Matolcsy és Szekeres: Munkahelyeket mindenekelőtt!

2010. március 11. csütörtök - 13:28 / Kolossa Katalin
  •    

Az áprilisi országgyűlési választások előtt nem konkrét területekről és tervezett konkrét intézkedésekről - vagyis részpolitikákról -, hanem országstratégiáról és jövőképről kérdeztük a pártok képviselőit.

Magyarországnak, a magyar társadalomnak nincs jövőképe, hiányzik a koherens országstratégia. Az utóbbi években, de akár az elmúlt húsz évben is fejlődését napi aktualitású, nem kellően összehangolt részpolitikák határozták meg, amelyek között nem volt igazi, érdemi kapcsolat. Még a viszonylag átfogó konvergenciaprogram sem foglalkozik az országgal a maga komplexitásában, előterében a gazdasági egyensúly megteremtése áll, s ráadásul csak azokra a területekre koncentrál, amelyek fejlesztéséhez uniós források állnak rendelkezésre. A társadalom itt is csak a gazdaságfejlesztés szemszögéből kerül a képbe, nem a maga összetettségében. A Fideszt és az MSZP-t a párt stratégiai elképzeléseiről és jövőképéről kérdeztük, előbbi nevében dr. Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikai kabinetének vezetője, volt gazdasági miniszter fejtette ki véleményét, utóbbi képviseletében Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az MSZP elnökhelyettese válaszolt a Piac & Profit kérdéseire.

Fidesz: Egymillió adózó munkahely hiányzik

„Negyedszázad után most véget ért az a neoliberális korszak, amelyben a piac mindenhatóságába vetett hit játszotta a legjelentősebb szerepet. Az első és legfontosabb, hogy szakítani kell a neoliberális felfogással és a szabadpiac szentségével, mert az a nyolcéves szocialista kormányzással kiegészülve csapdahelyzetek egész sorába sodorta a magyar gazdaságot. A jövőben felértékelődik majd a belföldi piac, a helyi tőke, a közösség szerepe. A gazdaságot a szociális piacgazdaság elvei mentén kell újjáépíteni. Négy lényegi építőelem van, ami a megújuláshoz elengedhetetlen: a magyar értékrend, az állam, a regionalizáció és az erkölcs.

Matolcsy György: Növekedéspárti politika,
Matolcsy György: Növekedéspárti politika,

A magyar gazdaságpolitika a rendszerváltás óta a növekedés és az egyensúly párharcát éli át. Az eltelt mintegy két évtizedben hol a növekedés gyorsult az egyensúly kárára, hol az egyensúly javítása rontotta le a gazdasági növekedést. A rendszerváltástól eltelt két évtizedben a magyar gazdaságpolitika szinte folyamatosan – az 1998 és 2002 közötti rövid időszakot kivéve – hibázott, mert a felborult egyensúlyt pénzügyi megszorító programmal kezelte, ami növelte a munkanélküliséget, megakadályozta a foglalkoztatás bővülését, csökkentette a fogyasztást, és rontotta a hazai vállalkozások üzleti környezetét. Ennek következtében az egyensúly javítása minden esetben növekedési áldozattal járt, ami átmenetivé tette az egyensúlyjavulást.

A 21. században a gazdasági siker már döntően nem gazdasági tényezőkön alapul, hanem az erkölcs, a közbizalom, az önbizalom, az együttműködés, az optimizmus, a családi értékátadás, a megbízhatóság társadalmi tényezőin. Gazdasági siker nélkül ezek fogynak, és a lelki-fizikai betegségek óriási gazdasági veszteséget okoznak. Szűkülő társadalmi tőkével nem lehet gyorsan növekedni.

A magyar gazdaság mai problémáinak gyökere az, hogy mintegy egymillió adózó munkahely hiányzik a gazdaságból. Ez a lehetségesnél kisebb GDP-növekedési ütemet enged csak meg, ennek következtében a költségvetés elesik lehetséges és szükséges bevételeinek jelentős részétől: hol a növekedés, hol az egyensúly romlik el. A pénzügyi egyensúly tartós javulása tehát nem pénzügyi eszközökkel érhető el, hanem első lépésként a foglalkoztatási szint tartós emelésével. Ma a tízmilliós országban kevesebb, mint négymillióan dolgoznak a regisztrált és adózó gazdaságban. A már csak 55 százalékos magyar foglalkoztatási szint az EU27 körében a legalacsonyabb. De a legtöbb társadalmi probléma – az elszegényedés, az inaktívak demográfiailag is növekvő magas aránya, a kisfalvak elnéptelenedése vagy a közszolgáltatások finanszírozása is – szinte egyetlen közös okra vezethető vissza: hogy kirívóan alacsony a foglalkoztatás szintje.

Ráadásul hazánkban nem az elvégzendő feladat, nem önmagában a munka, hanem a munkahely hiányzik. Pontosabban: hiányoznak azok a vállalkozók, akik vállalkozásaikban a sok elvégzésre váró munkát a piacon is versenyképes munkahelyekké alakítják át. Piacgazdasági körülmények között egyedül a vállalkozó képes arra, hogy az elvégzésre váró sok munkából munkahelyet teremtsen.

A növekedéspárti politika – az adóterhek és a bürokrácia csökkentésével, az EU-források gazdaságba való befektetésével, egy zöld fejlesztési program elindításával – elősegíti a gazdaság növekedését, és felfelé húzza az egész országot. Minél kisebb az állami újraelosztás, és ebből fakadóan minél kisebbek az adó- és járulékterhek, annál több jövedelem marad a vállalkozóknál, annál több forrást fordíthatnak fejlesztésre, beruházásra, munkahelyek teremtésére.

A növekedésösztönző lépések között kiemelt jelentősége van a belföldi piacbővítésnek. Ennek egyik eleme lehet például egy energiahatékonysági program, amely például az energiatakarékos ingatlanfelújításra épül. De a piacbővítés eszköze lehet a környezetipar fejlesztése és új közmunkaprogramok elindítása is.

Magyarországon olyan adópolitikára van szükség, amelynek alapelve: az állam nem vesz el a vállalkozóktól és a lakosságtól jövedelmet akkor, ha azt nem tudja értelmesen visszaforgatni annak, akitől elvette. Ez az állami adókivetés egyetlen és kizárólagos alapja. A növekvő gazdaság pedig magával húzhatja a társadalom egészét, idővel annak hátrányos helyzetű rétegeit is. Nem a gazdaságot kell tehát szegényebbé, hanem a szegényeket kell gazdagabbá tenni, amihez nem növekvő újraelosztásra, hanem nagyobb gazdasági növekedésre van szükség.

A belföldi piacbővítés és a többletexport mellett a bürokrácia csökkentése is lehet az adócsökkentés forrása, amelyet, ha jól hajtunk végre, akkor az nemcsak pluszköltségeket, hanem már rövid távon megtakarítást is jelent az ország számára. És mert a GDP arányában mért közkiadás nem sokkal magasabb Szlovákiához, Lengyelországhoz, Csehországhoz képest, ezért nem a bürokrácia költségvetési költsége túlzott, hanem az alacsony hatékonyság miatt nagy a pazarlás. Államreform Magyarországon tehát azért kell, mert a magyar állam szolgáltatásainak minősége tarthatatlanul alacsony.

Magyarországon a mainál kisebb, ugyanakkor erősebb államra van szükség. Kisebb államra, amely korlátozott közszolgáltatási feladatokat vállal fel, de egyben erősebb államra, amely a vállalt feladatokat képes magas színvonalon ellátni. Olyan államra, amely feladatait elsősorban a közszolgáltatások hatékony működtetésére és a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésére koncentrálja. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy az állam olcsóbb legyen, mert ami olcsó – mondja a köznapi tapasztalat -, az egyben gyenge minőségű. Hasonlóképpen, nem egyszerűen arról van szó, hogy az állam kisebb legyen, mert ha a sok állami feladat megmarad, az állami kapacitások pedig kisebbek lesznek, akkor csak annyit érünk el, hogy továbbromlik az állami szolgáltatások színvonala.

A politikának és gazdaságnak össze kell fognia, és együtt kell működnie annak érdekében, hogy a spekuláció helyett termelésre alapozzák a jövőt Magyarországon.

Az együttműködés középpontjába a munkát kell helyezni. Ha a gazdaság és a politika is erre törekszik, akkor létre lehet hozni tíz év alatt egymillió munkahelyet, és egyszerre lehet gazdaságösztönző és fegyelmezett költségvetési politikát folytatni."

MSZP: A cél, hogy minél több ember tudjon dolgozni

A kérdésre, hogy Magyarország fejlődésében jelent-e akadályt a megfogalmazott országkép és az erre alapozott országstratégia hiánya, Szekeres Imre kifejtette:

Szekeres Imre: Magyarország forráshiányos
Szekeres Imre: Magyarország forráshiányos

– Az a program, amit megfogalmaztunk, a foglalkoztatási szint növelésére koncentrál. Politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is nagyon világos a cél: minél több ember tudjon dolgozni az aktív korosztályból, mert ennek a multiplikátorhatása egyértelmű. „Nagy terv", vagyis mindenre kiterjedő szuperterv nincs, de modern és globalizált világban ilyen nem is lehetséges, vagy ha igen, akkor az nem a demokratikus politikai intézményrendszer keretei között. Van viszont országkép, amelyből tudjuk, Magyarország köztes állapotban – hogy matematikai hasonlattal éljek -, egy inflexiós ponton van, ahonnan több irányba is lehetséges az elmozdulás. Akár kis mozdulattal is nagyon messzire, jó és rossz irányba egyaránt el lehet jutni.

■ Hogyan kívánják ezt megvalósítani?

– Vannak peremfeltételek. Fenn kell tartani például a költségvetési és az államháztartási egyensúlyt, mert különben eszköztelenné válunk egy globalizált pénzpiacokon, vagyis nem tudjuk finanszírozni az országot. De azon belül van szabadságunk. Például mi azt mondjuk, hogy az ERM II-t teljesítenünk kell már 2011 végére, hogy 2014-re Magyarország, ha a nemzeti érdeke megkívánja, bevezesse az eurót. Tudom, érdemi vita van, hogy akkor vagy később történjen, hogy maga a pénzcsere mikor, milyen árfolyamon, hogyan, milyen technikával bonyolódjon le. De az, hogy a feltételeket teljesítsük – hogy ezt a kérdést egyáltalán föl lehessen tenni -, az fontos részcél. Ugyancsak fontos, hogy tudjuk, Magyarország forráshiányos ország, kevés fejlesztést tud megfinanszírozni, ezért saját állami erőforrásait arra fordítja, hogy minél több európai uniós forrást fel tudjon használni. Ebből persze következik, hogy több forrása nem marad, ezért olyan fejlesztéseket nem tud megfinanszírozni, amelyekhez csak saját forrás állna rendelkezésre.

■ Az, hogy az uniós pénzeket milyen struktúrában osztjuk el, ugyancsak döntés kérdése. Ezt a válság mutatta meg leginkább, amikor átcsoportosították ezeket a forrásokat, nagyobb lehetőséget adva a vállalkozásoknak. Vagyis a stratégia változik, a taktika pedig éppen ezért nem konzekvens, ez pedig kevéssé hatékonnyá teszi a fejlődésünket.

– Igen, az a fontos, hogy mire fordítjuk az uniós támogatásokat. Azt tapasztaltuk, hogy infrastruktúrára érdemes fordítani. Az összes négy számjegyű út felújításának gazdasági és társadalmi élénkítő hatása van akkora jelentőségű, mint egy autópálya-szakaszé. Ez is szemléletváltozás. Az infrastrukturális fejlesztések a források nagy részét lekötik Az igazi kérdés az, hogy ha marad pénz, azt mire használjuk. A gazdaság termelő és szolgáltató szektorának a fenntartására és fejlesztésére, vagy más egyéb hasznos közcélra.

■ Miért nem jelenik meg a közvélemény, a társadalom előtt az, hogy az MSZP számára a munkahelyteremtés a legfőbb stratégiai cél, eléréséhez milyen lépések kellenek, s ezeket következetesen végig kellene vinni? Ön négy évvel ezelőtt is a munkahelyteremtés ösztönzését tartotta az egyik legfontosabb feladatnak.

– Közben szétpukkant az a pénzügyi buborék, amely látszólag finanszírozta a reálgazdaságot. Ennek következtében munkahelyek százezrei szűnnek meg Európában. Óriási erőfeszítéseket kívánt tőlünk, hogy nagyjából fönn tudjuk tartani a foglalkoztatottsági szintet. Olyan összehangolt intézkedésekre volt szükség, mint a közmunka. Magyarországon korábban 132 ezer segélyezett volt, most 34 ezer. A különbözet közmunkában vesz részt. Tudom, ez ideiglenes megoldás, de tudatos tevékenység eredménye. Fontos az is, hogy túljutva a válságon, Magyarország rendelkezzen világos és megfinanszírozható munkahelyteremtő programmal. Mert a munkahelyteremtés hatékony eszköze a járulékcsökkentés, a beruházástámogatás és a piac bővítése.

■ Nem tudom, hogy a piacbővítés mennyiben állami feladat, az viszont gazdaságstratégiai kérdés, hogy milyen gazdaságszerkezetet képzelünk el, hogy milyen területeken lenne jó, ha munkahelyek létesülnének.

– Nagyon világos preferenciák vannak. Például arra érdemes pénzt fordítani, és fordítottunk is, hogy beszállítói rendszereket támogassunk, méghozzá olyanokat, amelyek nem csupán a magyarországi gyárba szállítanak be részegységeket, hanem az adott nemzetközi vállalat más európai országbeli gyáraiba is. Ismereteim szerint ma már mind az elsődleges, mind a másodlagos beszállítói kör kitört abból a skatulyából, hogy csak belföldön volt beszállító.

■ Az elmúlt évtizedben ugyan javult a foglalkoztatottsági szint, de nem olyan mértékben, hogy az Magyarországot a sor végéről mondjuk a középmezőnybe emelte volna. Mi az oka annak, hogy az ország fele nem dolgozik?

– Nincs olyan gazdasági növekedés sem Európában, sem itthon, sem a világban – és az elmúlt években sem volt -, amely húzta volna a foglalkoztatási szint növekedését. A kilencvenes évek elején, az igazi európai boom idején a struktúraváltás következtében Magyarországon egymillió munkahely szűnt meg, és a mai napig ezt próbáljuk meg ledolgozni. Sajnos, ehhez idő kell. Szisztematikusan, kis lépésekben lehet haladni előre, amit lehet, meg kell csinálni, és aztán elindulhat egy önmagát erősítő folyamat, amely megváltoztathatja a viszonyokat. Változatlanul állítom: nem nagy tervre van szükség, hanem alkalmazkodóképességre, hogy Magyarország minden lehetőséget kihasználjon.

Politizáljon-e a gazdaság szereplője?
Miként kell vagy érdemes a gazdasági élet szereplőjének a napi politikához viszonyulnia? Politizáljon-e, vagy tartsa távol magát a politikától? De vajon mindenki igénye és ízlése szerint választhat, hogy kíván-e a politikával közelebbi kapcsolatba kerülni? Származhatnak-e üzleti előnyök vagy hátrányok egyik vagy másik megközelítésből, vagy kívánatos a neutrális magatartás? A Piac & Profit vállalatvezetőket kért meg, fejtsék ki véleményüket pár mondatban e kérdéskörről.
Hirschberg Attila, a Mükiszolg Kft. tulajdonos-ügyvezetője: A fejlettebb nyugati társadalmakban a gazdasági érdekek, a lobbik szabályozzák a politikát és annak a viselkedését; hogy ez jó, vagy rossz, nem érdemes minősíteni, mert ilyen a kapitalizmus. Nálunk a politika és a gazdaság között nincs valós visszacsatolás. Vannak vállalkozók, akik nagy vagyont szereztek, és látszólag beleszólnak a politikába, ám ők már csak kezelik a vagyonukat – legalábbis a nyilatkozataikból, gazdasági elemzéseikből ez derül ki –, nem a termelő ágazatokat képviselik, ezért a politika és a közember számára sem tudják közvetíteni a gazdaságban szereplő többség véleményét. Amikor a politika szándékosan vagy csak a tudatlanságánál fogva a gazdaság ellenében dolgozik – mint már teszi több mint tíz éve –, előtérbe kerül a gazdasági szereplők felelőssége is, hogy „mire adóznak”, mert ha nem érvényesítik a saját érdekeiket, akkor állhat elő a mai helyzet. A rossz gazdaságpolitika megdrágította, versenyképtelenné tette a magyar produktumot, melyet nem tudunk eladni, sem kül-, sem belföldön. Ha nincs produktum, akkor nem kell az előállításához munkavállaló, és ezért nincs vásárlóerő. Mivel az alapproblémát a mai napig nem kezeljük, egyre rosszabb a helyzetünk. A termelő, hozzáadott értéket előállító szereplőket azonban nem látom véleményt nyilvánítani, és ez nem csak a politika hibája. Ez rendkívüli gondot jelent, mert ha mi nem állunk ki magunkért, más biztosan nem teszi meg helyettünk. Félek, hogy ez már lassanként késő (az elmúl években iparágak tűntek el), mert elveszteni könnyebb egy piacot, mint visszaszerezni. A pénz a gazdaságból van, a politika és minden fórum csak a megtermelt javakat akarja elosztani, de semmit sem tesz azért, hogy segítsen megtermelni. Ez jelenleg Magyarországon az egyik legsúlyosabb probléma!
dr. Lukács Marianna, a Patikapénztár igazgatója: Mi a Patikapénztárnál a politikát a szó eredeti tartalmában, vagyis a közügyekkel való törődésként értelmezzük, legyen az akár helyi, akár országos jelentőségű ügy. Ennek megfelelően nem telik el olyan nap, hogy ne vitatnánk meg egy-egy közéleti történést, vagy ne értékelnénk a napi politikai helyzetet, és ez különösen fontos most, a választások közeledtével. A helyzetünk abból a szempontból is speciális, hogy a tagok számára nyújtott patikakártyás szolgáltatások a mindenkori állami egészségügyi ellátást egészítik ki. Kétség nem fér ahhoz, hogy az egészségügy az egyik leginkább politika által vezérelt terület, de ez így van az egész világon, gondoljunk csak az amerikai szenátusban Obama elnök egészségügyi reformjáról hónapok óta folyó vitára. Azt is megértem, hogy a vállalatvezetők között sokan vannak, akik tüntetőleg távol tartják magukat a politikától. Mindazonáltal ezzel a magatartással elzárják magukat és ezzel a vállalatot is attól, hogy az őket érintő fontos ügyekre befolyásuk legyen, ez pedig nem racionális vállalati érdek. Ami pedig a politizálással elérhető üzleti előnyöket és hátrányokat illeti, a kettő aránya az ember kompromisszumkötési képességén múlik. Nincs új a nap alatt, ezt nálam sokkal pontosabban az egyik kedvenc politikusom, Churchill fogalmazta meg: „Fontos a tisztesség, de az is, hogy az embernek igaza legyen.”
Érdi-Krausz Gábor, az OKI vezérigazgatója: A politika hatással van a mindennapi életünkre és foglalkozni vele annyit tesz, hogy megfelelően tudunk alkalmazkodni az egyes döntések hatásaihoz, vagy stratégiát tudunk alkotni a döntések által megváltoztatott helyzetekre. Ez az elmélet. A gyakorlatban azonban szerintem minden gazdasági szereplő szeretne a politikával közelebbi kapcsolatba kerülni azért, hogy cége számára előnyöket szerezzen. A politika, illetve a politikában dolgozók pedig ezt aztán jól ki is használ(hat)ják. Az üzlet mozgatója a pénz és a profit, a probléma abból és akkor fakad, ha a pénzt a politika mozgatja és osztja. „Kockázat nélkül nincs rizikó” – mondta volt főnököm, és teljesen igaza volt, ha a politika és a gazdasági élet kapcsolatát nézzük. Ha valaki látványosan felvállalja az egyes politikai irányzathoz kötődő viszonyát, akkor egyrészt azzal kell számolnia, hogy egy új nómenklatúra érkezésével a kapcsolatai hirtelen megszűnnek, és még meg is bélyegzik a céget. Másrészt, esetleg szerepelhet a hírekben is, a lényeg, hogy szeresse a banánt… Nem gondolom, hogy a neutrális magatartás lenne a kívánatos, csak legyen önmérséklet! Mindkét oldalon!
Bessenyei István, a Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója: Alapvetően a világon minden politika, és a vezetők is ebben élnek, hiszen a rendszer részei. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a gazdasági szervezet vezetője maradjon a kaptafánál, inkább a gazdaság működtetéséért, a folyamatos fejlődésért, a munkahelyteremtésért tegyen meg mindent. Ezzel lehet leginkább hasznára az országnak. Az a vezető viszont, akinek tevékenységi területén fontos piaci mozgatóerőt jelentenek az állami megrendelések, beruházások, szinte kénytelen belefolyni a politikába, legalábbis hatalmas a kísértés és a nyomás, márpedig mindenki szeretne eredményes lenni. Azonban rajta múlik, hogy elmerül-e ebben a közegben, vagy mindent megtesz azért, hogy független maradjon. Szerencsére a Laurel területe, a bolti és kereskedelmi informatika kifejezetten B2B tevékenység, ahol nincsenek a piacnak állami vagy politikai szereplői. Természetesen lehet előnye annak, ha valaki közel kerül a politikához, sőt olyat is ismerek, aki mindkét oldallal jó kapcsolatokat ápol. Úgy vélem, hosszú távon az az eredményesebb, ha egy felelős cégvezető az energiáját a saját feladatainak az ellátására fordítja.
Foglalkoztatottság: utolsó előtti helyen
Matolcsy György és Szekeres Imre egyaránt a munkahelyteremtést jelölte meg mint a következő időszak legfontosabb megoldandó kérdését. Valóban rossz a helyzet: az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb a magyarnál (55,4, illetve 55,6 százalék), legközelebb Olaszország 57,9, illetve Románia 59,2 százalékos értéke áll hozzá, olvasható a KSH 2010. február 24-én közzétett munkaerő-piaci helyzetképében (Statisztikai Tükör, 2010/14.). A foglalkoztatási rátát tekintve ugyan az utolsó előtti helyet foglaljuk el a 27 tagország rangsorában, a munkanélküliségi rátát illetően azonban 2008-hoz képes négy helyet sikerült előrelépnünk (a 19. helyre). A dokumentum adatai szerint a gazdasági válság hatására tavaly Magyarországon mind a foglalkoztatási ráta csökkenése, mind a munkanélküliségi ráta növekedése kisebb mértékű volt, mint az uniós tagországok többségében, de hazánk relatív munkaerő-piaci pozíciója lényegében nem változott. Az uniós viszonylatban igen kedvezőtlen foglalkoztatási ráta egyik oka az alapfokú iskolai végzettségűek rendkívül alacsony munkaerő-piaci jelenléte: közülük a 15–64 éves korosztályból csak 25,7 százalék minősült foglalkoztatottnak 2009-ben, szemben a 46,2 százalékos uniós átlaggal. Ebben a korcsoportban a középfokú végzettségűeknek már 61,6 százaléka dolgozott, de ez is közel 8 százalékponttal elmarad az EU27 átlagától, a felsőfokú végzettségűek 78,1 százalékos foglalkoztatási szintje viszont már jobban megközelíti. Jóllehet – döntően a nyugdíjkorhatár emelése miatt – az utóbbi évtizedben az inaktívak aránya közel 2 százalékponttal mérséklődött, relatív pozíciónk e téren sem javult. 2009 második negyedévében a 15–64 éves magyar népesség 38,5 százaléka volt inaktív, ami 9,6 százalékponttal magasabb, mint az EU27 átlaga. A 15–64 éves inaktív népesség mindössze 13,1 százaléka (a nők 12,1, a férfiak 14,6 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy ha lenne rá lehetősége, akkor dolgozna. A túlnyomó többség azonban nem kíván jövedelemszerző tevékenységet folytatni, ezért nem is tett semmiféle lépést a munkaerő-piaci (re)integrációja érdekében.