Macron Afrikáért aggódik

Emmanuel Macron francia államfő szerint az afrikai országok adósságainak végleges eltörlése előtt „elengedhetetlen lépés” a törlesztési moratórium ahhoz, hogy a kontinens át tudja vészelni a koronavírus-járványt.

A külföldre sugárzó francia nyelvű közrádiónak, a Radio France internationale-nak (RFI) adott interjúban a köztársasági elnök arra kérte a G20-országcsoport pénzügyminisztereit - akik szerdán tartanak egyeztetést - hogy döntsenek a moratóriumról, miután a Covid-19 fertőzés miatt a legszegényebb országok nehéz helyzetben lévő egészségügyi rendszerei összeomolhatnak.

Ez a moratórium világpremier - fogalmazott Emmanuel Macron. A válság idején hagyni kell levegőhöz jutni az afrikai országokat, és nem felhasználni az adósság kamatait. Ez elengedhetetlen lépés, és úgy vélem, hogy fantasztikus előrelépés - tette hozzá, jelezve, hogy támogatja a kezdeményezést az adósságok eltörlésére.

Mindenképpen segítenünk kell Afrikát abban, hogy meg tudja erősíteni egységügyi kapacitásait a krízissel szemben, és gazdasági téren is támogatnunk kell - hangsúlyozta a francia elnök. Jóllehet a koronavírus-járvány eddig kevésbé sújtotta Afrikát, mint a többi kontinenst, Emmanuel Macron óvatosságra figyelmeztetett.

„Nem vagyok katasztrófát jósló, de nem akarok a naivokhoz sem tartozni. Ez a mostani vírus mindenkit érint” - mondta a francia elnök.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo