Még mindig több cég dőlt be a korábbinál az elmúlt évben

2015 első negyedévében az egy évvel korábbi állapothoz képest csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma, illetve több vállalkozás fizette ki határidőben számláit. A magyar gazdaság szereplői azonban nem dőlhetnek hátra, mert éves szinten továbbra is magas és növekvő Bisnode Bedőlési Index jellemzi a magyar gazdaságot, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. 2014 első negyedévében még 2,53 % volt az index értéke, mára azonban felkúszott közel 3 százalékra (2,99 %).

A felszámolások és csődeljárások mellett 2012 tavaszától megjelent a kényszertörlési eljárás is, melyekből az elmúlt 12 hónap alatt több mint 40 ezer indult. Némileg javult a kép 2015 első negyedévében, mivel az év első három hónapjában több mint 8700 ilyen eljárás indult az előző negyedév 9600 eljárásával szemben, mely alapján ezen időszakban 10 %-ot csökkent a kényszertörlések száma. Kényszertörlési eljárásokat például abban az esetben indítanak meg, ha egy cég nem található a székhelyén, nem érhető el, nem adott le beszámolót, vagy nem teljesítette adófizetési kötelezettségeit.

A kényszertörlések átvették a hitelezők által kezdeményezett felszámolási eljárások egy részét, ugyanakkor 2015 első negyedévében a felszámolások száma is csökkent, mivel alig több mint 3000 ilyen eljárást regisztráltak ez első 3 hónapban, míg 2014 első három hónapjában ez a szám a 4500-at is meghaladta.  A végelszámolások tekintetében azonban minimális volt a csökkenés; az első negyedévben a tavalyi évhez hasonlóan, közel ugyanannyi – 2450 körüli – eljárást regisztráltak.

Felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések számának alakulása 2014 és 2015 első negyedévében
Forrás:Bisnode

A Bisnode Bedőlési Index továbbra is magasan

A Bisnode Bedőlési Index mértéke (felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított 12 hónapra vonatkozó aránya) kiváló mutatószám a cégek fizetésképtelenségének megállapítására, illetve az egyes szektorok teljesítményének összehasonlítására, mivel ez tisztán a hitelezők felé történő tartozások miatti fizetésképtelenség jelzésére szolgál. 2014 első negyedévében 2,53 %-os Bisnode Bedőlési Index-el kellett számolnunk. 2015 első negyedévében sajnos valamivel nagyobb, 2,99 %-os Bisnode Bedőlési Indexet kaptunk. Nem szabad elfelejtenünk a kényszertörléseket sem, melyek egy része szintén fizetésképtelenség miatt indul. Láthatjuk, hogy a BBI értéke rosszabbodott, ami azt mutatja, hogy az elmúlt 12 hónapban több cég dőlt be, mint a 2013 II. negyedév-2014 I. negyedév közötti időszakban. Az első negyedéves teljesítmény bizakodásra adhat okot, mivel a két negyedév tekintetében csökkent ezen eljárások száma, azonban ezek az eredmények ideiglenesek is lehetnek, ezért a gazdasági szereplőknek továbbra is körültekintő üzletkötés javasolt, amennyiben utólagos fizetést engedélyeznek vevőjüknek.

A vendéglátás magasan a legkockázatosabb szektor

A Bisnode csoport negyedévente közzéteszi a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját a gazdaság szereplőinek tájékoztatása érdekében.

A 10 legkisebb bedőlési arányt felmutató iparág az elmúlt 12 hónapban

2015 ELSŐ NEGYEDÉV RANGSOR

SZEKTOR

BEDŐLÉSI ARÁNY 2015 ELSŐ NEGYEDÉV VÉGÉN

1

Humán-egészségügyi, szociális ellátás

0,42%

2

Oktatás

0,95%

3

Ipari gép, berendezés, eszköz javítása

1,16%

4

Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

1,30%

5

Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása

1,52%

6

Egyéb feldolgozóipari tevékenység

1,56%

7

Információ, kommunikáció

1,57%

8

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat

2,00%

9

Művészet, szórakoztatás, szabad idő

2,25%

10

Egyéb szolgáltatás

2,29%

 

A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján hosszú ideje hasonló szektorok szerepelnek. Az egészségügy és az oktatás régóta a lista élén állnak.

A 10 legnagyobb bedőlési arányt felmutató iparág az elmúlt 12 hónapban

2015 ELSŐ NEGYEDÉV RANGSOR

SZEKTOR

BEDŐLÉSI ARÁNY 2015 ELSŐ NEGYEDÉV VÉGÉN

1

Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás

5,76%

2

Építőipar

4,94%

3

Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység

4,42%

4

Nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár)

4,21%

5

Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása

4,17%

6

Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása

3,89%

7

Szállítás, raktározás

3,77%

8

Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása

3,74%

9

Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár)

3,55%

10

Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása

3,48%

 

Az építőipar évek óta a legkockázatosabb iparágnak számított hazánkban.  Tavaly ilyenkor először előzte meg a listán a vendéglátás, ami azóta is tartja „vezető” helyét a legnagyobb bedőlési arányú szektorok listáján. A gépjármű-kereskedelem és a kiskereskedelem pozíciója sokat romlott az elmúlt időszakban, míg a nagykereskedelem és az élelmiszergyártás javított az előző évhez képest.

Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dől be a legtöbb vállalkozás. A megyére jellemző bedőlési arány 4,29 % volt, amit Heves megye követ, ahol 3,88 %-os volt a fizetésképtelenségi index értéke 2015 első negyedévében. A fővárosi cégek fizetésképtelenné válásának valószínűsége is magas, 3,40 %. A Komárom-Esztergom és Pest megyével üzletelő vállalkozások vannak a legnagyobb biztonságban, ezeken a területen ugyanis a legkisebb a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.

Mi várható 2015 fennmaradó részében?

Ha az idei első három hónapot összevetjük az előző év azonos időszakával, biztató jelként könyvelhető el, hogy mind a felszámolások, mind a kényszertörlések, de a végelszámolások száma is csökkent. Mivel azonban a Bisnode Bedőlési Index értéke az elmúlt 12 hónapot vizsgálva nőtt, nem nyugodtatunk meg, mert az érték az előző évihez képest emelkedett.

A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak listáján. Ez a jövőben is hasonlóan alakul, mivel a két legkockázatosabb szektor közötti különbség nagy, bár a nyári szezon biztosan mérsékelt fejlődést hoz a szezonalitásnak igencsak kitett iparágnak. A nyári szabadságok idején még több külföldi turista számára válik érdekes célponttá Magyarország, ami szintén segíthet a vendéglátásban dolgozó cégek helyzetén.

A vállalkozások számának tekintetében hosszabb távon is csökkenő cégszámmal kell számolnunk, amihez még kérdéses, hogyan fognak a fizetésképtelenségi eljárások számai viszonyulni. Sajnálatos módon a GKI előrejelzése csak átmenetinek értékeli a kedvező jeleket, és a látványosan kedvező 2014. évi statisztikai adatokat jórészt átmeneti tényezőknek és indokolatlanul súlyos áldozatoknak tulajdonítja. Az intézet azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2015-ben lényegesen gyengülni fog a tavalyi évhez képest.

Az idei év eleji kedvező jeleknek, a csökkenő eljárások számának nem örülhetünk maradéktalanul, mert a magyar cégek, amennyiben nem tudják számláikat határidőben kifizetni, több időt késnek, mint korábban. A hitelezőket is megterheli ez, mivel tovább kell pénzükre várniuk. A Bisnode ezért továbbra is azt javasolja a cégvilág szereplőinek, hogy szerződéskötés előtt alaposan vizsgálják meg partnerük fizetőképességét, minősítsék a cégeket, és ez alapján határozzák meg a fizetési feltéteket.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo