Iskolát kap a fejlesztés- és a versenypolitika

Harminchárom - közöttük öt teljesen új - szakon kínál speciális tudásszerzésre lehetőséget a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete.

A sukorói ingatlanfejlesztés-, illetve állami telekcsere ügy, újabban pedig az újbudai az ex-polgármester és az ex-alpolgármester megvádolásába torkolló ingatlanvétel és eladás talán be sem következett volna, ha a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete nem e napokban hirdeti meg és 2011. februárjában indítja el először az állami ingatlangazdálkodási, vagy éppen a belügyi gazdaságvédelmi szakokat, hanem már egy-két évvel korábban. Ha az itt szerezhető másoddiploma és főleg speciális szakismeret birtokában lettek volna a sukorói és újbudai döntés-előkészítők, illetve döntéshozók, akkor talán sem a politikának, sem az államigazgatásnak nem lett volna esélye választásokra is kiható ügyeket kreálni az ügyletekből.

Az mindenesetre a jelenre és jövőre nézve megnyugtató, hogy a továbbképző intézet lépést tart a gazdaság igényeivel, sőt sok esetben úgy sikerül „előre szaladnia", hogy mind az üzleti szféra cégei, intézményei, mind a kurzusokra jelentkezők a várható szükségletnek megfelelő új ismereteket kaphatnak, illetve sajátíthatnak el. Az október végi jelentkezési határidővel februárban induló képzésekről, továbbképzésekről október 15-én sajtótájékoztatót tartó igazgató, Gáspár Péter Pál az összesen 33 szakról elmondta, hogy egyfelől szűk szegmenseknek nagy szakmai mélységeit ismerhetik meg a képzések hallgatói, másfelől pedig ágazatspecifikumokat felölelő tanfolyamok alkotják a kínálatot. De valamennyi esetben a jövőben szükséges tudás átadására törekszenek, s valamennyi kurzusnál sikerült és sikerül mind a jegyzetírókat, mind az előadókat ilyen igénnyel megtalálni, „összeválogatni", felkérni. A harminchárom szak közül ötöt most februárban indítanak el először. Ilyen az állami ingatlangazdálkodás és a belügyi gazdaságvédelmi szak, de ilyen a nemzetközi fejlesztéspolitikai, nemzetközi versenypolitikai szak, a személyügyi, azon belül emberi erőforrás menedzser, továbbá munkaügyi és munkaerő-piaci szak, s az egészségügyi biztosítási szak.

Gáspár Péter Pál kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy kurzusaikat nem a munkanélkülivé vált diplomások választják, hanem azok, akik meglévő állásaik tudásszükségletét kívánják bővíteni, felfrissíteni, előbbre lépésükhöz alkalmassá tenni. A nagy - politika generálta - személycserék időszakában is az a jellemző, hogy a tanfolyamok hallgatói munkáltatójuk támogatásával, munkaidő-kedvezményekkel ülhetne be az iskolapadba, s az sem ritka, hogy a cég, az intézmény szerződést köt a tanuló alkalmazottal a végzés utáni cégnél, intézménynél maradásra. Jellemző, hogy a piacnak mind inkább van már komoly értékítélete, azaz nem pusztán a diplomát kérik számon, hanem azt is, hogy a munkahelyekre pályázók melyik egyetemen kapták diplomáikat, s milyen pluszismereteket szereztek továbbképzéseken. A várhatóan keresetté váló új ismeretanyagokat, azaz újabb és újabb szakokat, melyeket természetesen alapos előkészítés és engedélyeztetés után lehet csak meghirdetni, gyakran a meglévő továbbképzésekre épülő még újabb továbbképzések alkotják. Erre példa, hogy a gazdasági élet igényeinek megfelelően a megjelent törvénnyel szinte versenyt futva indult el nem túl régen a szakértő felszámolókat képző szak, de mára már azt igényli a hazai és a nemzetközi piac, hogy elindítsák az európai egységes felszámoló-képzést is. A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete ennek az új és eleve nemzetközi kurzusnak a licencét is hamarosan megszerzi.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo