Lakásfelújítási hitel: így állnak a banki folyósítások

A koronavírus sem tudja megállítani a felújítási lázat, ami elindult január óta - köszönhetően a legfeljebb hárommillió forintos állami támogatásnak, amiből a lakás bármelyik része szépíthető, megújítható. A támogatás előfinanszírozásához felvehető, szintén támogatott lakásfelújítási jelzáloghitel február óta érhető el, a nagybankok beszámolói alapján pedig máris népszerű kölcsönné lépett elő - derül ki a Bank360.hu körképéből.

Február elejétől indulhattak el a hitelintézetek a lakásfelújítási kölcsön értékesítésével, ezt több nagybank meg is tette. Az első beszámolók alapján népszerű az új hitel az igénylők körében, annak ellenére, hogy a járvány okozta válság közepén vagyunk, és hogy felújítási, korszerűsíti célokra más támogatási formák is elérhetők.

Mit látnak a bankok?

Az első két hónap eredményei alapján a Takarékbank már 1 milliárd forintra vonatkozó hiteligényről számolt be a lakásfelújítási kölcsönnel kapcsolatban, körülbelül 200 ügyféltől - ez átlagosan ötmillió forintos hitelösszeget jelent igénylésenként. Érdekesség, hogy a Takarékbanknál a hitelintézet tájékoztatása szerint minden igénylő sikerrel járt, vagyis senkit nem utasítottak el az igénylés során.

Az OTP Bank is komoly érdeklődést tapasztal, konkrét adatokat azonban még nem közöltek az igénylésekre és a folyósításra vonatkozóan - annyit árultak el, hogy a szerződéskötések folyamatosan mennek a hitel indulása óta. Várakozásaik szerint egész évben komoly lesz az érdeklődés a lakásfelújítási hitel iránt.

“Magyarországon éves szinten nagyjából 100 ezer lakáshitel-felvétel történik, ennek eddig mindössze 3-4 százaléka volt felújítási hitel. Az idei évben ennek sokszorosával számolhatnak a bankok” - közölte az OTP Bank a Bank360.hu elemzőivel.

Felhívták emellett az ügyfelek figyelmét, hogy

  • a sikeres igénylés feltétele, hogy legalább egy éve az ingatlanban lakjanak,
  • a házastársaknak együtt kell teljesíteni a feltételeket, és együtt igényelhetik a hitelt, de gyakran előfordul, hogy az egyik félnek nem a támogatással érintett lakásban van az állandó lakcíme - erre is érdemes tehát odafigyelni.
A kölcsönigénylés feltétele, hogy az igénylő megfeleljen a támogatás feltételeinek is - ezt néhány kattintással a Bank360.hu jogosultságellenőrzőjével is lehet ellenőrizni.

A lakásfelújítási hitellel párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a nem jelzálog alapú, szabad felhasználású személyi kölcsönök iránt is, amit jellemzően azok választanak, akik valamiért nem tudnak, vagy nem akarnak jelzáloghitelt felvenni lakásfelújításra. Bár ez a megoldás valamivel drágább, mint a kamattámogatott kölcsön, a támogatásból történő előtörlesztés lehetőségét figyelembe véve ez is jó megoldás lehet.

Az MKB Banknál is nagy érdeklődés előzte meg az otthonfelújítási kamattámogatott kölcsön bevezetését, és az érdeklődés a nemrégiben történt bevezetés óta töretlen. Érdekesség, hogy a kölcsönösszegek nagy szórást mutatnak, a 2-3 millió forinttól a maximum igényelhető 6 millió forintig nyújtják be az igénylők a kérelmüket. Az első folyósítás egy-két héten belül történik meg várakozásaik szerint.

A K&H Bank 1,7 milliárd forint befogadott hiteligényről számolt be, de az érdeklődés ennél jóval nagyobb a lakásfelújítási kölcsönnel kapcsolatban, így ez az összeg várhatóan tovább fog emelkedni. 35 esetben már folyósított is a bank, emellett számos igénylés van bírálat alatt. A K&H Bank 5-6 millió forint közötti átlagos hitelösszegről számolt be. Az elutasított ügyfelek a bank közlése szerint már az előminősítési folyamat során elakadnak, ekkor történik a legnagyobb arányú lemorzsolódás az igénylési folyamat során.

A Budapest Bank március elején indult el a lakásfelújítási kölcsönnel, ennek megfelelően alacsonyabb számokról számoltak be. A hitel iránt itt is sokan érdeklődnek, jelenleg több befogadott és bírálati szakaszban lévő ügyletük is van - ezeknél az igényléseknél az átlagos hitelösszeg 5,2 millió forint.

A folyamatban lévő igénylésekre már új szabályok vonatkozhatnak

A lakásfelújítási kölcsön népszerűségét a vissza nem térítendő állami támogatás és a kamattámogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal felvehető jelzáloghitel kombinálhatóságának, valamint a széles felhasználási körnek köszönheti. Utóbbinál éppen most történt változás: egy rendeletmódosítás szerint az elszámolható munkálatok köre tovább bővült, mostantól lehetőség van szellőztető rendszer beépítésére, valamint szennyvíztisztító ülepítő medence létesítésére is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo