Megemelik az Nhp Hajrá keretösszegét

A Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá keretösszege 500 milliárd forintos emeléssel 3 ezer milliárd forintra nő – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján Patai Mihály alelnök.

Elmondta, hogy a bővítést a járvány elhúzódása indokolta, annak elmúltával pedig a program átalakítására is sor kerülhet. A jegybank monetáris tanácsa sikerként értékelte, hogy az Nhp Hajrá az elmúlt egy évben csaknem 31 ezer vállalkozást juttatott kedvező feltételekkel összesen mintegy 2050 milliárd forint hitelhez – tette hozzá Patai Mihály.

A növekedési hitelprogramok az elmúlt 8 évben 70 ezer vállalkozást segítettek 5400 milliárd forint kölcsönnel. A sajtótájékoztatón átadták az első idei NHP Hajrá Kiválósági Díjat. 2021 első három hónapjában az OTP közvetítette a legnagyobb hitelösszeget a programban. Wolf László vezérigazgató-helyettes közölte, hogy eddig csaknem 10 ezer vállalkozással kötöttek szerződést több mint 500 milliárd forint értékben.

Az MNB hitelösztönzők igazgatóságának igazgatója a díj átadásakor kifejtette, hogy az NHP Hajrá elsősorban a vállalkozások működését segített fenntartani az elmúlt 1 évben. Pulai György hozzátette, hogy a szabad felhasználású kölcsönök jelentős részben álláslehetőségek megőrzését támogatták, de a teljes összeg harmada beruházásokhoz járult hozzá. Túlnyomó részük a kereskedelmet, a feldolgozóipart, a mezőgazdaságot, az építőipart, és az ingatlanügyleteket finanszírozta. A teljes volumen kétharmada mikro- és kisvállalkozásokhoz került.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo