Továbbra is nyomulnak a fogyasztói csoportok

2013. augusztus 07. szerda - 12:04 / piacesprofit.hu
  •    

Még mindig nyomulnak a fogyasztói csoportok, de a hivatal jobban ügyel a kartellügyekre is. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első fél évben 62 ügyet zárt le, ezek csaknem fele - a korábbi évekhez hasonlóan - fogyasztóvédelmi jellegű volt.

A fogyasztói csoportok károsultjainál sokszor már késő a bánat – Kép: SXC

Továbbra is viszonylag nagyszámú panasz érkezett a fogyasztói csoportok tájékoztatásaival kapcsolatosan. Ezek tevékenységéről a GVH változatlanul úgy vélekedik, hogy pusztán a tiltás nem ad megfelelő választ a problémára, indokolt a csoportok tevékenységének a szabályozása. A hivatal tapasztalata szerint az ilyen cégek, köztük újonnan alakultak is, folytatják tevékenységüket. Jelenleg három ügy van folyamatban a csoportszervező vállalkozásokkal szemben.

A termékek gyógyhatásáról szóló ígéretek miatt indított eljárások közül az első fél évben ötöt zárt le a hivatal, amelyekben jogsértést állapított meg, és bírságot is kiszabott. Emellett gyógyszerekkel kapcsolatban megfogalmazott állítások miatt is született jogsértést megállapító döntés.

A kiskereskedelmi üzletláncoknál a készlethiányok és a végkiárusítási árkedvezmények miatt merültek fel problémák. Az árak és a kedvezmények felhasználási feltételeinek hiányossága vezetett jogsértés megállapításához a közlekedési szektorban is, ilyen volt például a Ryanair- és az Orangeways-döntés.

A GVH érdemben több fúziós üggyel foglalkozott az idei első fél évben, mint az elmúlt év hasonló időszakában, hiszen míg idén 23, addig az elmúlt év első fél évében csak 16 döntést hozott az összefonódások engedélyezéséről. Az idei magas számokat elsősorban a kiskereskedelmi piaci átrendeződésekkel kapcsolatos tranzakciók magyarázzák: ezek adták a fúziós ügyek több mint felét. A hatékonyabb jogalkalmazás és az ügyintézési határidők csökkentése érdekében 2012-ben új űrlapot vezettek be, valamint felállították a fúziókra szakosodott vizsgálati irodát. (A magyar vállalatoknak enyhén szólva is hiányosak a fogalmai a versenyjogról.)

A kartellügyek közül idén 4 eljárást zárt le megszüntetéssel a hivatal. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a hatékonyabb kartellfelderítés érdekében idén áprilisban a kartellirodából kivált egy új szervezeti egység, a Felderítő Iroda. Ennek kizárólagos feladata a kartellek felderítése, a versenyfelügyeleti eljárások megindításához szükséges elsődleges információk megszerzése és az előzetes értesítés nélküli kutatások lebonyolítása.

Az országgyűlés fideszes kezdeményezésre novemberben enyhítette a mezőgazdasági termékek esetében a kartellszabályokat, így nem számít versenykorlátozónak az a megállapodás, amely ágazati érdekképviselet vagy szakmaközi szervezet részvételével jön létre, és azzal egyik érintett piaci szereplő sem kerül előnybe a másikhoz képest. A jogszabály indoklása szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közelmúltbeli gyakorlata világított rá a hazai agrárjogi szabályozás hiányosságára, vagyis hogy a magyar versenyjog nincs figyelemmel a mezőgazdaságnak a sajátosságaiból – így például az időjárási hatásokból, a termékek szezonális piaci jelenlétéből – fakadó kiszolgáltatottságára. Így a GVH e hiányosságok miatt az eljárásai során nem tudja figyelembe venni a mezőgazdaság ágazati jellemzőit. A most elfogadott törvénymódosítást – amely a kihirdetését követő napon lép hatályba – a folyamatban lévő ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

A témához kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja!

Sok a jogsértés a termékbemutatókon
Továbbra is sok a jogsértés a termékbemutatókon, bár némi javulás tapasztalható a korábbi évekhez képest – ismerteti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az összefoglaló jelentésében. A fogyasztóvédők 180 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést 2012-ben február 20. és október 16. között, 117 esetben tártak fel valamilyen jogsértést, így a kifogásolási arány 65 százalékos volt a korábbi 76 százalékkal szemben. Az ellenőrzésről készült összefoglaló jelentés szerint a bemutatók 53 százalékán történt tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlat. A jogsértések halmozottan fordultak elő.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor