Jól indult Donald Trump napja

Kedvező munkanélküliségi adatokat hozott a csütörtök Amerikában, az elnök erről rögtön sajtótájékoztatót is tartott.

Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához - mondta az amerikai elnök a Fehér Házban.  Donald Trump a munkaügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott júniusi munkanélküliségi adatokat dicsérte. A tárca bejelentése szerint  júniusban 4,8 millió új munkahely jött létre, és ezzel 11,8 százalékra csökkent a munkát keresők aránya. Májusban 13,3 százalékos volt a munkanélküliség.

Ezek történelmi adatok - szögezte le Trump, kiemelve, hogy a gazdaság több ágazatában is jelentősen javul a helyzet, és a tőzsde szintén rendkívül jól teljesít. Meglátása szerint ez a tendencia az elkövetkező hónapokban is folytatódik, és a harmadik negyedévben a bruttó nemzeti össztermék is erőteljes javulást mutat majd.

Csodás harmadik negyedévünk lesz - fogalmazott. Hozzáfűzte: jó hír, hogy ezek az adatok közvetlenül a választás előtt kerülnek napvilágra.

Trump szerint a friss munkaügyi jelentés arról tanúskodik, hogy a dolgozó emberek bizakodóak. Hozzáfűzte, hogy a Fehér Ház és a kongresszus egyeztetéseket folytat egy újabb gazdaságélénkítő csomagtervről annak érdekében, hogy segítsék a gazdaság talpra állását a koronavírus-járvány közepette is.

A járvány miatt ismét Kínát okolta

Mint mondta: a járványt a kínaiak megállíthatták volna. Ezt ők is tudják és én is tudom. Úgy vélekedett, hogy az egyes városokban ismét kialakuló járványgócok átmeneti ideig tartanak majd.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo