Költségvetés, munkahelyvédelem, új kártya az IMF tárgyalásban – ez volt júniusban

A nyár első hónapjában pezsgett az élet idehaza, elfogadták az azóta sokszorosan módosított költségvetés első verzióját, döntöttek a „munkahelyvédelmi akcióterv” kidolgozásáról. Készültünk az új munka törvénykönyve hatályba lépésére, míg az unió komoly döntéseket hozott a válságkezelés érdekében.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Júniusban háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz–KDNP-frakció. A „munkahelyvédelmi akcióterv” kapcsán hallottunk először a kisvállalatok és kisadózók számára elérhető, azóta kiva és kata néven megismert adónemekről.

Szabálysértő kibocsátótól szerzett számla áfája is levonható
A magyar gyakorlattal szemben az Európai Bíróság kimondta, hogy nem tagadható meg egyetlen jóhiszeműen eljáró magyar vállalkozástól sem az áfa levonása abban az esetben, ha a számlakibocsátó a tudtán kívül szabálysértést követett el. A brüsszeli bíróság szerint ugyanis az adóhatóság feladata annak bizonyítása, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylet során valamely korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Minden olyan cég kérheti adólevonási jogának utólagos érvényesítését, amely ebből az okból esett el korábban e lehetőségtől. A visszamenőleges érvényesítéshez a mai napon született bírósági ítéletre kell hivatkozni, és felügyeleti ellenőrzést kell kérni az adóhatóságtól.
A hónap első napjától hivatalosan Varga Mihály tárca nélküli miniszter vezeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)való tárgyalásokat.

Benyújtotta a kormány a 2013-as év költségvetésének tervezetét. A szokatlanul korán elfogadott törvényt azóta számtalanszor módosították, első körben még június folyamán. Az akkori, túl optimista számok miatt a Költségvetési Tanács azonnal jelezte, várhatóan további kiigazító lépések lesznek szükségesek.

Kép:Orbán Viktor felszólal a parlamentben

A parlament elfogadta a következő hónap elején életbe lépő új munka törvénykönyve első módosításait és  átmeneti rendelkezéseit. A törvény hatályba lépése előtt alig két héttel még mindig számos megválaszolatlan kérdéssel szembesültek a szakemberek.

Június 1-jén járt le annak a lehetőségnek a határideje, amely alkalmat biztosít az úgynevezett részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdonok külön szabályok szerint történő kimérésére. Ezt követően a közös tulajdon megszüntetésére csak jóval bonyolultabb és költségesebb eljárásban, a polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései alapján kerülhet sor.

Újabb kötelezettségszegési eljárások
Júniusban megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az EU Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége feltételezett megsértésének ügyében. A javaslattevő-végrehajtó jogkörű brüsszeli bizottság április 25-én jelezte, hogy ezt a két kérdést bíróság elé viszi, mert számára nem voltak elfogadhatók a kifogásaira adott magyar kormányzati válaszok. Az Európai Bizottság azt közölte áprilisban, hogy a bírói nyugdíjkorhatár ügyének sürgősséggel történő elbírálását fogja kérni. Az Európai Bíróság november elején ítéletet is hozott az ügyben, mely szerint a 70-ről 62 évre leszállított nyugdíjkorhatár a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik.
Maratoni csúcs, történelmi vereség

Maratoni, 17 órás uniós csúcsot tartott a hónap végén az Európai Unió. Sem a piac, sem az elemzők többsége nem várt érdemi döntéseket, de az államfők csaknem mindenkit megleptek azzal, hogy valódi válaszokat kerestek az eurózóna válságának rövid távú kezelésére. Az elsődleges megállapodások szerint a bajba jutott bankok közvetlenül is feltőkésíthetők lesznek az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) 500 milliárd eurós alapjából. Annak ellenére elfogadták a javaslatot, hogy Németország ellene érvelt, így Angela Merkel „történelmi vereséget” szenvedett. Egyelőre az Európai Központi Bank jogköreit bővítik, később egységes, központi bankfelügyeletet hozhatnak létre. Mind az ESM, mind az EFSF (Európai Pénzügyi Stabilitási Alap) alapokból könnyebben kaphatnak majd pénzt a bajba jutott eurózóna-tagállamok, az eddigivel szemben a pénz feltétele „csak” az lesz, hogy teljesítik az Európai Bizottság ajánlásaiban, valamint a stabilitási és a növekedési paktumokban foglalt célszámokat, illetve feltételeket, habár – mint azt Angela Merkel sietett kijelenteni – az EKB, az Európai Bizottság és az IMF trojkaként is emlegetett hármasának azért rá kell bólintania a segélyre. Ezek a tagállamok így költségvetési megszorítás nélkül juthatnak pénzhez. Minderről itt olvashat részletesebben.

Jóváhagyták az európai uniós tagországok állam- és kormányfői azt a döntést is, amelynek értelmében megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Montenegró és az EU között.

A Magyarországnak járó kohéziós támogatás értékének megőrzését szorgalmazta Brüsszelben Áder János köztársasági elnök. A magyar államfő az Európai Uniónál tett munkalátogatása során José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság, valamint Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével találkozott. A magyar államfő felvetette a nagy ipari katasztrófák okozta anyagi károk enyhítésére szolgáló európai eszközrendszer kidolgozásának szükségességét is.

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo