Jó hír az ebéd mellé: belassított a magyar infláció

A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak májusban, mint egy évvel korábban, az infláció 0,1 százalékponttal lassult az áprilisi 2,2 százalékról. Áprilishoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,2 százalékkal emelkedtek májusban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A májusi adat megegyezik az elemzők többségének várakozásával. A májusi 2,1 százalék idén a legalacsonyabb inflációs adat a januári 2,3 százalék, az idei tetőpontot jelző februári 2,9 százalék, a márciusi 2,7 százalék és az áprilisi 2,2 százalék után. Január-májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció májusban 2,1 százalék volt az áprilisi 1,9 százalék után, az előző hónaphoz viszonyítva 0,3 százalék volt ugyanúgy, mint áprilisban.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: két ellentétes hatás alakította az adatot, az üzemanyagok árának csökkenése húzta lefelé a mutatót, ellensúlyozva az élelmiszerek áremelkedését, és a dohányáruk jövedéki adójának januári emelése miatti drágulást. Az üzemanyagok ára egy hónap alatt 2,9 százalékkal csökkent. Éves összevetésben pedig a üzemanyagok drágulása a márciusi 17,1 és az áprilisi 10,7 százalékosról májusra 4,7 százalékosra lassult. Májusban az idényáras élelmiszereket általában drágulás jellemzi - tette hozzá.

Májusban rekordot döntött a beszerzésimenedzser-index
Az öt fő indikátorból álló (új megrendelések, készletek állománya, termelés, szállító teljesítések, foglalkoztatási környezet) index a gazdaság egyik legfőbb jelzőértéke. Ha értéke 50 feletti szám, akkor az növekedést jelent az előző hónaphoz képest. Eddigi legmagasabb értékére, 62,1 pontra ugrott májusban a beszerzésimenedzser-index az előző havi 56,2-ről.
Egy év alatt az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a sertéshúsé 14,8, a cukoré 12,0, a sajté 7,3, a párizsi, kolbászé 6,1, a kenyéré 4,5 százalékkal. A friss gyümölcsök 6,2 százalékkal drágultak, míg a zöldségfélék ára 1,0 százalékkal emelkedett. A baromfihús ára 15,7 százalékkal csökkent. A dohányáruk 5,8 százalékkal drágultak egy év alatt, a szeszesitalok ára 2,1 százalékkal emelkedett, de a bor 0,6 százalékkal olcsóbb, mint tavaly májusban. Az egyéb cikkek ára - gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek - szintén átlag felett nőtt: 2,8 százalékkal, ezen belül az üzemanyagok 4,7 százalékos drágulása mellett 10,1 százalékkal kerültek többe az újságok és folyóiratok, 6,0 százalékkal a virágok, dísznövények és 2,5 százalékkal a gyógyszerek. A szolgáltatásokért átlagosan 1,5 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a belföldi üdülések 5,4 százalékkal többe a külföldiek 0,9 százalékkal kevesebbe kerülnek. A postai szolgáltatások tarifái 5,9 százalékkal emelkedtek, de a telefon és az internet 2,6 százalékkal olcsóbb lett. A háztartási energiáért 0,7 százalékkal azért kellett átlagosan többet fizetni mert, 6,0 százalékkal drágult a tűzifa és 4,0 százalékkal a palackos gáz, de a vezetékes gáz és áram ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,4 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek, ezen belül a használt autók ára 4,2, a televízió 4,7 százalékkal, a számítógépek, fényképezőgépek és telefonok 3,4 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly májusban.

Egy hónap alatt áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,9, a liszté 2,7, a sertéshúsé 2,6, a száraztésztáé 2,2, a tojásé 1,8, az étolajé 1,6, a csokoládé, kakaóé 1,0 százalékkal. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,3 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak a dohánytermékek 1,7 és az égetett szeszes italok 1,8 százalékos drágulása miatt. A ruházkodási cikkek ára 1,1, a tartós fogyasztási cikkeké 0,1 százalékkal nőtt. A háztartási energia ára nem változott. Az egyéb cikkek ára 1,1, ezen belül a járműüzemanyagoké 2,9 százalékkal csökkent. A szolgáltatásokért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo