Már megérezte a világgazdaság a vámháborút

Képtelenség előre megjósolni, hogy milyen változásokat indukál majd a jelenlegi helyzet a globális kereskedelemben – írja a Fidelity elemzője. A növekedés lassulása azonban szinte biztos.

Az elmúlt hónapokban a média drámai képet festenek a növekvő vámokról és viszontvámokról, melyek egyértelműen hatással lehetnek a nemzetközi kereskedelemre, és egyre nagyobb aggodalmat váltanak ki a különböző régiók és eszközosztályok befektetőinek körében. Az USA és Kína között a kereskedelem kapcsán már egy ideje nő a feszültség, de most tetőfokára hágott, amikor Trump elnök bejelentette, hogy 50 milliárd dollár összegű vámot tervez kivetni a kínai importra, és további 200 milliárdot, ha Kína netán megtorló intézkedéseket léptetne életbe.

Már lassul a növekedés

A védővámok miatt leépíti amerikai gyárait a Harley-Davidson
Az európai védővámok miatt részben áthelyezi a gyártást az Egyesült Államokból a Harley-Davidson, az Európába szánt motorokat külföldön fogják gyártani.
Eugene Philalithis, a Fidelity International portfoliómenedzsere szerint a növekedés lassulása már most elindult. A gyártói menedzser indexek például arra utalnak, hogy az új exportmegrendelések volumene drámai módon csökkent az év elején tapasztalt csúcspontjukhoz képest: a legújabb adatok 2016 augusztusa óta nem tapasztalt mélyponton járnak. Ezt az általános körülményt súlyosbítja az erős dollár, mely további aggodalomra ad okot, és egyértelmű következményekkel járhat a nemzetközi, legfőképpen a feltörekvő piacok számára. Ezek a fejlemények várhatóan hatással lesznek az árutőzsdei árfolyamokra is, melyek jelentősen befolyásolják a nemzetközi kereskedelmet, és bár jelenleg minden szem az emelkedő olajárakra szegeződik, a többi nyersanyag ára nem tart lépést az olajéval.

Összességében elmondható, hogy a globális kereskedelemre ható, egyre növekvő feszültség az előttünk álló hónapokban fenyegetést jelent majd a piacokra, de nem ez lesz az egyetlen dolog, ami álmatlan éjszakákat okozhat a befektetőknek. A Fidelity szakembere szerint jó pár okuk van az óvatosságra, és az elmúlt, nagyjából 18 hónapban fokozatosan ki is építették a védekező pozíciójukat, mivel számítanak arra, hogy 2018 második felében növekedni fog a volatilitás.

Mit tehet a befektető?

A Fidelity Global Multi Asset alap kezelése során különböző eszközökre támaszkodhatnak – például lehetőségük van arra, hogy a piaci körülmények változásaitól függően rugalmasan mozogjanak az eszközosztályok és régiók között: ázsiai befektetési minősítésű kötvénypozícióink egy részét fokozatosan USA-beli kötvényekre váltják át, és a következő negyedév során valószínűleg további defenzív eszközöket is felvesznek majd a portfólióba. Csökkentették a magas hozamú kitettségüket, mivel ez az eszközosztály az elmúlt években erős teljesítményt nyújtott, és az értékeltségek jelentősen emelkedtek, de továbbra is előnyben részesítik az USA magas hozamú kötvényeit a többi regionális piaccal szemben, mivel az előbbieknek változatlanul kedveznek mind a fundamentális, mind a technikai körülmények.

Végső soron egyértelmű, hogy a piacok számára fokozottan bizonytalan időszak felé haladunk, és a kereskedelmi háború körüli egyre nagyobb felhajtás jó példa arra, hogy milyen hírek kavarhatják fel a piacokat az év hátralevő részére. Persze a globális növekedés nem csupán a vámoktól függ, és azt majd csak később fogják látni a szakértők, hogy milyen, kézzel fogható hatással lesznek ezek a vámok a világgazdaságra.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo