Készül az új akcióterv

A miniszterelnök évértékelőjében bejelentett, a bérből és fizetésből élők támogatása érdekében bevezetendő akcióterv kidolgozása folyik, de még korai ennek részleteit ismertetni - mondta Varga Mihály a parlament foglalkoztatási bizottsága meghallgatásán.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A miniszterjelölt elmondta, hogy folytatni kívánja majd a kormány eddigi, a kis- és középvállalatok támogatását célzó törekvéseit, hiszen "ez stratégiai érdekünk", ugyanis a kkv-szektor adja a magyar munkahelyek kétharmadát. E területen Varga Mihály kiemelt feladatnak tekinti, hogy az Eximbankon keresztül megteremtsék annak lehetőségét, hogy a kkv-k minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a multinacionális vállalatok beszállítói láncaiba, illetve a magyarországi kivitelbe.

Fotó: MTI

A foglalkoztatási, szociális és oktatáspolitikáról szólva általánosságban a nemzetgazdasági miniszteri szék várományosa szerint azt a kormány által elindított "filozófiai váltást" kell támogatni, amely azt mondja, hogy a munka érték. "Kétségtelen tény, hogy a kormány nem tudja mindenkinek a munkaerő-piaci elhelyezkedését garantálni", de a közfoglalkoztatás keretében a korábbi szociális juttatásnál magasabb jövedelmet tud biztosítani” – emelte ki az MTI tudósítása szerint Varga Mihály.

A Munka törvénykönyve további módosítására a kormány nem készül. Amennyiben azonban az látszik, hogy erre szükség van, akkor lehet változtatni azon a miniszterjelölt szerint. (A Munka törvénykönyvének korábbi változtatásairól innen tájékozódhat.)

Reális alternatíva legyen az elhelyezkedés Magyarországon

A külföldre vándorló munkavállalók hazacsábításáról szólva Varga leszögezte: tudomásul kell venni, hogy megváltozott a világ, és "nem az ördögtől való", ha egy fiatal belegondol abba, milyen lehetőségei vannak külföldön. Magyarország nem szigetként néz szembe a fiatalok, orvosok és ápolók elvándorlásával.

Menni vagy maradni? Menni!
Minden hetedik diplomás fiatal külföldön képzeli el a jövőjét a CV&More kutatása szerint. Vajon reális eséllyel indulhatnak útnak az adott célország kultúrájának és társadalmi berendezkedésének, szokásainak ismerete nélkül?
Ez a folyamat azért létezik, mert egyes országok között olyan jövedelemkülönbségek vannak, amelyek "csábítóan hatnak" minden olyan személyre, aki megfontolja, hogy máshol vállaljon állást. A kormánynak az a dolga, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek alapján reális alternatíva az elhelyezkedés Magyarországon.

Nem módosul a hiánycél

A költségvetési bizottság előtt Varga Mihály arról beszélt, hogy a gazdaságpolitika irányában nem, annak eszközeiben ugyanakkor lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti. Az infláció álláspontja szerint jelenleg nem jelent olyan veszélyt, "amellyel komolyabban kellene foglalkozni".

A növekedési kilátásokkal kapcsolatban ugyanakkor több tényezőt is figyelembe érdemes venni: a mezőgazdaság, illetve a kivitel támogathatja az idén a magyar gazdaság bővülését, míg a háztartások esetében egyelőre "óvatos várakozások" indokoltak, hiszen a devizahitelek törlesztése miatt a lakossági fogyasztás csak korlátozottan tud emelkedni.

A különadók egyelőre maradnak

A miniszterjelölt amellett érvelt, hogy a különadókat egyelőre meg kell tartani, különösen addig, amíg a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás fennáll. Elmondta: a banki hitelezés bővülése nem kizárólag a bankadó mértékén múlik. Mint mondta, jelenleg is tárgyalások folynak a bankokkal olyan intézkedésről, amely nem veszélyezteti a költségvetési bevételeket, de lehetővé teszi, hogy a hitelezés bővítésével párhuzamosan némi kedvezményt kapjanak a pénzintézetek. Remélhetőleg néhány héten belül megállapodás születik ebben a kérdésben - tette hozzá a Varga.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo