"Meddig lesz még magyar munkahely?"

Meg kell állítani a kormányzat gazdasági ámokfutását, mert a nemzetközi beruházók elriasztásával lassan nem lesz miről vitatkoznunk, hiszen elfogynak a munkahelyek - fogalmazott Herczog Edit az MSZP munkás és foglalkoztatáspolitikai tagozatainak közös rendezvényén.

"A munkavállalók jogait egyoldalúan csorbító kétharmados törvényhozási gépezettel szemben kizárólag akkor várhatunk segítséget Európából, ha a hatályos uniós joganyaggal szembeni kirívó jogsértés történik. Sajnos a foglalkoztatáspolitika nem tartozik az EU közös politikái közé, így például a munkaidőre vonatkozó ajánlások sem kötelező erejűek, mint ahogy a 20 évig kiválóan működő háromoldalú érdekvédelmi egyeztetési rendszer kormányzati szétbombázása sem feltétlenül az európai napirend része" - fogalmazott Herczog Edit az MSZP Munkás és Érdekvédelmi Tagozata valamint a Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozata konferenciáján.


Fél az MSZP: kiürülhetnek a budapesti irodaházak
Forrás: PP archív

Kétségtelen azonban, hogy mind a Bizottság, mind az EP illetékes fórumain fel kell hívni erre az európai döntéshozók figyelmét - tette hozzá. (Szakszervezetek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) segítségét kérték, hogy véleményezze az új Munka törvénykönyve tervezetét. Más szervezetek pedig szeptember 29-től sztrájkokat terveznek.)

Egyértelműen kijelenthető, állítja Herczog, hogy az Európai Unió intézményeinek demokratikus keretei között a szociális párbeszéd megkerülhetetlen.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo