Jövőre 145 milliárd forint közfoglalkoztatásra

A cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:sxc

Pintér Sándor ugyancsak célként jelölte meg, hogy a jellemzően márciustól októberig végezhető mezőgazdasági munkák mellett olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevők egész évben dolgozhassanak.

Közel 4 millióan dolgoznak Magyarországon 2012 3. negyedévében, 2,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Nem csökkent viszont a munkanélküliek száma.

A miniszter a mezőgazdasági, elsősorban a növénytermesztési programokat nevezte a legsikeresebbeknek. Hozzáfűzte: a zöldségekből, gyümölcsökből szociális támogatást is adtak iskoláknak, óvodáknak, idősek otthonának.

Kitért arra, hogy idén 132 milliárd forint volt a költségvetésben közfoglalkoztatásra, összességében 270 ezer ember jutott munkához ebből a keretből. (Matolcsy György korábban azt nyilatkozta a cél, hogy 2020-ig 1-1,5 millió új munkahely jöjjön létre az országban. Jövőre a kormány azt szeretné, ha legalább 300-400 ezer között legyen a közmunkaprogramban foglalkoztatottak száma, és ez a szám évről évre emelkedjen.)

Pintér Sándor a jövőre rendelkezésre álló több forrás mellett a továbbfejlődés fontosságát hangsúlyozta. Megjegyezte azt is, hogy gyűjtik a gyakorlati jó tapasztalatokat, ötleteket és lehetőségeket. Megismételte: a cél, hogy szociális szövetkezetek alakuljanak és azok önfenntartóak legyenek.

Emlékeztetett arra, hogy a megújult közfoglalkoztatás célja az volt: az egészséges emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek, s a gyerekeik tudják, hogy a megélhetésért dolgozni kell.

Az önkormányzatok a közfoglalkoztatást szervező munkájuk folytatásához és a mintaprogramjaik továbbfejlesztéséhez további, legfeljebb kétmillió forint összegű támogatásban részesülnek. A 22 települési önkormányzat a támogatást kérelem útján igényelheti, a program 2012. december 1-jével indul - adta hírül az MTI.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo