Már látszik a magyar fény az alagút végén?

Júliusban harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, amely így már megközelíti a tavaly novemberi értéket. A javulás markáns, de összességében továbbra is nagyon pesszimista vélekedést tükröz - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérésből.

Az üzleti szférán belül az ipari, építőipari és szolgáltatói várakozások is kedvezőbbek lettek, a kereskedelmiek viszont romlottak - közölte a GKI. Az ipari bizalmi index júliusban már a negyedik egymást követő hónapban emelkedett, ahogy javult az elmúlt és a következő időszak termelésének, továbbá a rendelésállománynak - ezen belül az exportrendeléseknek - a megítélése is. Kedvezőbb lett a foglalkoztatási szándék, bár a leépítést tervezők aránya még jóval meghaladja a bővítésben gondolkodókét. A készleteket viszont nagyobbnak érezték a válaszolók. A felmérés készítői szerint figyelemre méltó, hogy következő háromhavi termelési kilátások esetében a nagyvállalatok körében az emelkedésre számítók aránya már meghaladta a további csökkenéstől tartókét.

Az építőipari bizalmi index értéke, a júniusi kisebb után, júliusban már érezhetően emelkedett. Az elmúlt három hónap termelési színvonalának megítélése kissé, a rendelésállományoké számottevően javult. A foglalkoztatási szándék viszont nem változott júniushoz képest. 

Hullámzó teljesítmény néhány ágazatban

A kereskedelmi bizalmi index értéke a többi ágazattól eltérően idén hullámzó, júliusban éppen romló. Különösen a rendelések várható alakulására vonatkozó várakozások lettek kedvezőtlenebbek, a készletszintet magasnak minősítették, miközben az eladási pozíció minősítése markáns javulást jelzett az előző hónaphoz képest.

A szolgáltatói bizalmi index is hullámzóan alakul, júliusban azonban ismét enyhén emelkedett. Az üzletmenet és a várható foglalkoztatási helyzet megítélése javult, a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások azonban visszaesést mutatnak.

A fogyasztói indexek felfelé mutatnak

Az iparban és az építőiparban az árcsökkentést tervezők továbbra is többen vannak, mint az áremelésre törekvők, a különbség azonban júniushoz képest kisebb lett. A kereskedelemben az áremelést tervezők vannak nagy többségben, s erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban és a fogyasztók körében is javult, a válaszolók mintegy fele azonban még így is további romlásra számít.

A májusi fordulópont után júliusban immár harmadik hónapja emelkedik a fogyasztói bizalmi index értéke is. Bár a júliusi javulás minimális, az index mégis idei legmagasabb értékére jutott. Leginkább a lakosság rövidtávú megtakarítási képességének megítélése lett kedvezőbb, de kissé a munkanélküliségről és a saját pénzügyi helyzetről alkotott vélemény is pozitívabb lett.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo