Költekezés vagy takarékosság? Merre fordulnak a fogyasztók jövőre?

A PwC közgazdászai a decemberi gazdasági elemzésükben megvizsgálták hogyan alakulnak a fogyasztói költések az ünnepek előtt. A legtöbb nyugati gazdaságban az évi növekedési ráta reálértéken 2-4% között mozog, ami a kiskereskedők és a vállalkozások számára kedvező hír.

Kép: Tudatos Vásárlók Egyesülete

„A fogyasztói kiadások alapvető fontosságúak a vállalkozások és a gazdaságok számára, és az általunk figyelemmel kísért fejlett gazdaságok legtöbbjében a gazdasági tevékenység mintegy kétharmadát teszik ki. A vállalkozások bevételei szempontjából is kulcsfontosságúak, a bevételek ugyanis pozitív korrelációban állnak az alkalmazotti létszám bővülésével” – mondta Richard Boxshall, a PwC vezető közgazdásza.

A PwC közgazdász szakértői szerint ebben a felfelé irányuló trendben a fogyasztás mindkét fő mozgatórugója – a rendelkezésre álló reáljövedelem és a megtakarítás mértéke – szerepet játszott. A mintánkban szereplő gazdaságok nagy része abban az optimálisnak mondható helyzetben van, ahol a rendelkezésre álló reáljövedelmek növekedtek, a megtakarítás mértéke pedig csökkent, míg Németországban a megtakarítás mértéke a növekvő jövedelmek ellenére is nőtt.

Görögország és Olaszország ugyanakkor azok közé a gazdaságok közé tartozik, ahol a jövedelmek csökkentek és a fogyasztók ezt a megtakarításaik felélésével kompenzálták.

A szakemberek által figyelemmel kísért fejlett gazdaságokban a fogyasztás növekedési kilátásai pozitívak. Egyes feltörekvő piacokon azonban – ilyen például Oroszország, Törökország (a geopolitikai események miatt) és Brazília (a gazdasági nehézségek miatt) – nagyobb lefelé mutató kockázattal kell számolni.

„Amennyiben a fogyasztók továbbra is inkább a költekezést választják a takarékosság helyett, a kiskereskedelmi szektor egésze kedvező értékesítési adatokat produkál majd a karácsonyi vásárlási időszakban. A geopolitikai vagy gazdasági bizonytalansággal küzdő feltörekvő piacokon azonban a vállalkozásoknak és kiskereskedőknek továbbra is érdemes vészforgatókönyveket kidolgozni, hogy felkészüljenek a lehetséges lefelé mutató kockázatok hatására” – tette hozzá Boxshall.

Lesz itt munka, lesz itt lágy kenyér
A globális trenddel megegyezően a hazai vállalatvezetők is bizakodóbbak a gazdasági kilátásokat tekintve ma, mint voltak egy évvel ezelőtt. A válaszadó cégek közel fele készül új munkatársak felvételére a következő egy évben, és ezzel egyidejűleg a vállalati felvásárlások fellendülése is várható.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo