„Maguk alatt vágják a fát az amerikaiak”

2018. április 18. szerda - 11:16 / piacesprofit.hu
  •    

Egyedül az amerikai acélipar profitálhat az új védővámokból, sok építkezés megdrágulhat, számos cég veszíthet a versenyképességéből - írja az AKCENTA pénzintézet elemzője.

A cseh pénzintézet elemzésében arról ír, hogy a globális gazdaság növekedéséhez és a fejlődéshez ma elengedhetetlen a nemzetközi kereskedelem. Ha például egy országban sikeresek a technológiai cégek, egy másikban pedig nagy mennyiségű értékes nyersanyag található, a kölcsönös kereskedelem mindkettejük számára előnyös. Nem véletlen, hogy a leginkább elszigetelt államok egyúttal a legelmaradottabbak is. A protekcionizmus ugyanis súlyosan károsítja a gazdaság hatékony működését.

Az amerikai cégek versenyképessége bánhatja

A cég szerint az USA is Kína által egymás ellen bevezetett kereskedelmi korlátozások mindkét fél számára károsak. Az acélra kivetett magas vámok például a kínai acélt felhasználó cégek termelésének drágulásához vezetnének. Hozzáteszik azt is, hogy a Donald Trump által jóváhagyott épületek közül nem egy olyan akad, amely olcsó kínai acélt tartalmaz, de az amerikai cégek is kevésbé lesznek versenyképesek, amelyek jelenleg kínai acélt használnak.

Veszély vagy lehetőség? Európa és az amerikai-kínai vámháború
Miközben úgy tűnik, az EU egyelőre megússza az amerikai védővámokat, Kína és az Egyesült Államok között eszkalálódik a vámháború. Szerdán a pekingi pénzügyminisztérium arányos választ adott Donald Trump 50 milliárd dollárnyi terméket érintő, 25 százalékos védővámokat kivető rendeletére. A Piac&Profitnak nyilatkozó szakértők szerint a döntések az európai piacokat is felértékelhetik, de egy elfajuló kereskedelmi háború – különösen, ha a két nagyhatalom egymás valutáját is megtámadja – az egész világgazdaságot recesszióba sodorhatja.

Az egyetlen terület, amelynek ez az intézkedés segítene, az amerikai acélgyártás. Az ország többi része csak veszítene rajta. (Egyébként 2002-ben az USA már megpróbált valami hasonlót, de végül törölni kellett a vámokat. Világossá vált ugyanis, hogy ez a döntés nem vezet semmire.)

Érdekes lesz követni, hogy az USA nyilvánossága, a legfontosabb amerikai cégek és a Kongresszus hogyan fog viszonyulni ehhez a lépéshez. A vélemények május 22-ig nyújthatók be. „Leginkább az várható, hogy ha meg is hozzák a protekcionista intézkedéseket, azok a vártnál enyhébbek lesznek. Az Egyesült Államok pozíciója nem olyan erős a globális gazdaságban, hogy megengedhetne magának egy kereskedelmi háborút. Elveszítené azt.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője. Emellett az USA globális ereje mindig is a gazdaságnak a teljesítményétől függött. „Kínának egy ilyen helyzetben nem lesz más választása, mint új, protekcionista intézkedéseket bevezetni, amelyek mindkét államot sújtanák. Ha Donald Trump támogatni kívánja az Egyesült Államokat, javítania kellene versenyképességén”. – mondta az AKCENTA CZ szakértője. Az Egyesült Államoknak számos versenyelőnye van, mint például a szabadabb gazdaság, a képzettebb lakosság vagy a jobb jogi környezet. Éppen e területekkel kellene foglalkoznia, ha még egy ideig meg akarja tartani az első számú nagyhatalmi státuszát.

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor