Kihirdették a koronavírus vészhelyzetet egy amerikai nagyvárosban

Megbetegedés még nincs, elővigyázatosságból hirdették ki. Közben úgy tűnik, Kína már túl van a nehezén, egyre kevesebb az új fertőzés.

A kaliforniai San Franciscóban vészhelyzetet hirdettek a koronavírusos fertőzések veszélye miatt - jelentette a San Francisco Chronicle című lap kedden este.

Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városában még nem diagnosztizáltak új típusú koronavírus miatt kialakult tüdőgyulladásos megbetegedéseket, de London Breed polgármester elővigyázatosságból vészhelyzetet hirdetett. Az intézkedés értelmében a városi önkormányzat alkalmazottait átirányíthatják napi munkájuktól a közegészségügyi helyzetre és a koronavírus fertőzésének megelőzésére vonatkozó információk megosztásával foglalkozó feladatokra.

A polgármester bejelentette azt is, hogy a város javította felkészültségét az esetleges járvány kitörésére. "Szükség van további anyagi források átcsoportosítására a betegség elleni hatékony felkészülés érekében" - fogalmazott Breed. Leszögezte azonban, hogy nem a város egészségügyi helyzete teszi ezt szükségessé, hanem az - mint fogalmazott -, hogy "jó felkészüléssel biztonságban tudhassuk közösségeinket".

Alex Azar, a humán erőforrások és az egészségügy minisztériumának vezetője kedden sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az Egyesül Államokban ugyan jelenleg nincs vészhelyzet, de fel kell készülni arra, hogy a vírus a korábbinál nagyobb mértékben terjed el az országban. "Az Egyesült Államokat nem lehet hermetikusan lezárni" - fogalmazott a miniszter. Azar a szenátus egyik albizottsága előtt érvelt a kormányzat által a betegség megelőzésére és a már diagnosztizált betegek ápolására kért 2,5 milliárd dollár megszavazása mellett. Mint mondta: ebből az összegből oltások és különböző gyógymódok kifejlesztésére is költenének.

A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) kedden este bejelentette, hogy a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő egyik katonájánál szintén koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak. A 23 éves katonát a lakhelyén különítették el, s a dél-koreai egészségügyi hatóságok már megkezdték annak feltárását, hogy az elmúlt napokban kikkel állt kapcsolatban.

Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma Kínában

Mindeközben Kínában, úgy tűnik, lassul a vírus, a járvány itt már túlnyomó részt a közép-kínai Vuhanra korlátozódik. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közölt adatai szerint Kína szárazföldi részén újabb 406 fertőzöttet diagnosztizáltak kedd éjfélig, ezzel a napi esetek száma csökkent a kedden jelentett 508-hoz képest. A járvány összes fertőzöttjeinek száma a szárazföldi Kínában elérte a 78 064-et, miközben újabb 52 halálozással a kór immár 2715 életet követelt.

Az új fertőzöttek közül 401-et jelentettek a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományból, közülük 370-et a tartomány székhelyéről, Vuhanból, ahol a vírus terjedése tavaly decemberben elindult. Az előző napon még 464 új fertőzöttről adtak számot Vuhanból. Kína szárazföldi területének többi részéről szerdán már csupán öt új esetet jelentettek.

A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek száma Kína-szerte 46 ezer alá csökkent, közülük 8752 páciens állapota súlyos. További 2491 fertőzésgyanús esetet tartanak számon az országban, miközben a gyógyultak száma megközelíti a 30 ezret. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány Kínában január 23. és február 2. között érte el csúcspontját, és azóta folyamatosan mérséklődik

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo