"Közös érdek" a bankadó

A Bankszövetség ugyan a bankadóról folytatott tárgyalások elhalasztását kérte, Varga Mihály azonban bízik abban, hogy hamarosan megállapodhatnak és azt mondta: annak eldöntésére van mozgástér, hogy az átmeneti adót hogyan vessék ki, illetve, hogy a második, harmadik évtől mi legyen a számítás alapja.

A Miniszterelnökség államtitkára a TV2 Mokka című műsorában pénteken reggel azt mondta: a hitelintézeteknek is meg kell érteniük, hogy a gazdaság stabilitása, működőképességének fenntartása "közös érdek". A válságos időszakban nem nagyon volt más szektor, amelytől el lehetett volna venni annak érdekében, hogy a 3,8 százalékos hiánycél tartható legyen - mondta, és emlékeztetett arra, hogy a bankok tavaly is 300 milliárd feletti nyereséget értek el, idei első félévi profitjuk pedig meghaladta a 100 milliárd forintot. Varga Mihály közölte: arra kérik a bankokat, hogy ennek a nyereségnek egy részét áldozzák fel.

Az államtitkár bízik abban, hogy a devizahitelesek megsegítéséhez nem kell igénybe venni IMF hitelt, és a nemzeti eszközkezelő felállításához belső források is elegendőek lesznek. Emlékeztetett arra: bár 1.700.000 devizahitel van ma Magyarországon, ennek 10-15 százaléka van a "veszélyeztetett tartományban". "Abban bízunk, hogy az IMF hitelből még rendelkezésre álló 6 milliárd eurót már nem kell igénybe venni" - mondta. Ugyanakkor hozzátette: a kormány akár augusztusban is dönthet úgy, hogy ebből a pénzből használ fel összeget a devizahitelesek megsegítésére.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo