Ismét kritizál az MSZP

Az MSZP szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a munkavállalók zöme rosszul járt, ráadásul az nem tölti be funkcióját, nem fogja élénkíteni gazdaságot, növelni a fogyasztást.

Tukacs István országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón kifejtette: elsősorban a versenyszférában bruttó 300 ezer forintnál kevesebbért dolgozók szenvedik el az adóváltozásokat, a közszférában dolgozók nagy része pedig bérkompenzációra szorul. Hozzátette, bár a beterjesztésekor a kormány arról beszélt, hogy az új adórendszernek nem lesznek vesztesei, a közszférában létrehozott kompenzációs alap azt bizonyítja, hogy ez nincs így. Példaként hozta, hogy ismeretei szerint az egyik fővárosi kerület önkormányzatában a munkavállalók 60, egy vidéki középiskolában az alkalmazottak 70 százalékának kellett kompenzációt kérnie, vagyis egy bürokratikus eljárásban azért folyamodnia, hogy ne csökkenjen a fizetése.

Ugyanakkor - folytatta a szocialista politikus - a versenyszférában rosszabb a helyzet, hiszen a tulajdonosok érdekeik, és a legtöbbjük szerint borúlátó piaci kilátások alapján mérlegelik, hogy van-e lehetőség bérfejlesztésre. Tukacs István beszélt arról is, hogy az új adórendszernek - a kormány várakozásával ellentétben - nincs a gazdaságot élénkítő, a fogyasztást növelő hatása, mivel kedvezményezettjei, a magas keresetűek inkább megtakarítanak, vagy külföldön költik el többletjövedelmüket.

Emlékeztetett rá, hogy a szocialisták mindvégig ellenezték az egykulcsos adózást. A januári fizetések kézhezvétele után már mindenkinek jól láthatók az új személyijövedelemadó-rendszer hátrányai, ezért mindazok, akik rosszul jártak, ezt bizonyára jelezni fogják a miniszterelnöknek - mondta az MSZP-s képviselő, megjegyezve, hogy Orbán Viktor hétfői országértékelő beszédéhez az emberek véleményét kérte.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo