Lendületesen kezdték az évet élelmiszerárak

Lendületesen, közel 2 százalékos növekedéssel, nyitott a globális élelmiszerkosár árát lekövető FAO élelmiszerár-index (164,8) januárban. Az ágazatban hatalmas lehetőségek rejlenek Európában és Közép-Ázsiában, ezek kiaknázását azonban komoly ökológiai, gazdasági és szabályozási kihívások nehezítik.

Emögött a tejtermékek árának megugrása és a pálma-, illetve szójaolaj magasabb jegyzése állnak – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Az index, amely a legfontosabb mezőgazdasági termények nemzetközi árának változását követi hónapról hónapra, tavaly januárhoz képest így is 2,2 százalékkal alacsonyabban van. A gabonafélék árának átlaga valamelyest emelkedett december óta, ami az egyre szűkösebb készletek és az ezzel szemben álló hatalmas keresletnek köszönhető.

„Évtizedek óta nem tapasztalt éhínség felé tartunk”
Bár globálisan elég élelmiszert termelünk, mégis több százmillióan éheznek, és ez a szám a klímaváltozás miatt növekszik, derült ki az ENSZ tavalyi jelentéséből.
A növényi olajok árindexe 4,3 százalékot erősödött, főként a pálmaolaj termelésének szezonális csökkenése miatt. A szójaolaj szintén drágult a nemzetközi piacokon a dél-amerikai termékek iránti erős igény okán. A tejtermékek átlagára 7,2 százalékkal nőtt az elmúlt hónapban, megfordítva egy hét hónapja tartó csökkenő tendenciát. Hátterében a limitált európai exportkészletek és az erős nemzetközi kereslet kombinációja áll.

Szintén emelkedett a cukorár (1,3%-kal), jórészt a világ legnagyobb cukorexportőrének valutája, a brazil reál leértékelődése miatt az amerikai dollárral szemben. Mindeközben a húsfélék árának átlaga lényegében változatlan maradt december óta. Meg kell jegyezni azonban, hogy az amerikai kormányzati leállás miatt az országból hivatalos adat nem érkezett januárra. A világ többi részén a szarvasmarha, sertés- és szárnyashús ára stabil volt, egyedül a birkáé csökkent a bőséges csendes-óceáni készletek miatt.

Etetésre váró szarvasmarhák Srí Lankán - Fotó: ©FAO/Kovács Éva Fotó: ©FAO/Ishara Kodikara

Emelkedő kibocsátás

A február elején közzétett legfrissebb gyorsjelentésében a FAO 2611 millió tonnára  emelte a 2018-as globális kibocsátásra vonatkozó becslését, a kukorica, búza és rizs felfele korrigált előrejelzéseire reflektálva. A búza termelési kilátásai pozitívak 2019-re, főként az Európai Unióban és Oroszországban. Jók az előrejelzések az argentin és brazil kukoricára is, melynek aratása hamarosan elkezdődik a déli féltekén, míg a dél-afrikai hozamokat csökkentheti a száraz időjárás.

A FAO a 2018–19-es szezon gabonafelhasználási becslését 2657 millió tonnára növelte, ami 1,7 százalékos emelkedést jelentene 2017–18-hoz képest. A takarmánycélú gabonafelhasználás bővülhet: Ausztrália a szárazság miatt búzával egészítené ki a legeltető állattartás takarmányigényét, illetve Kína, Mexikó és az Egyesült Államok is rekordmennyiségű szemesterményt használna fel.

Mindezek miatt a felhasználás meghaladhatja a kibocsátást, mintegy 45 millió tonnával megcsapolva a készleteket, ami 5,6 százalékos csökkenés a rekordnagyságú szezonnyitó szinthez képest. Várhatóan 416 millió tonna gabona cserél gazdát a nemzetközi piacokon 2018–19-ben, alig valamivel kevesebb, mint az előző szezonban, adta hírül a FAO.

A biotermelés vethet véget az éhezésnek
A globális élelmezést jelenleg drága műtrágyákat, gyomirtókat és növényvédő szereket használó mezőgazdálkodással oldjuk meg, ami fenntarthatatlan, mert ez nemcsak a természeti környezetre, de az emberi egészségre is ártalmas.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo