Még a szakszervezetek sem tudják, mennyi legyen jövőre a minimálbér

Egyelőre nincs egységes szakszervezeti álláspont.

Nem egységes szakszervezeti álláspontot tükrözi a sajtóban megjelent 8-12 százalékos jövő évi minimálbér emelési javaslat – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ felelősségteljesen csak őszre, az év nagy részének a konkrét gazdasági mutatói ismeretében fogja kialakítani a reálkeresetek megtartásához szükséges megalapozott követelését – olvasható a konföderáció közleményében.

Ősszel biztosabb számot tudnak mondani (Fotó: Depositphotos)

Még korai számokat mondani

Korai, éppen ezért felelőtlenség is már most 8 százalékos vagy bármilyen egyéb konkrét béremelési javaslatot emlegetni a mostaninál pontosabb, tisztábban látható gazdasági mutatók, egyebek között az infláció alakulásának ismerete nélkül – reagált közleményben a Magyar Szakszervezeti Szövetség a sajtót bejárt tegnapi hírre, amely szerint a szakszervezetek 8-12 százalékos minimálbér emelést akarnak.

A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert kijelentette, ez a mérték nem egységes szakszervezeti álláspontot - de még csak javaslatot sem - tükröz, hiszen egyelőre nem is egyeztettek közös követelésről. Az igaz, hogy a reálkeresetek értékének megőrzésében egyeztetés nélkül is egyetértenek a szakszervezetek, ám a kétszámjegyű infláció miatt éppen az emlegetett 8 százalék  már most sem alkalmas erre – véli az elnök.

A MASZSZ az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem fog meggondolatlanul korán dobálózni a százalékokkal, kivárja a gazdasági mutatók minél bizonyosabb alakulását– szögezte le. Zlati szerint most még a gazdasági elemzésekre és latolgatásokra sem szabad hagyatkozni, hiszen egyelőre azok is végtelenül szerteágazóak, ezért komolytalan lenne ezekre alapozni munkavállalók millióinak a jövő évi bérkövetelését. Kijelentette, a MASZSZ, ahogy minden évben, idén is ősszel áll elő a megalapozott minimálbér emelési javaslatával.

A téma kapcsán az elnök megjegyezte: az európai minimálbér rendszerének bevezetését egyetértésben támogatnák a szakszervezetek, hiszen annak számos olyan kitétele van, ami erősíti a munkavállalói érdekvédelmet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo