Még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb

Jelentős változások zajlottak le a leggazdagabb magyarokat összesítő lista dobogóján, ugyan az első helyet még őrzi Csányi Sándor, ám már szorosan a nyomában van Várszegi Gábor és Bige László, míg a korábbi éllovas Demján Sándor már csak a negyedik helyre tudott felkapaszkodni.


Csányi Sándor Forrás: MTI

Megőrizte vezető helyét a Napi Gazdaság leggazdagabb magyarokról készített listáján Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, habár vagyona jelentősen csökkent az előző évhez képest. Persze azért Magyarország leggazdagabb emberét nem fenyegeti a szegényház, 135 milliárd forintra becsült vagyonáért egy átlagos fizetésből (212 190 forint) élő alkalmazottnak több mint hatezer évig kellene dolgoznia. Az üzletember tulajdona azonban tavalyi 155 milliárdról 20 milliárddal csökkent, ami csak részben tudható be az - éppen a kisvállalatok felé nyitó -  OTP értékvesztésének.

Csányi Sándor tulajdonában az OTP részvénycsomagjának csak mintegy egy százaléka van, ennek piaci értéke azonban a tavalyi 14,8 milliárdról 10,8 milliárdra csökkent. A válság jobban megviselte Csányi Sándor más cégeit, így az élelmiszeriparban érdekelt Bonafarm Kft. és az ehhez kapcsolódó Pick, Sole-Mizo stb. élelmiszeripari cégeket, amelyek tavaly csoportszinten 155 milliárdos árbevétel mellett 3 milliárdos veszteséget termeltek. Az építőiparban tapasztalható elhúzódó válságnak köszönhetően szintén nagyot zuhant a TriGránit-csoport értéke is, amelyben a bankvezér 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Többek között a TriGránit-csoport értékvesztése miatt a 2010-ben még a lista élén álló Demján Sándor immár a dobogósok közé sem fért be. Az ingatlanguru vagyonát 2010-ben még 150 milliárdra becsülték és még tavaly is 140 milliárdra, míg idén ellenben „csak" 105 milliárd forintot ért el így a lista negyedik helyére csúszott.

Pozícióját a tavaly még harmadik Várszegi Gábor foglalta el, aki öt milliárd forinttal gyarapította vagyonát, így 125 milliárd forintjával a második helyre küzdötte fel magát. Bőven van azonban még növekedési lehetősége, mivel cége a Fotex (amely tavasszal elhagyta a Budapesti Értéktőzsdét) szakértők szerint még mindig jelentősen alulértékelt. A vállalat ugyanis 400 ezer négyzetméternyi iroda- és kereskedelmi területet birtokol, valamint hét irodaházat Hollandiában, amelyek együttes piaci értéke még a jelenlegi nyomott ingatlanárakon is meghaladja a 130 milliárd forintot.

A harmadik helyet a minden tekintetben rekordévet zárt Bige László szerezte meg, akinek cégcsoportja a vegyiparban utazó Bige Holding egyetlen év alatt megháromszorozta árbevételét amely elérte a 140 milliárd forintot és adózás utáni eredményét is jelentősen növelte (30 milliárd forintra). Bige László vagyona így a tavalyi 76 milliárd forintról 110 milliárd forintra nőtt.

A nagy vesztes: az elmosott milliárdos
Az idei listára már fel sem került Tolnay Lajos, a kolontári vörösiszap-katasztrófáért felelősnek tekintett Mal Zrt. tulajdonosa. A katasztrófa előtt regionális minimultivá növő Mal Zrt. ugyanis alaposan megsínylette az elmúlt másfél évet. A Napi Gazdaság 2010-es listáján 23 milliárd forintos vagyonával a 21. helyen szerepelt, míg idén már az első százba sem került be. Idén a listára egyébként legkevesebb ötmilliárd forinttal lehetett felkerülni, a 100. helyre idén a Matusz-Vad Zrt. tulajdonosaként fagyasztott élelmiszerrel kereskedő Matusz Balázs került.
Time 100: Kosaras a legbefolyásosabb
A befolyás természete gyorsan változik a Twitter korában a Time magazin szerint, amely nagyobb befolyást tulajdonít a sportolóknak, énekeseknek, színészeknek, divattervezőknek, mint a gazdasági vagy politikai vezetőknek. Idén Jeremy Lin ázsiai származású profiligás amerikai kosárlabdázó vezeti a magazin listáját a világ legbefolyásosabb 100 személyiségéről. A 23 éves sportoló esete „példát mutat az egész világ gyermekei számára, szertefoszlatja a gyerekekkel kapcsolatos előítéleteket, és rácáfol arra a hiedelemre, hogy egy ázsiai származású amerikai nem lehet világelső sportoló, az NBA tagja” – indokolta a kosaras első helyezését a Time. A listán szereplők közül több mint ötvenen nem amerikaiak. A politikai vezetők a ranglista végén kullognak: Barack Obama amerikai elnök a 62., Nicolas Sarkozy francia államfő pedig idén már be sem jutott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo