Megvan, mostantól hová kell utalni a gépjárműadót

Az új évtől megváltozott a gépjárműadó fizetési rendje, minden egyes forint a központi költségvetést gazdagítja, ennek megfelelően pedig a befizetést sem önkormányzati, hanem központi számlaszámra kell teljesíteni. Már azt is tudjuk, hova.

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendre közzéteszi a számlaszámok adónemenkénti jegyzékét. Legutóbb január elsején frissítette a jegyzéket, és ebben már feltüntették a belföldi gépjárműadó számlaszámát is. Jó, ha az autótulajdonosok felírják maguknak: a mostani évtől minden ilyen típusú befizetést az 10032000-01079160-as számlaszámra kell küldeni. Az adónem kódja 410.

Idő még van megjegyezni a számsort, a törvény szerint ugyanis legközelebb márciusban kell(ene) rendezni a gépjárműadó első részletét (és szeptemberben a másodikat). Azonban ezúttal indokolt feltételes módban fogalmazni, mert a kormány - a törvénymódosításokra tekintettel, hogy a gépjárműtulajdonosoknak legyen elég idejük felkészülni - egy hónap haladékot adott az autósoknak az első részlet befizetésére. Így arra áprilisi 15-g kell sort keríteni.

Mint említettük, eddig a helyi önkormányzatoknak fizettük ezt az adót, ahonnan egy megosztás alapán került tovább a befizetett összeg meghatározott része (60 százaléka) a központi büdzsébe. Tavaly tavasszal azonban, a koronavírus-járvány első hullámakor a kormány egyebek mellett az önkormányzatoknál maradt 40 százalék elvonásával is hízlalta a védekezésre szolgáló költségvetési forrásokat. Értelemszerúen ennyivel - egészen pontosan 34 milliárd forinttal - kevesebb maradt így helyben, amiből gazdálkodni tudtak a helyhatóságok.

Aztán a 2021-es büdzsében véglegesítették ezt az állapotot, rögzítve, hogy a gépjárműadó egésze a központi költségvetést illeti. Majd az őszi adócsomagban az adóadminisztrációt is ehhez az új helyzethez igazították, amikor a NAV-hoz rendelték a gépjárműadóval kapcsolatos ügyintézést, ideértve a befizetéseket is. Most, január elsején pedig eldőlt az is, hogy milyen számlaszámra kell fizetni az adót a továbbiakban.

Van azonban más változás is az adószámok jegyzékében. Szintén a múlt évi jogszabályváltozások miatt meg kellett bontani a kisadózó vállalkozások tételes adóját, mivel januártól a kifizetőnek is lesz adminisztratív teendője bizonyos esetekben. Vagyis akkor, ha az általa a megbízottnak kifizetett összeg meghaladja a 3 millió forintot éven belül. Ekkor a 3 millió forint feletti összeg után 40 százalékos különadót kell fizetni, de ez nem a megbízott, hanem a megbízó dolga lesz a törvény értelmében. (Tavalyig a megbízott intézett minden ezzel kapcsolatos ügyet, és amennyiben az akkor hatályos szabályok értelmében az éves bevétele meghaladta a 12 millió forintot, akkor a fölöttes rész utáni 40 százalékos különadót is neki kellett megfizetnie.)

Most azonban új helyzet van, ezért ketté kellett bontani a számlát. A megbízottak ugyanarra a számlaszámra (10032000-01076349) fizetnek, mint eddig, a megbízók számára pedig ez a számlaszám áll rendelkezésre a különadó teljesítésére: 10032000-01076387. A költségvetési számla megnevezése pedig "Kifizető által kisadózó vállalkozásnak juttatott bevétel utáni adó bevételi számla". Az adónem kódja 488.

Mindezeken túl még egy változás volt a jegyzékben, a Szakmai költségvetési fejezet alszámla - Nemzeti agrártámogatások új számlaszáma: 10032000-00362186-50000012.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo