Kis cégeket vezetnek a nők, ráadásul kevesebbet keresnek

2017. március 08. szerda - 11:10 / piacesprofit.hu
  •    

Magyarországon átlagosan minden harmadik cégben találkozhatunk legalább egy női vezetővel, ami önmagában szép számnak tűnik. Árnyékot vet rá viszont, hogy ez az arány nem nagyon nő és, hogy a nagyobb vállalatok esetében sokkal rosszabb az arány - derül ki a Bisnode elemzéséből.

Évről évre újabb és újabb felmérések vizsgálják a nők és a férfiak munkaerőpiaci helyzetének alakulását, ami nem meglepő, hiszen európai és globális szinten is egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemek közötti egyenlőtlenségek rendezése. 2015-ben a nők átlagosan 16 százalékkal alacsonyabb fizetést vittek haza, mint férfi kollégáik – derül ki a KSH adataiból – de a fizetések közti különbség a vezető pozíciót betöltők körében ennek akár kétszerese is lehet. A nők foglalkoztatási rátája ugyan némileg javult a tavalyi év folyamán, ám még így is mindössze a gazdaságilag aktív (15-74 év közötti) nők 51,3 százaléka tud elhelyezkedni. Ez a szám közel 14 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiak esetében. A Bisnode Magyarország Kft. a közelgő nőnap alkalmából megvizsgálta, hogyan alakul a nők részaránya a vezető tisztségviselők, illetve cégtulajdonosok körében.

Pár szál virág ehhez nem elég
Egy kicsit csökkent a bérszakadék a nők és férfiak között, de azért még korántsem beszélhetünk egyenlőségről. Vezető pozíciókat tekintve kettős eredményt láthatunk, hiszen Magyarországon a vezetők 41 százaléka nő, ami az uniós átlag felett van, azonban hazánkban a női vezetők közel 34 százalékkal keresnek kevesebbet férfi társaiknál, amivel viszont sereghajtók vagyunk, az Eurostat statisztikája szerint.

Magyarországon átlagosan minden harmadik cégben találkozhatunk legalább egy női vezetővel, ami önmagában szép számnak tűnik, ám még mindig alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdaságilag aktív lakosság több mint felét nők alkotják. 2016-hoz képest ez nem jelent különösebb változást, hiszen a növekedés mértéke nem érte el a 0,2 százalékpontot sem. Jellemzően inkább a kisebb – 10 fő alatti –létszámmal rendelkező vállalkozások esetében találkozhatunk az országos átlagot (34,22 százalék) megközelítő arányokkal, a nagyobb vállalkozások esetében viszont már gyengébb értékekkel kell szembesülnünk. Biztató jel ugyanakkor, hogy az 1-9 fős vállalkozásokat leszámítva, minden létszámkategóriában növekedett a női vezetők aránya az elmúlt év folyamán. Az 50 és 249 fő közötti cégek 26 százalékában, míg a legnagyobb, 250 fő feletti alkalmazotti létszámmal működő vállalkozások közel negyedénél találkozhatunk legalább egy női vezetővel. A kizárólag nők által vezett vállalkozások pedig a működő cégek számának mindössze 26,3 százalékát teszik ki. Ezekből is látszik, hogy van még hová fejlődnünk, hiszen az európai unió tagjaként felénk is elvárás, hogy 2020-ra a tőzsdén jegyzett cégeink körében a vezetők legalább 40 százalékát nők alkossák.

bisnode_01

 

A női munkavállalók fizetése átlagosan 16 százalékkal marad el férfi kollégáikétól, de régiónként is eltérő különbségekkel kell számolnunk. A legmagasabb – közel 20 százalékos – eltéréssel a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon találkozhatunk, míg a legalacsonyabb – átlagosan 8 százalékos – különbséget az észak-alföldi megyékben mérték. A női vezetők aránya Észak-Magyarországon a legmagasabb, itt a cégek 35,35 százalékánál találkozhatunk nővel a felsővezetésben. A Nyugat-Dunántúlon a legrosszabb a helyzet, ahol mindössze 33 százalékot tesz ki a női vezetővel működő cégek aránya, ami minimális növekedést jelent 2016-hoz képest. A legnagyobb – negyed százalékpont közeli – növekedést a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon mértük.

bisnode_02

A hölgyek a vállalkozások tulajdonosi körében markánsabban képviseltetik magukat, mint a vezetői székben, országosan a cégek 42,64%-a rendelkezik női tulajdonossal. A magyar gazdasági társaságokat alkalmazotti létszám szerint csoportosítva a 250 fő feletti cégeknél találkozunk a legritkább esetben – 34,1 százalékuknál – női tulajdonossal. Ez több mint 2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A tulajdonosokra is igaz az a tendencia, hogy a kevesebb, mint 10 főt foglalkoztató cégeknél találkozhatunk hölgyekkel a legnagyobb arányban. Arányaiban a leginkább „vállalkozó kedvű” nőket a Dél-Dunántúlon találjuk, ebben a régióban a cégek 43,76 százaléka rendelkezik női tulajdonossal. A legalacsonyabb – 42 százalékos – arány Közép-Magyarországon mérhető. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a csak nők tulajdonában álló vállalkozások alig 15 százalékát teszik ki a működő vállalkozások számának.

Női tulajdonosokkal működő cégek aránya létszámkategória szerinti bontásban

A regionális különbségek mellett az ágazati sajátosságok is jelentősen befolyásolják a nők részarányát a tulajdonosi, vezetői körökben. A KSH adatai alapján, a szolgáltató szektorban képviseltetik magukat legnagyobb részarányban a hölgyek, ahol az összes foglalkoztatott 55,31 százalékát teszik ki. Az iparban a nők aránya már csak 28,75 százalék, míg a mezőgazdaságban 24,31 százalékot tesz ki a számuk. Ezen számok ismeretében nem nagy meglepetés, hogy arányaiban a legtöbb nő által vezetett cég az egészségügy (49,8 százalékkal) és az oktatás (47 százalékkal) területéről kerül ki. Ugyancsak jelentős a női vezetésű cégek aránya a textiliparban, az egyéb szolgáltató cégek körében valamint a kiskereskedelemben. Ugyanezekben az iparágakban a legmagasabb a a női tulajdonosok részaránya is, annyi különbséggel, hogy az egyéb szolgáltató cégek kerültek a második helyre a rangsorban 50,1 százalékkal, míg az oktatással foglalkozó vállalkozások a negyedik helyre szorultak 50 százalékkal).

Ágazatok, melyekben a legmagasabb a nők által irányított cégek aránya

RANGSOR ÁGAZAT NŐI VEZETŐK ARÁNYA
1 Humán-egészségügyi, szociális ellátás 49,78%
2 Oktatás 46,98%
3 Textilipar 46,91%
4 Egyéb szolgáltatás 46,68%
5 Kiskereskedelem 41,96%

Ágazatok, melyekben a legmagasabb a női tulajdonossal rendelkező cégek aránya

RANGSOR ÁGAZAT NŐI TULAJDONOSOK ARÁNYA
1 Humán-egészségügyi, szociális ellátás 51,40%
2 Egyéb szolgáltatás 50,12%
3 Textilipar 50,07%
4 Oktatás 49,97%
5 Kiskereskedelem 46,65%

A női vezetésű cégek aránya a bányászatban a legalacsonyabb, kevesebb mint 19 százalék. Ezt követik a számítógép és elektronikai termékeket gyártó, valamint a gépipari cégek 20 százalék alatti aránnyal, míg az ipari gépgyártó és építőipari cégek körében a női vezetésű vállalkozások aránya nem éri el a 22 százalékot. A női tulajdonosok körében ugyancsak a bányászat a legkevésbbé népszerű, 33,8 százalékkal. Ezt követik a gépjárműkereskedelemmel foglalkozó, a kommunális tevékenységet végző, valamint az építőipari és fémgyártó cégek. Bár ezeknek az ágazatoknak alacsonyabb a népszerűsége a hölgyek körében, még így is találhatunk kizárólag női irányítás alatt álló vállalatokat. A legkisebb arányban – 10 százalék körüli értékkel – a gépiparban találkozhatunk teljesen nők által vezetett cégekkel. A csak női tulajdonosokkal rendelkező cégek az ipari gépeket gyártó vállalkozások között a legritkábbak, mindössze 5,4 százalékot tesz ki az arányuk.

Ágazatok, melyekben a legalacsonyabb a nők által irányított cégek aránya

RANGSOR ÁGAZAT NŐI VEZETŐK ARÁNYA
1 Bányászat, kőfejtés 18,96%
2 Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 19,26%
3 Gépipar 19,52%
4 Ipari gép, berendezés, eszköz javítása 20,08%
5 Építőipar 21,76%

Ágazatok, melyekben a legalacsonyabb a női tulajdonossal rendelkező cégek aránya

RANGSOR ÁGAZAT NŐI TULAJDONOSOK ARÁNYA
1 Bányászat, kőfejtés 33,78%
2 Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása 34,89%
3 Kommunális tevékenység 35,22%
4 Építőipar 35,57%
5 Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása 36,24%

Mivel egyre több hazai és nemzetközi fórumon foglalkoznak a nők helyzetével, várhatóan a jövőben a hölgyek szerepe tovább fog nőni a cégvezetésben. Bár még mindig a vegyes vezetésű (női és férfi vezetőkkel egyaránt rendelkező) illetve vegyes tulajdonban álló vállalatok vannak túlsúlyban Magyarországon, reméljük, az elkövetkező években a tisztán női vezetésű vagy női tulajdonú vállalkozások száma is jelentősen növekedni fog hazánkban.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor