Kemény bírságok járhatnak a kettős minőségért

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség 2022 májusától, miután az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását 2020. december 1-jén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által javasolt változtatás véget vet a fogyasztókat megtévesztő, megkülönböztető gyakorlatnak. A megkezdett laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a hazánkban kapható tisztító- és tisztálkodószerek némelyike kevesebb hatóanyagot tartalmaz a Nyugat-Európában azonos márkanéven és csomagolásban kínált terméknél.

(Fotó: Pixabay)

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte:

Nem engedhető meg, hogy a magyar vásárlókat bárki is másodrendűként kezelje, a hazai fogyasztók hátrányos megkülönböztetése elfogadhatatlan! Egyazon terméknek egyforma minőségűnek kell lennie függetlenül attól, hogy Budapesten, Bécsben vagy Berlinben árusítják. Az első lépéseket Magyarország tette meg az Európai Unióban megvásárolható termékek kettős minőségének felszámolásáért 2017-ben. A kezdeményezésből mára uniós irányelv lett, amelyet az elsők között, egy évvel az átültetési határidő előtt építettünk be a nemzeti szabályozásba.
A törvénymódosítás alapján tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha egy árut az egyik tagállamban úgy forgalmaznak, hogy márkanevében, küllemében megegyezik más tagállamokban forgalmazott termékkel, összetételük vagy más jellemzőik azonban jelentősen eltérnek. A jogszerű és objektív tényezőkkel indokolható különbségekről a vásárlót tájékoztatni kell.

A 2022 májusában hatályba lépő szabályozás alapján szankcionálhatóvá válik a kettős minőség. A kiszabható bírság a gyártó árbevételének akár 5 százalékát is elérheti, multicégek esetében ez legfeljebb 500 millió forintos nagyságrendű lehet. Az ITM és a fogyasztóvédelmi hatóság az élelmiszernek nem minősülő termékek kettős minőségét ellenőrzi. Az élelmiszerek esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal járhat el. A másfél éves felkészülési idő alatt a gyártók és a forgalmazók önkéntes intézkedésekkel tehetnek eleget a jogszabályi kötelezettségnek.

Jelenleg is vizsgálódnak

Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriumában 380 különböző termékminta vizsgálata van folyamatban. A Magyarországon kapható háztartási-vegyipari és tisztálkodási-kozmetikai szereket az Ausztriában, Németországban és Olaszországban árusított termékpárjaikkal hasonlítják össze. Egyebek mellett mosó- és mosogatószerek, folttisztítók, fehérítők, öblítők, samponok, tusfürdők és folyékony szappanok címkéjét, csomagolását, összetevőit és mérhető hatóanyag-tartalmát vetik össze a szakemberek.

A laboratórium a beérkezett termékminták több mint harmadát már bevizsgálta. Ezek közül a belföldön beszerzett 52 kozmetikumot és háztartás-vegyipari cikket a külföldön megvásárolt 76 termékpárjukkal hasonlították össze. (Egy magyar mintához több különböző országból származó – pl. egy osztrák és egy olasz – árucikk is tartozhat.)

Tizennégy termékről derült ki, hogy bár a címkéken azonos megnevezés és egyforma összetétel szerepel, a magyar mintában mégis kevesebb a hatóanyag, vagy az azonos márkanéven belül a jobb minőségű külföldi termékből hazai változat nem kapható. A kettős minőségű árucikkek között mosószer, folttisztító, tusfürdő és sampon is lelepleződött. A fogyasztóvédelem már most jelzi az érintett piaci szereplőknek, hogy miként kell megváltoztatniuk gyakorlatukat a majdani bírságolás elkerüléséhez.

 

 

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo