Még mindig van fölfelé a lakótelepeken

2019. március 07. csütörtök - 12:10 / piacesprofit.hu
  •  
  • Előfizetés

A tavalyi évben sem állt meg a panelek áremelkedése, sőt egyes lakótelepek most indultak igazán növekedésnek. Vizafogón már a 600 ezer forintot is eléri az átlagos négyzetméterár, de a skála másik végén álló Havanna lakótelepen se kapunk ingatlant 380 ezer forintos négyzetméterár alatt.

A legkedvezőbb áron elérhető lakástípus esetében sem mindegy a lokáció. Az egyes lakótelepek ingatlanjai között több százezer forintos különbség is lehet négyzetméterenként. „A vizsgálatba bevont budapesti lakótelepeken az átlagos négyzetméterár 380 és 610 ezer forint között mozog, nagy általánosságban 450-480 ezer forinttal számolhattunk a tavalyi év második felében” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. 

Átlagos négyzetméter árak az egyes budapesti lakótelepeken

Átlagos négyzetméter árak az egyes budapesti lakótelepeken

2017-hez képest legnagyobb mértékben a Havanna és a Vizafogó lakótelepeken nőttek az árak, előbbi esetében 71, utóbbi esetében pedig 63 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A legkevésbé Gazdagréten, illetve a József Attila lakótelepen volt intenzív a drágulás, 36 és 43 százalék.

A folyamatosan fejlődő lakótelepeken az idei évben is jelentős emelkedést

Most szinte kötelező alkudni a lakásárakból
Habár sokan úgy vélik, hogy mostanában gyorsan elkelnek az ingatlanok a budapesti ingatlanpiacon, így csekély az alku, ez nem teljesen igaz. Bizonyos esetekben jelentős árengedmény érhető el, de ennek mértékét több tényező is befolyásolja. Az egyik legfontosabb a túlárazottság.

várnak a szakemberek. „A tömegközlekedést érintő bejelentések és egyéb beruházások híre szinte azonnal megjelenik az ingatlanárakban is.

A Duna House Budapesti Panel Árindexe 2018 utolsó negyedévében már 211 százalékponton állt nominál értéken, de reál értéken is 56 százalékponttal magasabbak az árak, mint 2008 elején voltak. „A panellakások négyzetméterára emelkedett legintenzívebben a fellendülés óta, és még nem állt meg a növekedés, amelyet a legfrissebb adatok is alátámasztanak” – tette hozzá a szakember.