Mi történt Nagykikindán?

Ingyenesen mutatkozhattak be a Vajdaságban azok a magyar vállalkozások, amelyek kiállítóként vettek részt a Nagykikindán 2012. november 14-15-én szervezett komplex üzleti programon. A kiállítás mellett üzletember-találkozó és szakmai előadások várták a több mint kétszáz érdeklődőt.

A rendezvényt a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat szabadkai irodája a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, – mások mellett – a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével szervezte meg abból a célból, hogy a két ország közötti üzleti kapcsolatok tovább fejlődjenek, és felhívják a magyarországi kis- és középvállalkozások figyelmét a szerbiai piaci lehetőségekre.

Sebők Tibor, a Nagykikindai Regionális Gazdasági Kamara elnökének köszöntője után Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja a Wekerle-terv megvalósításáról beszélt. Előadásában elmondta, hogy Magyarország alapvető célja a Szerbiával való regionális együttműködés elmélyítése, a térségi infrastruktúra fejlesztése és összehangolása, továbbá a közös agrárpolitika révén a kiegyensúlyozott területi fejlődés előmozdítása, valamint a turizmus fejlesztése, amelyben a kkv-k meghatározó szerepet játszhatnak.

Magyar-szerb üzleti kapcsolatok
Magyarország az ötödik legfontosabb exportőre Szerbiának, 2011-ben a két ország közötti áruforgalom több mint 1,4 milliárd eurót tett ki. A nagykikindai rendezvényen résztvevő 53 magyar vállalkozás közül azok, amelyek már aktív gazdasági tevékenységet folytatnak a két ország között, tapasztalataik átadásával segítették azokat a vállalkozásokat, amelyek a piaci lehetőségeket látva már korábban is megjelentek szerbiai kiállításokon, vagy amelyek számára Szerbia még teljesen új piac.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője, beszédében kiemelte, hogy számos piaci és befektetési lehetőség áll fenn a magyar cégek számára, különös tekintettel a szerb oldalról jelenleg megmutatkozó együttműködési szándékra, amelyet a szerb államfő e heti, Magyarországon tett látogatása is jelez. A képviselő arra is emlékeztetett, hogy Szerbia uniós csatlakozásáig az Oroszországgal, a Fehéroroszországgal, valamint a Törökországgal érvényben lévő szabadkereskedelmi megállapodások további exportlehetőségeket jelentenek például a szerb-magyar vegyesvállalatok számára.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo