Lehetett volna vidámabb is a karácsony

A tavalyi év utolsó időszakában a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe változatlan maradt az őszi értékhez képest. A fogyasztói várakozások mérséklődését hozta a megkérdezettek saját anyagi és az ország gazdasági helyzetének kilátásairól alkotott véleménye, ez utóbbi esetében különösen ötéves távlatban. A pesszimista hangulat kitart mind a munkanélküliség, mind a hitelfelvételi kedv, a család reáljövedelmére és a hitelkamatokra vonatkozó várakozásokra vonatkozóan.

A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexének 171 pontos értéke gyakorlatilag változatlan maradt 2013 decemberében a szeptemberben mért 170,3-hoz képest. A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában enyhe csökkenés figyelhető meg 2013 negyedik negyedévében, miután értéke 2,2 pontos csökkenéssel 200,8 pontra mérséklődött. A gyengülés oka, hogy egyaránt romlott a háztartások saját anyagi, valamint az ország gazdasági helyzetének megítélése. Utóbbi esetében a hosszú távú, vagyis öt évre vonatkozó várakozások romlottak.

A három index egymáshoz való viszonyának alakulása, 2010. december–2013. december – Forrás: Fogyasztói Bizalom Index, GfK Hungária

A komplex mutatószám másik összetevője, a Vásárlási Hajlandóság Index értéke közel 4 pontos emelkedéssel jelenleg 137,9 ponton áll.

„Egy éven át kitartott a lendület, azaz a fogyasztók bizalma 2013-ban meghaladta a korábbi években mért szintet. Ugyanakkor figyelemreméltó és egyben üzenetértékű, hogy decemberben gyakorlatilag megtorpant a növekedés, és ez óvatosságra intheti mindazokat, akik 2014 első félévében töretlen optimizmusra számítanak” – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója az adatokat elemezve.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2013 decemberében hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: tízből három lakos (32 százalék) számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 35 százalékuk vélekedett így.

Az inflációs várakozások is hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben, mert a lakosság túlnyomó része (64 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít annak ellenére, hogy az inflációs ráta a KSH kimutatása szerint 2012 októbere óta gyakorlatilag folyamatosan csökken. A válaszadók átlagosan 5 százalékos növekedésre számítanak a következő 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások változatlanul kedvezőtlenek: a megkérdezettek több mint fele (54 százalék) az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, vagyis a reáljövedelmük csökkenését prognosztizálják.

Így szórjuk el a fizetésünket
A napi, apróságoknak tűnő, pár száz forintos vásárlási tételek éves szinten százezres kiadásokat jelentenek. Egy megspórolt kávé, péksüti vagy otthonról hozott ebéd akár a lakásfelújítás vagy az autóvásárlás alapja is lehet, éves szinten összesítve.
A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: a lakosság 26 százaléka úgy gondolja, most nem alkalmas az idő hitelfelvételre (szemben az előző időszakban mért 25 százalékkal), 64 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt (a szeptemberi 68 százalékhoz képest). Ennek háttérében az áll, hogy a lakosság közel 28 százaléka a hitelkamatok növekedésére, míg további egyharmaduk (32 százalék) azok változatlanságára számít az elkövetkező 12 hónapban.

A vélemények a megtakarításokról lényegesen nem változtak az előző negyedévhez képest, bár nőtt a bizonytalanok aránya: a válaszadók 40 százaléka bizonytalan, hogy egy korábban tervezett vásárlásra felhasználja a megtakarításait, míg 14 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Kissé csökkent a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya, a harmadik negyedéves 58 százalék utána most 54 százalék az arányuk. A lakosság 41 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakása eladására a körülményeket mindössze a megkérdezettek hat százaléka tartja érdemesnek.

A családi büdzsét inkább megterhelő beruházások közé tartozik az autóvásárlás is, amelyhez az elkövetkező egy évben a körülményeket a megkérdezettek 35 százaléka tartja kedvezőtlennek. A válaszadók 23 százaléka bizonytalan a kérdés eldöntésében, míg ötből egy válaszadó szerint érdemes lesz autót vásárolni az elkövetkező 12 hónapban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo