Kimondta a bíróság: uniós jogot sért a magyar törvény

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítési árai megállapítására vonatkozó feltételek korlátozásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága. 

Az ügy előzménye, hogy Magyarország 2009-ben törvényt fogadott el a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozóan azzal a céllal, hogy az érintett termékek kereskedői tisztességes üzleti magatartást tanúsítsanak a beszállítóik irányába, illetve, hogy e kereskedők ne alkalmazzanak túl alacsony árszinteket.

Az Európai Bizottság szerint azonban a magyar törvényi szabályozás sérti az áruk szabad mozgásának az elvét, valamint a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló rendeletet, ami miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.

Az uniós bíróság ítéletében mindenek előtt azt állapította meg, hogy a magyar jogszabályi intézkedés, mivel tiltja a különböző országokból származó azonos termékek kiskereskedelmi forgalmazása esetén az eltérő árrések alkalmazását, hatással van a kiskereskedők által a fogyasztók részére értékesített mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek árképzésére. Ily módon korlátozza e termékek kiskereskedelmi ára meghatározásának szabadságát.

A bíróság szerint a vitatott intézkedés ellentétes az értékesítési árak tisztességes verseny alapján történő szabad képzésének elvével, ezért sértheti a vonatkozó uniós rendeletet.

Azon érveléssel kapcsolatban, hogy az említett intézkedést a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelem igazolja, a bíróság kifejtette: Magyarország nem bizonyította, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülne az uniós jog szempontjából az a körülmény, hogy a kiskereskedők különböző tagállamokban letelepedett különböző beszállítóktól származó azonos termékekre eltérő árréseket alkalmaznak. A bíróság véleménye szerint nem ismerhető el, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmas lenne a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelem céljának "koherens és szisztematikus módon" történő elérésére.

Következésképpen Magyarország az intézkedés elfogadásával, és ezáltal a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítési árai megállapítására vonatkozó feltételek korlátozásával nem teljesítette a rendeletből eredő kötelezettségeit - közölte ítéletében az uniós bíróság.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo