Jelentős az érdeklődés a diákok körében a pénzügyek iránt

2019. október 09. szerda - 10:17 / PP Online
  •  
  • Előfizetés

Ezt mutatja az is, hogy a középiskolások számára az idén, immár hetedik alkalommal megrendezendő PénzSztár versenyre több mint 4 ezren jelentkeztek - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón.

1048 négyfős – 14-22 évesekből álló – középiskolás csapat részvételével, október 10-én startol a PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye.

A játékos megmérettetésre több mint 50 partnerszervezet – egyetemek, szakmai szervezetek és piaci szereplők – példaértékű összefogásával, a Budapest Bank kiemelt támogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével, immár hetedik alkalommal kerül sor. A verseny célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket.

A 2019-es győzelem reményében összesen 1048 négyfős középiskolás csapat jelezte részvételi szándékát. Közülük 939 magyarországi, 49 erdélyi, 28 vajdasági és 32 felvidéki. A legtöbb, 103 csapat Pest megyei, 85 csapat Csongrád megyéből, 80 csapat pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből regisztrált.

Az október 10-én és 17-én tartandó, kétfordulós internetes előselejtező eredménye alapján dől el, hogy a 19 hazai megyéből és Budapestről, illetve a határon túli magyarlakta területekről melyik 5-5 – összesen 115 – csapat kerül be a helyszíni fordulókba. A november 7-én, 23 helyszínen párhuzamosan megrendezendő selejtező eredménye alapján a 100 hazai csapatból 35, míg a 15 határon túliból 5 mehet tovább a november 21-ei középdöntőbe. Innen a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-ai budapesti elődöntőbe, majd közülük a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megrendezendő országos döntőben.

A nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal díjazza, míg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) egy-egy okostelefonnal jutalmazza. Mindezek mellett a versenyzőkre további értékes nyeremények, illetve tudásalapú szakmai díjak – továbbképzések és tréningek – is várnak. Az a három középiskola, ahonnan a legtöbb csapat megoldja az előselejtező két online tesztjét – az elért eredménytől függetlenül – különdíjban részesül. Nyereményük egy-egy oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújthat számukra a pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek elsajátításában.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek