Kisebb meglepetést hozott a német infláció

Németországban a vártnál erősebben csökkentek a fogyasztói árak novemberben, ami ezúttal is az energiaárak zuhanására és az általános forgalmi adó kulcsainak mérséklésére vezethető vissza.

A német szövetségi statisztikai hivatal hétfőn közölt előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak novemberben. Elemzők 0,1 százalékos visszaesésre számítottak az októberi 0,2 százalékos csökkenés után.

Már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek az árak éves összevetésben, és a novemberinél nagyobb mértékű csökkenést utoljára 2015 januárjában mértek, akkor 0,4 százalékosat.

Éves összevetésben az árucikkek 1,8 százalékkal lettek olcsóbbak, a szolgáltatások viszont 1,1 százalékkal drágultak novemberben. A háztartási energia és az üzemanyagok ára 7,7 százalékkal zuhant az egy évvel ezelőttihez képest.

Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal estek a fogyasztói árak novemberben, ez 12 havi mélypont. Elemzők 0,7 százalékos csökkenésre számítottak, az októberi 0,1 százalékos emelkedés után.

A Destatis közleményében arra figyelmeztetett, hogy az inflációs ráták alakulására más egyéb tényezők mellett hatással volt az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése.

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági csapásait ellensúlyozandó július 1-jétől az év végéig 19 százalékról 16 százalékra mérsékelték az áfát Németországban, a kedvezményes áfakulcsot pedig 7 százalékról 5 százalékra.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,7 százalékkal csökkent az előző év novemberéhez képest, ami a számítások kezdete, 1995 óta a legalacsonyabb érték. Elemzők az októberivel megegyező értéket, 0,5 százalékos csökkenést vártak.

Havi összevetésben 1,0 százalékkal mérséklődött a mutató, miközben elemzők 0,8 százalékos csökkenésre számítottak az előző havi stagnálás után. Utoljára 2019 januárjában volt ilyen erős a csökkenés havi összevetésű üteme.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo