Mikor érkezhet a szerb gáz Magyarországra?

Magyarországra 2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől, akár a tervezettnél is nagyobb mennyiségben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta Aleksandar Antic szerb bányászati és energiaügyi minisztert.

Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország többletfejlesztéseket is vállal, amennyiben a szállító vállalatok az évi 6 milliárd köbméternél nagyobb igényt jelentenek be. A határtól a magyar vezetékhálózatig tartó szakasz építése már az előkészületeknél tart, és hamarosan megszülethet az összekapcsolódási megállapodás is a szerb féllel – tette hozzá.

A tárcavezető tájékoztatása szerint Szerbia és Magyarország közös célnak tekinti, hogy regionális áramtőzsdét hozzon létre, és ezzel kiszámíthatóbbá tegye a térség áramellátását. Az együttműködés keretében a kétszeresére bővül a szerb és a magyar hálózat összeköttetési kapacitása, vagyis a duplájára nő a két ország közötti villamosenergia-csere. Az új paksi erőműblokkok termelési többlete részben Szerbiába kerülhet, és Magyarország az ottani vízi erőművek kapacitására is számíthat.

(Fotó: Pixabay)

Szijjártó Péter energiabiztonsági és nemzetstratégiai szempontokkal indokolta az energetikai kapcsolatok fejlesztését. Meglátása szerint az együttműködés előnyeit Szerbia is felismerte, és mindig nyitottnak mutatkozott a magyar kezdeményezések iránt. A két ország kormánya – mint fogalmazott – évek óta sokat tesz azért, hogy kiépülhessen az észak-déli energetikai infrastruktúra Közép-Európában. A szállítási útvonalak bővítése csökkenti Magyarország és a térség kiszolgáltatottságát, de ehhez össze kell fogni a környező országokkal – tette hozzá.

Aleksandar Antic üdvözölte, hogy a két ország együttműködése energetikai projektekre is kiterjed. A tárcavezető szerint mindkét fél számára előnyös, hogy a villamosenergia-hálózataik erősítik egymást, és lát lehetőséget arra is, hogy az együttműködéshez további államok csatlakozzanak. Várakozással tekint a szerb-magyar együttműködésben megvalósuló regionális áramtőzsdére is, hiszen a kezdeményezés véleménye szerint az egész térség számára kedvező feltételeket biztosíthat a nemzetközi energiapiacon.

A szerb miniszter a kétoldalú gazdasági együttműködést ugyanolyan kiválónak értékelte, mint a politikai kapcsolatokat. Véleménye szerint a közös projektek, a magas szintű találkozók mind azt jelzik, hogy Szerbia és Magyarország kitartó munkával stratégiai partnerséget épített ki, és ezzel újabb regionális együttműködések alapjait fektette le.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo