Maradjon a lakásfelújítás állami támogatása

A dömpingszerű megrendelési hullám elkerülése és az ingatlanok műszaki állapotának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az év végéig érvényes lakásfelújítási állami támogatási lehetőséget határozatlan időre hosszabbítsák meg - közölte az ÉVOSZ.

Ezen felül azt is szükségesnek tartják, hogy az új építéseknél az 5 százalékos áfa értéket határidők nélkül lehessen érvényesíteni.

Kockáról kockára rakják össze az emberek a pénzüket (Fotó: Depositphotos)

Javaslatait a szakszövetség azért fogalmazta meg a kormányzat számára, hogy a 2021-2022. évi nem várt mértékű építőanyagár-emelkedés és az infláció ellenére 2022 és 2025 között a lakásépítés és a lakásfelújítás egyenrangú legyen és lendületük ne törjön meg.

A lakásépítés és lakásfelújítás területén tapasztalható hullámzást az állami támogatások és az áfa-politika ciklikusságai alapvetően gerjesztik. Mindez pedig számos esetben mind megrendelőknek, mind pedig kivitelezőknek feszültségeket, piaci zavarokat okoz. A kiszámíthatóság érdekében mielőbbi kormányzati döntést célszerű hozni.

Erre azért is szükség van, mert a kivitelezők tapasztalatai szerint idén minden negyedik lakásépítés finanszírozásánál megjelenik valamilyen állami támogatás, és minden ötödik lakás felújításánál támogatást vesz igénybe a lakosság. Ezek a támogatások a vállalkozók közötti versenyegyenlőséget is javítják, mivel szerződésekhez, tételes műszaki tartalmakhoz, legális pénzmozgásokhoz kötöttek a kedvezmények. A támogatások határidők nélküli fennmaradása versenyképességi kérdés is - jegyezte meg a szakszövetség.

Közölték, a lakásépítés Magyarországon 2022-től elsődlegesen finanszírozhatósági kérdéssé vált: tíz esetből nyolc alkalommal banki hitelek felvételével tudják a megrendelők megépíttetni otthonukat.

Az ÉVOSZ úgy látja, hogy az 5 százalék fölötti hitelkamatszint befagyasztja a lakossági megtakarítások lakásépítési célú felhasználását. Ezért azt javasolják, hogy vezessék be a lakáscélú hitelek 5 százalékos kamatsapkáját. A szakszövetség szerint ezt "kiválóan" szolgálná a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthonteremtési Programjának aktualizálása és fenntartása.

Az ÉVOSZ a lakossági megrendelőknek nyomatékosan javasolta az elvégzendő feladatokra vonatkozó írásos szerződés megkötését a vállalkozókkal. A szerződésben célszerű tételesen rögzíteni az elvégzendő feladatokat, az árakat, a műszaki-pénzügyi ütemeket, a fizetési- és jóteljesítési garanciákat. Ezt azért tartják fontosnak, mert a lakosság közvetlen megrendelésére készülő lakásépítéseknél és lakóingatlan-felújításoknál tapasztalható a legmagasabb szintű fekete foglalkoztatás, az írásos szerződések nélküli munkavégzés nagy száma miatt. Ez a jelenség rontja a tisztességes vállalkozók versenyhelyzetét, ami változtatásokat sürget a lakásfelújítás területén, hiszen nagy kockázatot hordoz magában a megrendelő és kivitelező számára egyaránt. (MTI)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo