rettegett vezére ösztöndíjas hallgató volt Párizsban. Rádióelektronikát tanult egy magániskolában. Csakhogy megbukott a vizsgán. Vissza kellett térnie hazájába, ahol egy ideig történelmet, földrajzot és francia irodalmat oktatott egy iskolában.
  • François 'Papa Doc' Duvalier, Haiti diktátora eredetileg doktor volt. 1934-ben szerezte diplomáját a helyi egyetemen. 1943-ig a főváros kórházában dolgozott.
  • Nicolae Ceausescu csak az elemit végezte el. Miután elköltözött szülőfalujából, egy cipésznél dolgozott inasként.
  • Franco tábornok már korán belépett a hadseregbe, és 1915-re ő lett a legfiatalabb parancsnok. Spanyolország marokkói hadjárataiban is részt veszt.
  • Maximillien Robespierre, a francia forradalom leendő vezére ügyvédként dolgozott egy bíróságon. Emellett jól működő privát ügyvédi praxist is folytatott, amiből nagyon szépen megélt.
  • Augusto Pinochet geopolitikát tanított a Háborús Akadémián. (Micsoda név!)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo